Meghalt Kovács Zsuzsa

2020.03.27. 17:30

Életének 75. évében meghalt Kovács Zsuzsa, a Budapesti Operettszínház Jászai Mari-díjas színművésze - tudatta a család pénteken az MTI-vel.

A művészt hosszas betegség után pénteken érte a halál, temetéséről később intézkednek.

Kovács Zsuzsa 1945. április 19-én született Pécsett, a Szegedi Balettiskolában végzett zongora- és énekszakon. 1960-ban a debreceni Csokonai Színház tánckarához szerződött, majd két év múlva a Szegedi Nemzeti Színház balettkarának tagja lett. 

A Szegedi Nemzeti Színházban kezdte színészi pályáját 1963 és 1968 között,  majd 1968-ban a Budapesti Operettszínház társulatához szerződött, amelynek azóta tagja volt, játszott operett- és musicalfőszerepeket egyaránt. A társulat művészeként bejárhatta az egész világot.

A televízió hozta meg számára az országos ismertséget

Az operettirodalom szinte valamennyi szubrett szerepét megkapta, emellett számos musicalben is láthatta a közönség. Több színházban játszott vendégként, a színészet mellett rendezői feladatokat is vállalt a Ruttkai Éva Színház társulatában és vidéki színházaknál is.

Játszott többek között a My Fair Lady (Eliza), a Csárdáskirálynő (Stázi, Cecília), a Marica grófnő (Liza, Bozsena), a Mágnás Miska (Marcsa), a Chicago (Roxie), az Ének az esőben (Lina), a Hegedűs a háztetőn (Hodel), A muzsika hangja (Elza) és a Menyasszonytánc (Blanka) című előadásban. 

Az országos ismeretséget a televízió hozta meg számára,  ahol számos kabaréjelenetben, zenés-táncos műsorban kapott feladatot, emellett szinkronszínészi munkája is emlékezetes a közönség számára.

Első férje Szörényi Levente zeneszerző volt, közös gyermekük Szörényi Örs is zenével foglalkozik.
Kovács Zsuzsa a Jászai-díjat 1980-ban kapta meg, 2009-ben Kálmán Imre-emlékplakett Siófokon, 2010-ben, színpadra lépésének 50. évfordulója alkalmából életműdíjat vehetett át az Operettszínházban, míg 2017-ben Hódmezővásárhelyen Bessenyei Ferenc-díjat kapott munkásságáért.