Már másfél millióan hallgatták meg Varga Miklós dalának feldolgozását

Varga Miklós
Vágólapra másolva!
A koronavírus-járványra aktualizálva dolgozták át Varga Miklós himnuszát, az Európá-t. Varga Miklós szerint az átírt dal üzenete semmit nem változott. 
Vágólapra másolva!

Európa 2020, a remény himnusza címmel jelent meg a két fiatal énekes-előadóművész, Nagy Szilárd és Ragány Misa átdolgozása és annak videóklipje. Az alap pedig Varga Miklós dala, amelyhez Varga Mihály írt annak idején szöveget. Ez volt az Európa. Az új dal videóklipje már lassan

másfél millió elindításnál jár a YouTube-on.

Varga Miklós a Magyar Nemzetnek adott interjút a napokban. A járvánnyal kapcsolatban azzal kezdte: „egy egészséges fiatal nem lehet annyira önző, hogy feláldozzon egy nemzedéket, egy olyan korosztályt vagy olyan krónikus betegeket, akiknek könnyen halálos lehet ez a vírus.”

Az új dal születéséről pedig azt mondta, „két héttel ezelőtt keresett meg Nagy Szilárd ezzel az ötlettel, és azonnal igent mondtam. Felhívtam Varga Mihály szövegíró jogutódját, az özvegyét, és őszintén

Ezután felkértem Toldi Tamás szövegírót, hogy az Európa dal eredeti szellemiségét megtartva, próbáljon meg egy aktuális szöveget írni hozzá. Az előadók, az alkotótársak beleírták a saját ötleteiket, ez az ő produkciójuk. A legvégén pár képkocka erejéig én is megjelenek benne.”

Varga Miklós énekel a Duna Médiaszolgáltató által szervezett VI. Duna Napon, az erdélyi Torockón 2019 júniusában Forrás: MTI/Biró István

A dal aktualitásáról pedig azt mondta Varga Miklós: „ugyanazt üzeni, mint az eredeti: Európa a mi tágabb hazánk, amit meg kell őriznünk, és vigyáznunk kell rá minden tekintetben. És egymásra is vigyáznunk kell, ezekben a nehéz időkben a legfontosabb az együttérzés. Most mindenkinek otthon kell maradnia ahhoz, hogy a járványt le tudjuk lassítani.”