Ma kezdődik a Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek - videó

Bartók Tavasz 2021
Vágólapra másolva!
Május 7-től 18 napon át világsztárok és a hazai művészeti élet legizgalmasabb alkotói adják egymásnak a virtuális színpadot az első Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek keretében, hogy ősbemutatókkal, különleges kompozíciókkal, vadonatúj produkciókkal nyűgözzék le a közönséget. A Müpa szervezésében megvalósuló ingyenes online programsorozat számtalan műfajban tartogat meglepetéseket a jazztől a komolyzenén és a világzenén át a táncművészetig.
Vágólapra másolva!

A sort Riccardo Chailly és a Filarmonica della Scala streamkoncertje nyitja Milánóból, de a Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek online platformjain köszönti majd a fesztiválozókat többek közt

Vaszilij Petrenko és a Royal Philharmonic Orchestra, John Eliot Gardiner és az English Baroque Soloists & Monteverdi Choir, a Kelemen Kvartett, René Jacobs és a Kammerorchester Basel, a Bagossy Brothers Company, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és a Szegedi Kortárs Balett, Charlie, az Aurevoir, a Pécsi Balett, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes, Vashegyi György, az Orfeo Zenekar és a Purcell Kórus, valamint Lajkó Félix és a Győri Balett is.

Riccardo Chailly, világhírű olasz karmester Forrás: WWW.BARTOKTAVASZ.HU

- mondja a világhírű karmester, Riccardo Chailly, aki a Bartók Tavasz frissen megjelent magazinjának adott exkluzív interjúban felidézi, milyen meghatározó élmény volt számára kiváló magyar zenészekkel dolgozni, és kiemeli, hogy nagy örömmel vesz részt egy új, Bartók nevét viselő fesztivál indulásában.

Forrás: WWW.BARTOKTAVASZ.HU

A május 7-i ingyenes online nyitókoncerten az idén 50 éve elhunyt zeneszerző-óriás, Stravinsky művei mellett természetesen egy Bartók-kompozíció is elhangzik.

- mondta a karmester.

Forrás: WWW.BARTOKTAVASZ.HU

A fesztivál nyitóhétvégéjének másik komolyzenei szenzációja René Jacobs és a Kammerorchester Basel koncertje: a neves svájci koncertteremből közvetített hangversenyen Haydn Stabat Mater című kompozíciója csendül fel olyan ragyogó szólisták közreműködésével, mint Sophie Karthäuser, Sophie Harmsen, Steve Davislim és Arttu Kataja.

A Bartók Tavasz kiváló operatőreinek köszönhetően a világ bármely pontjáról bárki bepillanthat a Zeneakadémia hangversenytermébe május 9-én, ahol Junior Prima díjas muzsikusok, Devich Gergely csellista, Kovács Gergely és Kocsis Krisztián zongoraművész, a közelmúltban alakult, de már komoly szakmai sikereket elérő Korossy Vonósnégyes, valamint a Bayreuthi Ifjúsági Zenekar koncertmestere, Schwartz Zoltán szólaltatják meg Bartók Béla és Kodály Zoltán különleges kihívást jelentő kamara- és szólódarabjait.

Purcell Kórus Forrás: WWW.BARTOKTAVASZ.HU

Természetesen a világzene és a könnyűzene rajongóinak is érdemes lesz a képernyők elé ülniük már a Bartók Tavasz első napjaiban is, hiszen május 10-én indul a háromnapos Budapest Ritmo, a régió meghatározó világzenei eseménysorozata, amely a Bartók Tavasz keretében idén rendhagyó módon mozgóképre komponált ingyenes koncertekkel lepi meg a közönséget. Reisz Gábor és Szimler Bálint, Damokos Attila, Szilágyi Fanni és Karcis Gábor rendezők keze alól lenyűgöző látványvilágú koncertfilmek kerültek ki, amelyek Budapest rejtett színpadain játszódnak: az Akvárium Klubban felvett koncertek mellett a rendezői filmek ugyanis az Epreskert szobrászműhelyébe, a Twentysix Budapest városi dzsungelébe, a Gellért Szálló elvarázsolt tereibe, vagy éppen a Füvészkert titkaiba engednek bepillantást.

