Több száz négyzetméteres terepasztal is lesz a felújított kelenföldi állomásépületben

Kelenföldi indóház
Vágólapra másolva!
Kiemelt beruházássá minősítette a Kelenföld indóház épületének rekonstrukcióját a Közlekedési Múzeum által előkészített tervek mentén a kormány kedd este megjelent rendelete.
Vágólapra másolva!

Kedd este jelent meg a kormányrendelet, mely a Közlekedési Múzeum által előkészített tervek mentén kiemelt beruházássá minősítette a Kelenföld indóház épületének rekonstrukcióját. A jogszabály rendelkezik az építési engedélyezés menetéről, valamint a kivitelezési közbeszerzés kiírásáról is. Budapest-Kelenföld vasútállomás 137 éves indóházában a Közlekedési Múzeum legújabb kiállítóhelye kap helyet,

az épület így megmenekül a pusztulástól, és színvonalas műemléki helyreállítása is megtörténik.

Az állomásépület teljes felújításával, bővítésével létrejövő új múzeumi kiállítóhely fő attrakciója egy több száz négyzetméter alapterületű terepasztal lesz, egy vasúttörténeti kiállítás részeként. A kulturális kínálatot időszaki kiállítások és múzeumpedagógiai foglalkozások színesítik majd.

Az épület környezetében vasúti tematikájú játszókert létesül, teraszán szabadtéri mozivetítéseket tartanak, az épület pedig kiegészül egy kilátópontként, trainspotter-helyként is szolgáló, új terasszal, valamint a tervek szerint egy bisztró is helyet kap az indóházban. Az épület előtt, szabadtéren az indóházzal közel egyidős gőzmozdony fog állni.

Az 1884-ben épült Kelenföldi indóház az ország egyik legrégebbi állomásépülete,

amely a közelmúltig be is töltötte ezt a szerepét. A 4-es metró projekt részeként épült aluljáró miatt azonban funkcióját az elmúlt években teljesen elveszítette, a MÁV-pénztár kiköltözött belőle, és állapota tovább romlott, így félő volt, hogy az egyébként dinamikusan fejlődő, átalakuló Etele tér közelségében idővel lebontják. „A kormány egy évvel ezelőtt hagyta jóvá a Közlekedési Múzeum koncepcióját az épület megmentésére. Kelenföld az ország egyik legforgalmasabb vasútállomásaként kitűnő helyszín arra, hogy az itt létesülő kiállítás bemutassa Budapest és a vasút kapcsolatának 175 éves történetét és az előttünk álló kihívásokat és lehetőségeket” – idézi Vitézy Dávidot, a Közlekedési Múzeum főigazgatóját az intézmény közleménye.

A Közlekedési Múzeum az Építész Stúdiót bízta meg az építészeti tervek elkészítésével, amely az eredeti épület műemléki jellegének, karakterének tiszteletben tartása mellett azt az új funkcióknak megfelelő kortárs elemekkel is kiegészíti. A kiállítási tartalom tervezését a Közlekedési Múzeum megkezdte, a következő hónapokban a részletek kidolgozása zajlik. A Kelenföldi pályaudvar mint városi és vasúti tér biztosan meghatározó szerepet kap majd a tematikában, ahol nemcsak vasúttörténeti szerepét, múltját, jelenét, jövőjét kívánja a Múzeum bemutatni, hanem a helyszínhez kapcsolódó emlékeket, történeteket is.

Ezért a Közlekedési Múzeum egyaránt várja a Kelenföldi indóházhoz kapcsolódó régi képeslapokat, fényképeket, egyéb tárgyi emlékeket és történeteket,

valamint a leendő kiállítóhely programjaival kapcsolatos javaslatokat. A közlemény felidézi, hogy 2019 őszén jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Hoffmann Tamás, a XI. kerület akkori polgármestere, hogy a Közlekedési Múzeum mentheti meg az állomásépületet. Az akkor létrejött megállapodás nyomán 2020-ban a Miniszterelnökség 100 millió forinttal, Újbuda önkormányzata pedig – az előző kerületvezetés által tett ígéretet betartva – 20 millió forinttal támogatta a tervezést és a beruházás előkészítését. Az elkészült tervek elnyerték az önkormányzat támogatását, miután a múzeum bemutatta a koncepciót László Imre polgármesternek. A Kelenföld indóház megmentését és az elkészült terveket Simicskó István, a kerület országgyűlési képviselője is biztosította támogatásáról. A tartalomfejlesztésen túl a következő feladat az építési engedélyezés és a kivitelezési közbeszerzés kiírása.