Le kéne sütnie a szemét a szakmának, hogy évtizedekig színház nélkül hagyta a legkisebb falvakat

A Déryné Társulat
Vágólapra másolva!
Megkezdte munkáját a Déryné Program keretében alapított Déryné Társulat, és kiválasztották azokat a produkciókat is, amelyeket bemutatnak majd a program keretén belül. A 14 fős társulat, amely az idén nyárra tervezi első két bemutatóját, évadonként 4-5 előadás létrehozását és utaztatását valósítja meg. A próbák egy hete zajlanak, a társulat első bemutatója Herczeg Ferenc Déryné Ifiasszony című műve, a második a János vitéz lesz. A Nemzeti Színház szervezésében megvalósuló Déryné Program a színielőadásokkal rosszul ellátott kistelepülésekre juttat el színvonalas produkciókat. A hétfői tájékoztatón közzétették az Országjárás alprogram választható előadásainak listáját és a Barangoló alprogramban létrejövő támogatott produkciók címeit is, ezeket a deryneprogram.hu oldalon lehet megnézni. Déryné Széppataki Róza vándorszínészként a legkisebb falvakba is elvitte a kultúrát az 1800-as évek első felében. Ezért kapta a program az ő nevét.
Vágólapra másolva!

Ahelyett, hogy örülne a szakma, hogy elindult valami, rendre támadásokat kapunk

A Színház mindenkinek jelmondattal elindított Déryné Programra kőszínházak, független társulatok és befogadó intézmények jelentkezhetnek a deryneprogram.hu oldalon a meghirdetett négy alprogramra – hangzott el a tájékoztatón.
Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója elmondta: a Déryné Program elindítását másfél évtizedes előkészítő munka előzte meg.

– mondta az igazgató.

Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója fotó: Talán Csaba


A program négy lábon áll: az első azon előadások sokasága, amelyeket felkínálnak a befogadó helyeknek, falvak művelődési házának. A második új produkciók létrejöttének segítése, amelyek később az előadások címlistáját gazdagítják. A harmadik a Déryné Társulat, a negyedik pedig a kaposvári diákok vizsgaelőadásainak utaztatása szerte az országban.
„A Déryné Társulat már próbálja Herczegh Ferenc Déryné Ifiasszony című művét. Hamarosan megszületik az előadás, és elindulnak vele vidékre a színészek. Sok utazással eltöltött napot és éjszakát jelent ez majd nekik – ez egy különleges vándorcsapat. Érzek elszántságot és erőt is a társulatban, tudom, hogy maradandót alkotnak" – mondta Vidnyánszky Attila.

Az igazgató arról is beszélt, hogy a szakmának lelkiismeret-furdalást kellene érezni azért, mert évtizedekig színház nélkül hagyta a vidéki falvakat.


„Évtizedek óta elhanyagolja a legkisebb településeket a szakma. Éppen ezért kicsit furcsa az a sok bántás, ami a Déryné Programot illeti. Pedig a szakmának le kellene sütnie a szemét, mert hosszú évekig hagyta, hogy vidéken ne legyenek minőségi produkciók, és nem tett ez ellen semmit. Hagyta, hogy a magyar lakosság nyolcvan százaléka ne legyen érintett a színház által. Most pedig ahelyett, hogy mindenki örülne, hogy végre történt valami, azt érezzük, hogy időről időre támadások érnek a program kapcsán. De ma inkább ünnep van a szívemben, hiszen nagyon rövid időn belül elindul a busz vidékre, az első előadásra" - mondta Vidnyánszky Attila.

Vidnyánszky Attila és Kis Domonkos Márk a Déryné Programról Fotó: Talán Csaba

Megkezdte munkáját a társulat

Kis Domonkos Márk, a Déryné Művészeti Nonprofit Kft. igazgatója elmondta: a 14 fős Déryné Társulat, amely az idén nyárra tervezi első két bemutatóját, évadonként 4-5 előadás létrehozását és a program keretében folyó utaztatását valósítja meg. A próbák egy hete zajlanak a Nemzeti Színházban. A társulat első bemutatója Herczeg Ferenc Déryné Ifiasszony című színjátéka lesz Vidnyánszky Attila rendezésében. Második premierként Berettyán Nándor állítja színpadra Petőfi Sándor János vitéz című művét.

Kis Domonkos Márk, a Déryné Program ügyvezetője Fotó: Talán Csaba

Az igazgató megköszönte a színészeknek, hogy csatlakoztak a Déryné Társulathoz.