A világzene mellett teret kap a jazz, az elektronika, a pszichedelikus és a dark rock is: ingyenes online koncertfilmben szerepel a Dresch Vonós Quartet és az Odd ID, a MORDÁI és Cserepes Károly, valamint az Akvárium Klub színpadára lép a Tárkány Művek, a Bettika Quintet és a Cimbaliband is!

A fesztiválnyitásra megjelent vadonatúj Bartók Tavasz Magazinban számtalan izgalmas cikk nyújt betekintést a programsorozat kulisszatitkaiba, így többek közt

arról is szó esik, hogy mit jelent a közönség, és mit az alkotók számára, hogy a koncertek, előadások most nagyrészt az online platformokon valósulnak meg, a művészek többnyire üres termeknek és kameráknak játszanak.

Hogyan élik meg ezeket a pillanatokat, milyen hiányérzettel küzdenek, milyen pozitívumait látják ennek, és hogyan hat rájuk mindez érzelmileg? Ez is kiderül a print formátumban és online is elérhető magazint fellapozva.

Bagossy Brothers Company Forrás:WWW.BARTOKTAVASZ.HU

A Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek részletes programjáról a www.bartoktavasz.hu weboldalon található további információ, kulisszatitkokért, érdekességekért és zenei listákért pedig érdemes ellátogatni a fesztivál hivatalos blogjára: https://bartoktavasz.blog.hu, vagy átböngészni a Bartók Tavasz Magazin online is elérhető magazinját: https://issuu.com/mupabudapest/docs/bartok_tavasz_magazin_2021

Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek

A világhírű magyar zeneszerző, Bartók Béla születésének 140. évfordulóján, 2021 tavaszán induló Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek egyedülálló összművészeti eseménysorozat. A fesztiválprogram bepillantást enged Bartók lenyűgöző életművébe, ugyanakkor nem kizárólag a világhírű zeneszerző kompozícióit sorakoztatja fel, sokkal inkább Bartók szellemiségét, kreativitását, alkotói szemléletét kívánja megjeleníteni számtalan műfajban a kortárs komolyzenétől kezdve a világzenén, jazzen, táncművészeten és képzőművészeten át a könnyűzenéig, a hazai és nemzetközi művészeti élet legjobbjainak alkotásain keresztül.

A programsorozat célja, hogy hazai és európai partnerintézményekkel együttműködve a következő években még vonzóbb célponttá tegye Magyarországot a nemzetközi kulturális turizmus számára.

A Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek a Müpa szervezésében valósul meg, célja pedig, hogy meghatározó kulturális társintézmények részvételével, más nagyvárosok bevonásával fokozatosan országos – sőt országhatárokon átívelő, régiós beágyazottságú – eseménysorozattá váljon, és így a hazai és nemzetközi közönség minél színesebb, minél gazdagabb művészeti programmal találkozhasson.

- mondta Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója, hangsúlyozva, hogy az eseménysorozat idén olyan nagyszabású streamelt, ingyenes programfolyamként valósul meg, amely a régióban is egyedülálló.

Káel Csaba, a MÜPA vezérigazgatója Fotó: Hirling Bálint - Origo

A közvetítések adta lehetőségekkel élve a Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek online felületein keresztül nem csupán a hazai bemutatókat követheti bárki a világ bármely pontján, de a nézők bepillanthatnak majd a világ egy-egy legendás hangversenytermébe is.

Az eseménysorozat nemzetközi együttesei és sztárkarmesterei a járványhelyzet miatt ugyanis saját városukból adnak streamelt koncertet a Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek közönségének.

- foglalta össze Káel Csaba.

Az alábbi linken megnézheti a Bartók Tavasz beharangozó kisfilmjét: