Esküvői rujáha mellett több mint ezer színpadi ruhája is elárverezi Janet Jackson, és az így befolyt összeg egy részét jótékony célra szeretné fordítani. Az ötszörös Grammy-díjas énekesnő korábban sohasem tartott még aukciót. Így fordulhat elő, hogy karrierje eddigi 40 évének fellépőruhái jórészt megvannak, és ha hiányzik is egy-kettő, az nem azért, mert pénzzé tette korábban. Az árverésre szánt ruhákat korábban a színpadon, turnékon, a vörös szőnyegen vagy videóklipekben használta.
A Julien's Auctions által szervezett, május 14. és 16. között tartandó árverésen licitálni lehet arra az esküvői ruhára is, amelyet táncosával, Rene Elizondóval
titokban megtartott házasságkötésekor viselt 1991-ben.
Az 54 éves énekesnő megválik Rythm Nation-feliratú dzsekijétől is, amelyet az azonos című világkörüli turnéján viselt 1990-ben. A kabát árát 6-8 ezer dollárra (1,7-2,3 millió forintra) becsülik.
Szintén megvásárolható lesz az a földig érő, ezüstmetál kabát, amelyet Janet Jackson 1995-ben a Scream című sláger videoklipjében viselt, és amely az előzetes becslés szerint 8 ezer dollárt ér.
A bevétel egy részét a Compassion International gyerekeket támogató keresztény csoport kapja.