Rúzsa Magdi egészen különleges dologra készül

Rúzsa Magdi
Vágólapra másolva!
Rúzsa Magdi volt a Maradj Otthon! Fesztivál kihívásának csütörtöki szereplője, aki sokat beszélt az autizmusról is, hiszen csütörtökön volt a spetrumzavar világnapja.
Vágólapra másolva!

Csütörtökön Rúzsa Magdi jelentkezett be a Maradj Otthon! Fesztivál kihívásának soron következő szereplőjeként. Az énekesnő az élő adás első harmadát az autizmus témájának szentelte, ugyanis fontosnak tartja az ügyet, és már jó ideje támogatója is az Együtt az Autistákért Alapítványnak. „Rájöttem arra, hogy igazából ennek is van szép része, mert

Én észrevettem magamon például, hogy mennyivel nyitottabb lettem” – mondta Rúzsa Magdi, aki az első 10 perc után arról is beszélt, hogyan telnek az otthon töltött napjai. Hiszen a kihívás lényege éppen ez, vagyis hogy minden nap más-más ismert előadó osztja meg gondolatait a járvánnyal, az otthon maradással kapcsolatos gondolatait.

Rúzsa Magdi elmondta, hogy amúgy is sokat olvas, de ebben az időszakban még több ideje jut a könyvekre. „Megpróbálom nagyon pozitívan kihasználni ezt az állapotot. Én szeretem mindenféle helyzetben a lehetőséget megtalálni. Úgyhogy rengeteget olvasok, kijárok futni az erdőbe, vagy ha éppen rossz idő van, akkor itthonról, a neten keresztül edzek a csapatommal, az edzőmmel. [...] Most

Igazából majdnem kész egy lemez. Azon kívül dolgozom egy egészen új dolgon, egy egészen új terület felé indulok majd el. Hiszem azt, hogy megint csak a jövőm építésére tudom fordítani ezt az időszakot. Úgyhogy egy egészen különleges dologgal fogok most majd megmutatkozni nektek” – mondta.

Pénteken az Irie Maffia éneksnője, Sena jelentkezik majd be a kihívás következő szereplőjeként. Azonban a megszokott 19 óra helyett valamivel korábban, 17 órakor. Este a Jetlag énekese, Molnár Tamás ad kanapékoncertet, illetve Willcox DJ szolgáltat zenét otthonról.