DJ-lány jelentkezett élőben a különleges kihívásban

Metzker Viktória
Vágólapra másolva!
Metzker Viktória volt a Maradj Otthon! Fesztivál kihívásának vasárnap esti szereplője. 
Vágólapra másolva!

Vasárnap este Meztker Viktória jelentkezett be élőben a Maradj Otthon! Fesztivál kihívásában. Eddig több mint 70 ezer megtekintője volt már a videójának. A DJ rengeteg kérdést kapott már az adás elején. Az egyik első néző azt kérdezte, „mi lesz, ha elmarad az idei fesztiválszezon?” Mire Metzker Viktória, aki a magyar fesztiválok rendszeres fellépője, azt mondta, „az baromi szomorú lenne. Én még most is reménykedem abban, hogy meg lesz tartva. Nagyon szeretném, de nyilván

a szeretteinkre, a családunkra és nyilván az embertársainkra. Nekem is ez a harmadik hetem, hogy itthon vagyok, ezen kívól maximum közértbe megyünk el hetente egyszer.”

Arról, hogyan bírja az esti fellépések nélkül, azt mondta, „nagyon furcsa, hogy nincsen fellépés. Egy olyan űrt érzek magamban, amit amúgy senkinek nem kívánok.

a klubokban, a fesztiválokon. De nagyon remélem, hogy együtt erősebben és felelősségteljsen tudunk kijönni ebből a vírushelyzetből.”

Curtisszel készített közös dalt az ismert magyar DJ

Első közös dalát adta ki Metzker Viki és Curtis. A DJ-ként ismert előadó rappel is a dalban. Klippremier az Origón. Az ismert magyar DJ, Metzker Viki Curtisszel készített közös dalt. A DJ tavaly nyáron Dukai Reginával és Miss Mooddal énekelt, az volt a , amelynek klipjét már több mint 2 millióan indították el a YouTube-on.

Metzker Viktória az adás végén Ricót és Miss Moodot hívta ki.

Továbbra is jelentkezik Ember Márk felolvasó órájával. Minden nap 14 órai kezdettel felolvas Darren Shan Rémségek cirkusza című regényéből.