Az autizmussal élőkért és a környezetnek írták ezt a dalt

Belvárosi Betyárok
Vágólapra másolva!
A Belvárosi Betyárok legújabb, AUTITKOK című dala az autizmussal élőkért és környezetüknek íródott.
Vágólapra másolva!

Az autizmussal élőkért és a környezetükben élőknek készített dalt a Belvárosi Betyárok. Az Autitkok című dalt egyik zenészbarátjuk felkérésére készítették, aki édesapaként érintett az autizmussal élők segítésében. Ő Kapitány Sándor, aki hatodik éve szervezi a Blues for Blue jótékonysági koncertsorozatot. Az esten

saját zenekara, barátai és más fellépők állnak produkcióikkal az ügy mellé.

„Hálásak vagyunk a felkérésért, hogy a zenén keresztül mi is bekapcsolódhatunk egy ilyen fontos ügybe, és hálásak vagyunk azokért a tapasztalatokért és fogadtatásért, ami a dal premier előtti bemutatása során a legfontosabb helyekről ért minket” – mondták a Belvárosi Betyárok tagjai.

Belvárosi Betyárok Forrás: Origo

Az idei, sorban a hatodik Blues for Blue estet idén április 2-án (az autizmus világnapján), csütörtökön tartották volna, de járvány miatti veszélyhelyzet ezt nem teszi lehetővé. Így a dal ottani premierje is elmarad, helyette kizárólag a virtuális térben mutatják be. Többek között itt.

Az év második felében jelenik meg a Belvárosi Betyárok harmadik nagylemeze, amelyen többek között ez a dal is szerepel majd.