Kihirdették az Ezüstgerely-pályázat díjazottjait

SZABÓ Lajos
Budapest, 2020. július 16. Szabó Lajos, a Magyar Olimpiai és Sportmúzeum igazgatója beszédet mond az Ezüstgerely 2020 – Sport a kortárs magyar művészetben című pályázat eredményhirdetésén a budapesti Magyar Olimpiai és Sportmúzeum kiállítótermében 2020. július 16-án. Négy kategóriában - sportfotó, képzőművészet, alkalmazott művészet, sportirodalom, film-videó - hirdették ki a díjazottakat. Sportfotó kategóriában 54 pályázó 248 művet küldött be, közülük harmadszor is Ezüstgerely-díjas lett Illyés Tibor, az MTI/MTVA fotóriportere öt sorozatával és egy fotójával. A pályázat képeiből rendezett kiállítás augusztus 16-áig hétfő kivételével 10 és 17 óra között látogatható. MTI/Mónus Márton
Vágólapra másolva!
A Magyar Olimpiai és Sportmúzeumban csütörtökön kihirdették az Ezüstgerely 2020 - Sport a kortárs magyar művészetben pályázat díjazottjait, és megnyitották a legjobb alkotásokból álló kiállítást.
Vágólapra másolva!

Csütörtökön kihirdették az Ezüstgerely 2020 - Sport a kortárs magyar művészetben című, a Magyar Olimpiai és Sportmúzeum által hirdetett pályázat eredményeit. A legjobb alkotásokból álló kiállítást szintén csütörtökön nyitották meg.

Szabó Lajos, a Magyar Olimpiai és Sportmúzeum igazgatója Forrás: MTI/Mónus Márton

„A Sportmúzeum idei első kiállítását nyitom meg most. Az elmúlt időszakban karanténba kerültek a műtárgyak is, ugyanis eredetileg áprilisban szerettük volna megnyitni a tárlatot” – mondta Szabó Lajos, a múzeum igazgatója a kétévente kiírt pályázat kiállításáról, amely augusztus 16-áig (hétfő kivételével) 10 és 17 óra között ingyenesen látogatható.

Vékássy Bálint, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) főtitkára azt mondta, „a hétköznapokban nem is gondoljuk át, mennyire összetartozó terület a sport és a művészet. Elég, ha csak arra gondolunk, hogy vannak, akik a mozgást is terápiára használják, és terápiás módszer, sok mindenre gyógyír például a festészet is.” Szerinte ez a kiállítás azoknak az ünnepe, akik a sporttevékenységeket művészi alkotásokba, grafikákba, festményekbe, szobrokba öntik. Bodnár András, a MOB Mező Ferenc Sportbizottság elnöke elmondta, hogy

a kétévente meghirdetett Ezüstgerely-pályázat 1962-ben egyéni művészeti alapítványként indult, és az állam mindig támogatta.

Ezt követően Sárfalvi Péter, sportlétesítményekért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkár, valamint Szabó Lajos kihirdették a különböző kategóriák – sportfotó, képzőművészet, alkalmazott művészet, sportirodalom, film-videó – díjazottjait. Sportfotó kategóriában 54 pályázó 248 művet küldött be, közülük harmadszor is Ezüstgerely-díjas lett Illyés Tibor, az MTI fotóriportere öt sorozatával és egy fotójával.

Illyés Tibor, az MTI/MTVA fotóriportere, a sportfotó kategória első helyezettje dijával Forrás: MTI/Mónus Márton

Ilyés Tibor azt mondta, „2016 és 2018 után ez a harmadik Ezüstgerely-díjam. Hozzám legközelebb a vívóképek állnak, már csak azért is, mert a fiam, Ádám is vív. A most díjazott sorozatokból kettő is a vívásról szól.” Ilyés Tibor azt is elmondta, hogy egyik sorozata a tavalyi budapesti vívó-világbajnokságon készült, és ezek nem szimpla akcióképek, látványban kicsit másképp mutatják meg a vívás szépségét. „A másik, Egy kis csapat nagy napja című sorozat az utánpótlás-vívásról szól, ezt azért szeretem különösen, mert a fiam is a képen látható gyerekek között vív. Jó ismerőseim a szereplők, így fényképezni is könnyebb volt őket.”

A képzőművészek között Ambrus Éva, az alkalmazott művészek között Dluhopolszky László, az írók között pedig Dénes Tamás munkáját találták a legjobbnak.