Nagyszabású néptáncelőadással emlékeznek Trianonra a Hősök terén

Vágólapra másolva!
2020. június 4-én, a trianoni békeszerződés aláírásának századik évfordulóján, annak 100 évvel ezelőtti aláírása órájában és percében, 16 óra 32 perckor 100 néptáncos élőzenével kísért produkciója emlékeztet a tragikus eseményre a Hősök terén.
Vágólapra másolva!

Profi és amatőr néptáncosok fogtak össze, hogy egy közös produkcióval emlékeztessenek mindenkit a trianoni békeszerződésre, az ország megcsonkítására. 2020. június 4-én, a békeszerződés aláírásának századik évfordulóján, pontosan aláírása órájában és percében, 16 óra 32 perckor 100 néptáncos lép fel a budapesti Hősök terén. Produkciójukat élőzenei kísérettel mutatják be. A közös tánc azt szimbolizálja, hogy bár

megpróbálták megsemmisíteni, de legalábbis szétszakítani a magyarságot, ma is itt vagyunk, és összetartozunk.

A táncosok csütörtökön, 16 órától érkeznek a Hősök terére, ahol a közös tánc koreográfusa, Berecz István táncművész-koreográfus, a Fölszállott a páva verseny 2012-es szólótánc győztese várja őket és vezeti a közös táncot. A táncbemutató körülbelül 20 perces lesz, és benne a jellegzetes magyar néptáncok egyvelegét láthatják azok, akik ellátogatnak a helyszínre.

A megemlékezést a Magyar Teátrumi Társaság szervezi, ötletgazdája a szervezet titkára, Szabó László azt mondta: „reméljük, hogy valamikor ősszel, amikor már lehet tömegrendezvényeket szervezni, nagyobb méretekben és résztvevői számmal is meg tudjuk szervezni azt

A néptánc az egyik legfontosabb és legszebb közös kulturális kincsünk, illő hát, hogy a tragikus trianoni döntés kerek évfordulóján a közös néptánccal mutassuk meg: összetartoztunk és összetartozunk.” Berecz István, a Táncszáz esemény házigazdája és a közös tánc koreográfusa pedig azt mondta: „olyan összeállítást készítettem, amely

Az emlékezésen részt vevő száz táncos nagy örömmel vállalta a közös táncot, mindannyiunknak nagy élmény lesz megmutatni a magyar néptánc összetartó erejét.”