Videós sétákkal jelentkezik a Nemzeti Örökség Intézete

Vágólapra másolva!
Virtuális sétákat tesz közzé felületein a Nemzeti Örökség Intézete. A Maradj otthon és sétálj velünk! című rövid videós összeállításokban idegenvezetők kalauzolják az érdeklődőket. Először a Fiumei úti sírkertben.
Vágólapra másolva!

A koronavírus miatt a Nemzeti Örökség Intézete is törölte tervezett programjait, köztük a Fiumei úti sírkertben meghirdetett idegenvezetői sétáit is.

Annak érdekében azonban, hogy a sétákat kedvelők és a Fiumei úti sírkertet felfedezni vágyók továbbra is halljanak érdekes történeteket, virtuális sétákat tesznek közzé.

Mint írják, az első részben a Kossuth-, a Deák- és a Batthyány-mauzóleumot mutatja be az intézet.

A közleményben Radnainé Fogarasi Katalint, a Nemzeti Örökség Intézetének főigazgatóját idézik, aki azt mondta: fontosnak tartják, hogy ebben a helyzetben, amikor sokaknak a közösségi média jelenti az egyetlen kikapcsolódást, a Nemzeti Örökség Intézete is kínáljon olyan tartalmat, ami ha nem is helyettesíti a személyes jelenlétet, de érdekes információival hasznos időtöltést jelenthet a követőiknek.

– mondta a főigazgató.

A Nemzeti Örökség Intézete a hetente jelentkező rövid videók mellett napi tartalommal is szolgál követőinek, olyan sorozatokkal, mint a sírkertben nyugvó orvosok bemutatása vagy az ország egyik legnagyobb szoborparkja érdekességeinek felelevenítése. Emellett a sírkert évfordulóiról való megemlékezések is folytatódnak az oldalon.