Ismét ingyenes koncerteket ad az Opera Balatonfüreden

Vágólapra másolva!
Bár az Anna-bál elmarad, az Opera idén is megtartja OperaFüred elnevezésű ingyenes programsorozatát 2020. július 23-án és 24-én a balatonfüredi Gyógy téren. 
Vágólapra másolva!

A Magyar Állami Operaház már évek óta járul hozzá a füredi Anna-bál sikeréhez. És noha idén a klasszikus program a járványhelyzet miatt elmarad, az Opera ezen a nyáron is fellép a Gyógy téren. A világ egyik legjobbjának kikiáltott kórus, az Opera Énekkara Mozarttól Kodályig ívelő műsorral készül az intézmény kétnapos programját, az OperaFüredet. Az énekkar és az Operaház Zenekara a 20 órakor kezdődő koncertjein népszerű operaslágereket, kuriózumokat és az Opera új évadának bemutatóiból vett részleteket ad elő.

Előadás a 2019-es OperaFüreden Forrás: Rákossy Péter

A csütörtök esti műsorban népszerű kórusrészletek szólalnak meg többek közt Bizet Carmen, Kodály Háry János, Mascagni Messa di Gloria, Mozart Szöktetés a szerájból, Puccini Pillangókisasszony, ifj. J. Strauss A cigánybáró és Verdi Traviata című művéből. A kuriózumok között szerepel a tavaly ősszel az Erkel Színházban nagy sikerű koncerten rögzített Erzsébet című opera Erkel-féle 2. felvonásának több részlete és Puccini Edgar című darabjának Requiemje. Szólót énekel Wiedemann Bernadett és az Opera Énekkarának művészei, vezényel Csiki Gábor, zongorán közreműködik Andrássy-Neuenstein Krisztina.

Forrás: Rákossy Péter

A péntek esti Operagálán az Opera Zenekar és az intézmény kiváló énekeseinek – Boncsér Gergely, Cser Krisztián, Rálik Szilvia, Szántó Andrea – előadásában, Kocsár Balázs, az Opera zeneigazgatójának vezényletével hangzik el többek közt Beethoven István király, Erkel Bánk bán, Kálmán A csárdáskirálynő, Purcell Dido és Aeneas, Ránki Pomádé király új ruhája, ifj. J. Strauss A denevér, valamint Verdi Nabucco, Macbeth és Don Carlos című operájának egy-egy részlete. Az est folyamán olyan áriák is megszólalnak, amik már az Opera ősszel induló új évadát, A Francia Múzsa Szezonjá-t hirdetik, mint Saint-Saëns Sámson és Delila, Donizetti Az ezred lánya és Adam A lonjumeau-i postakocsis című művének részletei.

Az Opera hagyományos harmadik rendezvénye, a július 26-ra tervezett OperaMozi vetítése idén technikai okokból elmarad.