Megújul a szabadkígyósi Wenckheim-kastély

A szabadkígyósi Wenckheim kastély épülete
A szabadkígyósi Wenckheim kastély épülete
Vágólapra másolva!
2021. május 21-én került sor a szabadkígyósi Wenckheim-kastély sajtónyilvános bejárására, ahol most először nyílt lehetőség - az állványzat lebontása után - egyben megtekinteni a megújuló kastély déli főhomlokzatát.
Vágólapra másolva!

A járványügyi szabályokat betartva, csökkentett létszámban megtartott rendezvényen Dr. Virág Zsolt miniszteri biztos ismertette a Nemzeti Kastélyprogram és a Nemzeti Várprogram jelentőségét, valamint bemutatta a szabadkígyósi kastély történetét, Glázer Tamás, a Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. (NÖF Nonprofit Kft.) ügyvezető igazgatója beszámolt a kastély rekonstrukciós munkálatairól, Herczeg Tamás, országgyűlési képviselő pedig a fejlesztés térségbeli jelentőségéről beszélt. Dr. Takács Árpád megyei kormánymegbízott üdvözölte a kormányzati beruházást, az eseményen részt vett Balogh József, Szabadkígyós polgármestere is.

Balról jobbra: Glázer Tamás a NÖF Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója, Herczeg Tamás a térség országgyűlési képviselője, Dr. Virág Zsolt miniszteri biztos (Miniszterelnökség), Dr. Takács Árpád kormánymegbízott Forrás: Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram/NÖF Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft.

A Nemzeti Kastélyprogram és a Nemzeti Várprogram keretében megújuló, állami tulajdonban lévő kastélyaink és váraink összesen 60 milliárd forintból nyerik vissza régi szépségüket a Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. (NÖF Nonprofit Kft.) koordinációjában.

A kormány által elindított Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram az olyan települések, régiók számára is új lehetőségeket teremt, amelyekre ma még kevesen gondolnak turisztikai célpontként. A programnak köszönhetően az elődeink által ránk hagyott épített örökséget nemcsak megőrizzük, hanem meg is újítjuk, hiszen az érintett műemlékek új funkciókkal gazdagodva újulnak meg, és szervesen bekapcsolódnak majd a környékük gazdaságába, vérkeringésébe.

Lenyűgöző a kastély története is

Az épületegyüttest Wenckheim Frigyes és Wenckheim Krisztina megbízásából Ybl Miklós tervei alapján, 1875-79 között építették. A mesterre jellemző letisztult térszervezés a közösségi életet remekül kiszolgáló, tágas reprezentatív tereket és jól elkülönülő kiszolgáló tereket eredményezett. A grófi család hálói a földszinten kaptak helyet, az emeleten vendégszobákat alakítottak ki. Külön említést érdemel az épület fejlett gépészete, víz- és gázellátása (világítás) és szellőzőrendszere.
A kastély építésével párhuzamosan, a kastély körül tájképi park is létesült. A kastély déli oldalán, a terasz alatt rózsakert, kissé távolabb nagyszabású „pleasure ground", azaz díszkert kapott helyet, súlypontjában díszkúttal. Ezt a kertrészt alacsony kerítés választotta el a lovaspóló pálya nagy tisztásától.
A kastély mellett fúrt artézi kút vizét természetes vonalvezetésű mesterséges patak egy kis tóba vezette. A tótól nyugatra babaház, mellette állatház, valamint úszómedence és tornapálya alkották a parkot, amely déli részéhez egy fácános is tartozott. A park egyes részei mára beépültek, a déli részeken tanárlakások kaptak helyet, azonban a díszkert magterülete megőrizte egységét. A babaház, az állatház, az úszómedence és a tornapálya jelenleg már nem találhatóak meg a kertben.
A kastélyegyüttest a II. világháború után elhagyta a főúri család, az államosított épületbe egy év múlva mezőgazdasági iskola költözött. 2012-ben az iskola kiköltözött, a kastély vagyonkezelését átvette Szabadkígyós Község Önkormányzata, és látogathatóvá tették a műemléket. 2018-ban a kastély vagyonkezelését a NÖF Nonprofit Kft. vette át, hogy a Nemzeti Kastélyprogram keretében, Európai Uniós és hazai támogatásból megvalósítsa a kastély átfogó fejlesztését. A felújítást követően a kastély ismét látogatható lesz a nagyközönség számára.
Beszédet mond Dr. Virág Zsolt a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram miniszteri biztosa (Miniszterelnökség). Háttérben (balról jobbra): Herczeg Tamás a térség országgyűlési képviselője, Dr. Takács Árpád kormánymegbízott, Glázer Tamás a NÖF Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója. Forrás: Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram/NÖF Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft.

