Kulturális központ is lesz a 130 éves kelenföldi állomásépületben

budapesti pályaudvarok,, Kelenföldi Pályaudvar
Budapest, 2019. március 23. A Kelenföldi pályaudvar épülete és parkolója az Etele tér felől. MTVA/Bizományosi: Róka László *************************** Kedves Felhasználó! Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó készítője közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.
Vágólapra másolva!
Megkezdődhet a kelenföldi állomásépület felújításának előkészítése. Vasúti terepasztalok és modelleket bemutató, családbarát kiállítóhely is lesz az épületben. 
Vágólapra másolva!

Elkezdődik a kelenföldi pályaudvar épületének rekonstrukcióját előkészítő munka. A közlekedéstörténeti szempontból kiemelt emléknek számító épületben a volt Északi Járműjavító területén újjászülető Közlekedési Múzeum felépítésének ideje alatt is kiállításokat és programokat terveznek. A kormány által biztosított 100 millió forintból megkezdődhet az épület átfogó műszaki állapotfelmérése és rekonstrukciójának tervezési folyamata. Az épület újratervezését a Közlekedési Múzeum megbízásából az Építész Stúdió végzi. Az állomásépület átalakításáról szóló döntést és a támogatás mértékét tavaly októberben jelentette be Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

A Közlekedési Múzeum által kiadott keddi közlemény idézi Vitézy Dávid főigazgatót: „a kelenföldi indóház egy olyan közlekedéstörténeti emlék, amely a megváltozott közlekedési rendszer miatt mára egykori rendeltetését elveszítette.

mely az egyik legrégebbi épített vasúti emlék Budapesten. A 130 éves épületben létrejövő új kiállítóhely és kulturális központ abban is segít majd, hogy kisebb kiállításokkal abban az előttünk álló néhány évben is meg tudjunk jelenni Budapesten, ameddig az új kőbányai otthonunk elkészül. Utóbbin a kelenföldi munkákkal párhuzamosan, ugyancsak friss kormánydöntésnek köszönhetően szintén gőzerővel dolgozunk.” A régi kelenföldi indóház, melyet a MÁV korábban bezárt, eredeti, vasúti funkcióit az elmúlt években elvesztette, a 4-es metró átadása óta a jegyvásárlást és egyéb vasúti szolgáltatásokat fokozatosan az aluljáróba helyezték át.

A múzeum terve az, hogy a bezárt épületbe kulturális és közösségi funkciókat hoz létre, illetve egy olyan vasúti fókuszú kiállítóhelyet alakít ki,

amely tematikus programokkal, kiállításokkal, különösen a gyermekes családok és vasútbarátok körében népszerű terepasztalokkal, valamint a múzeum világhírű vasútmodelljeivel méltó funkciót ad a régi állomási épületnek.

A Kelenföldi pályaudvar épülete és parkolója az Etele tér felől 2019-ben Forrás: MTI/Róka László

A közlemény szerint az épület állapota rendkívül leromlott, a műszaki állapotfelmérések után derül majd ki, hogy mekkora összegből és mikorra menthető meg a romos műemléképület. A kormány támogatásával elindul a történelmi épület átfogó műszaki felülvizsgálata és rekonstrukciójának, átalakításának megtervezése. A kormány átvállalta a korábban az XI. kerület Újbuda Önkormányzat által ígért, de végül nem biztosított támogatást is, hogy megindulhasson a tervezési munka.

A tervezési munkák során a Közlekedési Múzeum partnere az Építész Stúdió lesz, amely tavaly a Helsinki Nemzeti Múzeum megépítésére és a volt Északi Járműjavító területén felépülő Új Közlekedési Múzeumra kiírt nemzetközi tervpályázatokon is eredményesen megmérettette magát. Nevükhöz fűződik a Széll Kálmán tér rekonstrukciója, az FMH Fővárosi Művelődési Ház és lakóház tervezése, illetve a győri Mobilis interaktív kiállítási központ terveinek elkészítése.

Hat év után bezár a Miniversum

A Budapest belvárosában látható Miniversum Közép-Európa leglátványosabb vasútmodell kiállítása, ami közel hatéves működése óta félmillió látogatót vonzott. A folyamatos mozgásban levő, óriási terepasztal még három hónapig üzemel. 2020. január 31-ig, azaz még nagyjából 3 hónapig látogatható a budapesti Miniversum, azaz az óriási, részleteiben kidolgozott, folyamatos mozgásban lévő terepasztal, amin Magyarország, Ausztria, valamint Németország egyes tájai és nevezetességei elevenednek meg.

A múzeum tervei szerint ide kerülnek az év elején megszűnt Andrássy úti Miniversum Közlekedési Múzeum által megvásárolt egyes terepasztal elemei és modelljei.

Itt lesz látható többek között a Nyugati pályaudvar, a zuglói és győri vasútállomás kicsinyített mása is. Emellett a Közlekedési Múzeum gyűjteményének világhírű 1:5 méretarányú vasúti modelljeinek egy részét is itt mutatják majd be. A páratlan és nemzetközi ritkaságnak számító modellek között száz, sőt százötven évvel ezelőtt készült alkotások is vannak.