Lendület és törékenység

Sáfár Orsolya
Vágólapra másolva!
Sáfár Orsolyából olyan lendület árad, amelynek még telefonon is nehéz ellenállni. A Magyar Állami Operaház Kamaraénekese jelenleg is próbál, szerepet tanul, és két online premieren is találkozhatunk vele.
Vágólapra másolva!

Elég nehezen találtunk időpontot a beszélgetésre, ami jó hír, mert azt jelenti, van munka.

Ez most éppen egy sűrű időszak. Olyan ez, ahogy mindig, hogy vagy egyszerre jön minden, vagy semmi sincs. Most úgy látom, hogy február vége felé leteszem a lantot egy kis időre. Így volt tervezve az évad, de nem félek attól, hogy tétlenül fogok ücsörögni odahaza, mert bármikor akadhat egy beugrás vagy új feladat. S ha mégsem, arra is vannak terveim...

Éspedig?

Verdi Traviatájából Violetta szerepét szeretném alaposan megtanulni. Részleteket már énekeltem belőle, de most jó lenne komolyabban is foglalkozni a szereppel.

Sáfár Orsolya, a Magyar Állami Operaház Kamaraénekese Forrás: Artbalance Studio

Mitől lett pont most ennyire vonzó ez a szerep? Van oka, vagy egyszerűen csak most ért meg rá?

Talán annyi, hogy megérkeztem. Úgy érzem, hogy mára az adottságaim mellett az énektudásom is megvan hozzá, és valójában ez egy régi szerepálmom. Szerintem a legtöbb szoprán így van vele. A Traviata volt az egyik, ami elindított az úton az operaéneklés felé. Egyetemi éveim alatt sokat jártam az Erkel Színházba és az Operába, és Puccini Bohémélete mellett ez a Verdi-darab volt az, amit több alkalommal is láttam. Komoly feladat lenne, és ha megtalálna, akkor mindenképp szeretnék jól teljesíteni benne.

Ez tehát a jövő. Jelenleg mikre próbál?

Most épp Dohnányi Ernő Simona nénijét és párhuzamosan vele együtt Hubay A cremonai hegedűs című egyfelvonásosát. Úgy alakult, hogy mind a kettőben szerepelek, az elsőben egy cselédet alakítok, a másikban én vagyok a naiva. Két külön világot kell megvalósítanom ugyanazon este. Online lesz a bemutató, január végén.

Hogy lehet megbarátkozni az online produkciókkal? Se közönség, se taps, se szuszogás...

Nem könnyű... A legjobban akkor hiányzott nekem a közönség, amikor a Bohémélet keresztmetszetét vettük fel. Kicsit furcsa volt, hogy erre az ünnepi eseményre - mert szerintem minden előadás az - nem jöttek el a nézők. Nélkülük „ünnepeltünk”. A koncert-streamek esetében valahogy könnyebb volt egy-egy ária erejéig elhitetni magammal, hogy az éterben megkapják, amit adok. Amivel viszont mindig bajban vagyok, azok a mikrofonok. Kevésbé frusztrálnak, mint egy rádiófelvételen, mert távolabb állhatunk tőlük, viszont a Hevesi teremnek egyelőre nincs megfelelő akusztikája, tehát a hangosításra nemcsak a közvetítés miatt, hanem miattunk is szükség van, hogy érezzük a terét az énekhangnak. A kontrollhangfalak beállítása pedig minden alkalommal új feladat - nagyon nehéz úgy belőni, hogy úgy érezzük magunkat, mint egy koncertteremben.

Ráadásul ez így teljesen más, mint amire az énekeseket hosszú éveken keresztül trenírozták, erre a helyzetre senkit sem készítettek fel az iskolában.

Úgy látom, mindenki máshogy reagál. Nálam ez úgy alakult, hogy elég hamar, már az elején, szeptemberben bedobtak a mélyvízbe egy önálló áriaesttel, a Maszkabállal. Gyorsan, egy hét alatt hoztam magam formába a műsorhoz, amin a jogdíjkérdés miatt menet közben még változtatni is kellett, és hirtelen már vasárnap lett, smink, haj, ruha, álljunk be és már indulunk is, nem volt idő gondolkodni... nekem ez jót tett, a későbbi produkciók során már nem izgultam annyira. Ha több időm lett volna, sokkal többet aggódtam volna, így viszont csinálni kellett, muszáj volt felvenni a ritmust.

Visszatérnék a két egyfelvonásos témájára. Hogy barátkozik a Simona nénivel? Egyedi mű, nem az a tipikus bel canto...

Lassan barátkozom vele, nem egyszerű megtanulni. Szerencsére szerepel a darabban Miksch Adrienn barátnőm is. Ő már énekelt Dohnányitól A tenor című operában korábban, mesélte, hogy vért izzadtak, mire megtanulták a szerepüket, de megérte, mert aztán nagyon jól érezték magukat a műben. Hogy kívülről élvezhető volt, azt tanúsíthatom, mert láttam az előadást, tetszett, vicces volt. Ez is hasonló lesz, ha a végére érünk - egyelőre még keményen dolgozunk.

Sáfár Orsolya Forrás: Artbalance Studio

Ha egy énekesnek egy este nem csupán egy, hanem két szerepet kell megformálnia, összesen alig félóra szünettel, ez kívülről nagyon nehéz feladatnak tűnik. El lehet-e mélyülni ugyanannyira a karakterekben?

Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy maximálisan támaszkodhatok a rendezőre. Varga Bencét már megismertem Hindemith Sancta Susannája kapcsán. Annak ellenére, hogy sokkal fiatalabb, mint én, nagyon sokat köszönhetek neki. Éretten gondolkozó rendező, nagyon jó hatással van rám. Már a mostani munkafolyamat alatt is érzem, hogy inspirál, mert vele tényleg együtt lehet gondolkodni. Hoz egy konkrét elképzelést a darabról, a dramaturgiáról. A libretto elolvasása után nekem is van egy képem, gondolatom a műről. A szerzők sokszor beleírnak a kottába, mint Puccini, ezt csináld, azt gondold... Én ezekből kiindulva érkezem a próbára, de előfordul, hogy az én elképzelésem ellentétes azzal, amit ő mond, ezt viszont lehet nyíltan ütköztetni, megbeszélni, hol ő győz meg engem, hol én hozok olyan ötleteket, amelyeket be tud ágyazni a saját elképzeléseibe, szóval tőle mindent megkapok ahhoz, hogy mindkét karakter megszülethessen, és el is tudjon válni egymástól. Alapnak azt kérte Bence, hogy ne úgy próbáljuk megformálni a szerepet, hogy elképzeljük, hogyan viselkedne a figuránk, hanem abból induljunk ki, hogy mi mit csinálnánk az adott szituációban. Ez útravalóként is megszívlelendő gondolat.

Ilyen egy ideális rendező...

Igen, és ilyen ritkán adódik az életben. Ugyanakkor egy jó jelmez is nagyon sokat segít. Egy-két héttel premier előtt megkapom a ruhákat, és ha addig nem ment, attól fogva - érdekes módon - egyből tudom, hogyan kell mozogni. Az egyik legjobb példa erre Menotti A telefon című művében Lisztopád Krisztina jelmeze. Emlékszem, mekkorát dobott az alakításomon, ahogy a kosztüm előhozta a karakter vonásait.

Sok díjat nyert versenyeken. Ez alkati kérdés, hogy valaki öt perc alatt is tudjon hibátlanul teljesíteni? Egy opera alatt mégiscsak három óra van rá.

Nem gondolom, hogy kiemelkedőt alkottam volna a versenyzés terén, de tény, hogy treníroztam magam a versenyeken való részvételre, mert egy pályakezdő számára szinte ez az egyetlen lehetőség, hogy megmutassa magát - így szinte kötelező. Igen, vannak tipikus versenylóalkatok, de én nem tartozom közéjük. Nagyon igyekeztem, szorgalmas vagyok, így egy pontig el is jutottam.

Nagyon tetszett, hogy rendkívül széles a repertoárja, a barokktól a kortársig minden szerepel rajta.

Már zeneakadémiai éveim alatt is sok kortárs hangversenyen felléptem, ennek egyik oka az, hogy Virág Emese volt a korrepetitorom, akinek hatalmas repertoárja van kortárs művekből, és szívügye a friss dalok bemutatása. A barátaim között is több kortárs zeneszerző van. Az ő darabjaikat is énekelhettem, ezek remek alkalmak voltak a fejlődésre - hálás vagyok nekik ezért. A legkevésbé talán a barokkban mozgok otthonosan. Nagyon szeretem, de tudom, hogy erre vannak sokkal rátermettebb énekesek is.

A kortárs zeneműveket gyakran még az előadóknak sem egyszerű megfejteni, viszont a szerzők gyakran részt vesznek a próbákon. Ez segítség, vagy inkább hátrány? Volt olyan, hogy eltértek az elképzelések?

Előfordult már, hogy a mű születése közben hozzászólhattam, hogy a dallam hogyan lehetne kényelmesebb, énekelhetőbb. Egyáltalán nem éreztem nehéznek, hogy élő szerzővel dolgozom. Meskó Ilona például saját maga tanította be nekem a dalciklusait, és mivel nagyon máshogy gondolkodik, mint egy énekes, sokat tudott segíteni, és nagyon jó rögzítési technikákat adott a kezembe, amelyeket a mai napig is tudok alkalmazni az operaszerepek megtanulásakor. Leginkább a tempó szokott a komponista és köztem kérdés lenni - ott volt szükség a legtöbbször az álláspontok közelítésére. De szerencsére a szerzők is tudják, hogy a tempó egy emberi faktor, akár egyik napról a másikra is változhat. Lelkiállapot kérdése.

Ön egy nagyon szép és törékeny nő. Honnan nyeri ezt a hatalmas energiát?

Köszönöm. Az alkatomért igazából az őseimnek lehetek hálás. Semmi külön trükköm nincs, bár a tavaszi karantén alatt a gyerekekkel elkezdtem itthon edzeni. Most, hogy megint itt a mókuskerék, már nem tudom rávenni magam, pedig tudom, hogy legalább napi negyedóra intenzív mozgás azért jót tenne a rugalmasságomnak. Az energiát alvásból és gyakori evésből nyerem. Operaénekesként talán nem meglepő, hogy a kifejező és intéző erő a hangomban van, ezért bajban is vagyok, ha elkap egy betegség, és nem tudom felemelni a hangomat odahaza, ha éppen olyan a szituáció. Lendületet a belső motivációból veszek, ami az igényes munkára sarkall. Valóban törékeny alkat vagyok, és ennek a színpadon is hasznát veszem, de ez nem jelenti azt, hogy hiányzik belőlem a karakánság.