Kis Domonkos Márk tájékoztatása szerint az Országjárás alprogramba március eleje óta 116 színház és társulat 381 produkcióval pályázott. A szakmai elbírálás után 41 előadás került fel az alprogram listájára, amely a Déryné Program honlapján érhető el. Hozzátette: ebből választhat majd az a 340 befogadó intézmény, amely jelezte, hogy szeretne előadásokat vendégül látni.
A Barangoló alprogramba eddig 31-en nyújtottak be jelentkezést, és hat produkciót választottak ki. Így a Forrás Néptáncegyüttes, az Óvóhely Kultúrbunker, a Szegedi Pinceszínház, a Színészek Kulturális Egyesület, a KOHO Egyesület és az Ördögkatlan Egyesület egy-egy produkcióját támogatja a próbafolyamat költségeinek biztosításával és egy mentor kijelölésével a program.
Kis Domonkos Márk kiemelte, hogy az Országjárás és a Barangoló alprogramba is folyamatosan várják a jelentkezéseket.

Fotó: Talán Csaba


A Déryné Programba való bekerülésről minden alprogram esetében a 9 tagú szakmai bizottság dönt, amelynek tagja Vidnyánszky Attila, Balogh Tibor, Kis Domonkos Márk, Kulcsár Edit, Nagy Gábor, Oberfrank Pál, Szedlacsek Emília, Szente Béla és Szigetvári József.
A kiválasztott előadásokat és a további részleteket a deryneprogram.hu oldalon lehet megnézni.
A Déryné Program honlapján minden befogadó intézménynek lesz egy saját profilja, ahol meg tudja majd osztani az intézményre vonatkozó információkat.

Ez egy misszió

A társulat tagja Losonczi Kata, Szemerédi Bernadett, Tarpai Viktória, Vas Judit Gigi, Dányi Krisztián, Havasi Péter, Ivaskovics Viktor, Janka Barnabás, Széplaky Géza, Turi Bálint, továbbá gyakorlati idejét tölti a társulatban a kaposvári egyetem hallgatói közül Dánielfy Gergely, Gulyás Gabriella, Horváth Márk és Kárpáti Barnabás. A színészek közül többen külhoni magyarok.

A Déryné Társulat Fotó: Talán Csaba


Tarpai Viktória – akivel az Origo korábban készített már interjút, amit itt olvashat - azt mondta, hogy kárpátaljaiként a beregszászi társulatban kezdte a munkát tizenévesen. A társulattal rengeteget utaztak. Éppen ezért, amikor bekerült a Déryné Társulatba, nem ijedt meg attól, hogy nagyon sokat utaznak majd vidékre.

Tarpai Viktória Fotó: Talán Csaba


„Minden produkció utaztatásának teremtő ereje van. Ahogyan a beregszászi társulatban is a legfontosabb volt a misszió, a Déryné Program is ugyanúgy - csupa nagybetűvel - misszió. A társulat tagjai rövid idő alatt megszerették egymást" – mondta Tarpai Viktória.

Tarpai Viktória Fotó: Talán Csaba


Az első előadás a Déryné ifiasszony lesz, amelyben ő játssza a címszerepet.
„A próbák már elkezdődtek. Mindenki nagyon lelkes. Már az olvasópróbák után is jó érzés töltött el mindenkit. Hatalmas a lendület a színészekben. Sokukkal nem dolgoztam még együtt, mégis úgy érzem, mintha már húsz éve ismernénk egymást. Úgy érzem, jó közösség, kiváló csapat a Déryné Társulat" – mondta a színésznő.
A többi színész is azt mondta: izgatottan várja a munkát, és legtöbbjüknek nem ismeretlen a sok utazás, mert vagy a korábbi társulatukkal, vagy önálló estekkel járták a vidéket. Úgy fogalmaztak:

mindig nyitottnak és kíváncsinak kell lenni a közönségre, és arra törekedni, hogy megajándékozzák őket a színház csodájával.

A kaposvári egyetemisták Bozsik Yvette osztályába járnak. Azt mondták: izgalmas lesz, hogy olyan helyekre mennek el, ahol nem láttak még színházat az emberek. Azt remélik, hogy minden alkalommal egy kis ünnepet visznek majd a településre. Abban bíznak, hogy sok tapasztalatot szereznek, és sokat tanulhatnak a tapasztalt kollégáktól.