Magyarország Kormánya rendelkezett az állami tulajdonban lévő szabadkígyósi Wenckheim-kastély Nemzeti Kastélyprogram keretén belül történő fejlesztéséről. A fejlesztés forrására a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) terhére nettó 1.723.500.000,- Ft forrás került biztosításra. Hazai forrásból a Kormány további 1.510.499.875,- Ft összeget biztosított a kastély felújítására, összesen 3.233.999.875, - Ft-ot.

A 25 hektáros ingatlan magában foglalja a történeti kastélypark nagy részét, a kastély főépületét és néhány melléképületet (a Wenckheim-korszakban épült cselédszárny, istálló, kocsiszín és az iskola korszakában épült fiúkollégium).

A kastély főépülete mintegy 1700 m2-en terül el, teljes bruttó szintterülete 6439 m2, amiből jelenleg 3970 m2 kerül fejlesztésre.

A kivitelezési munkák célja – amelyek 90 százalékos készültségi fokon állnak - a főépület teljeskörű külső felújítása és restaurálása, ami magában foglalja a pinceszint talajnedvesség elleni szigetelését (a falak és a padlószerkezet is), a homlokzat rekonstrukcióját és teljeskörű felújítását (a külső nyílászárók külső szárnyainak cseréjével, eredeti kapuk restaurálásával), a tetőszerkezet teljeskörű szerkezeti felújítását, faanyagvédelmi beavatkozásait és a tetőfedés cseréjét (a díszműbádog szerkezetek felújításával és teljeskörű pótlásával). A főépülethez értendő a két épületet összekötő árkádos folyosó is. Fejlesztési elem a főépület tartószerkezeteinek teljeskörű állagmegóvása és helyreállítása, valamint a beavatkozások során új tartószerkezeti elemek kialakítása.

A szabadkígyósi Wenckheim-kastély épülete Forrás: Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram/NÖF Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft.

A fejlesztés részeként kialakítottak többek között recepció-jegypénztárt, múzeumi boltot, kávézót, ruhatárat és mosdót is. Nélkülözhetetlen a restaurátori munkálatok elvégzése az épület eredeti műértékeinek különböző szintű helyreállítása érdekében. Jelen projekt része a kerti építmények, támfalak, kerítések felújítása, rekonstrukciója, kiegészítése is. Az épület mellett új téglaburkolat kerül kiépítésre tégla szegéllyel, ill. stabilizált zúzottkő burkolat fém szegéllyel. Az épülettől északra levő sétány mentén akadálymentes parkolóként funkcionáló terület kerül kialakításra. A park területe egyedi gyártású padokkal, kerékpártárolókkal és egyedi információs táblákkal egészül ki.

Megújul a gyönyörű épület Forrás: Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram/NÖF Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft.

A „pleasure ground", azaz a díszkert területén a nagymedencét felújítják, világítással, vízjátékkal és modern vízgépészettel kiegészülve. A játszótér területén egyedi tervezésű játszóeszközöket lesznek, valamint az ehhez szükséges ütéscsillapító burkolat épül a biztonságos eszközhasználat érdekében.

A felújított épületben egy korszerű, interaktív kiállítást alakítanak ki, melynek témája: „Vendégségben Wenckheiméknél". A tematika valódi látogatói élményen alapul, és olyan érzéssel tölti majd el a látogatót, mintha egy időutazás során, a Wenckheim család vendégeként érkezne a kastélyba, írja az eseményről tudósító közlemény.