Színházi Szolidaritási Alapot hozott létre a Thália Színház

Thália színház, Budapest színtársulat, előadás, befogadó színházként működik, kultúra, Budapest, Nagymező u. 22-24, 2016.09.02
Thália Színház. Budapest, 2016.09.02.
Vágólapra másolva!
Hétfőn Színházi Szolidaritási Alapot hozott létre a Thália Színház azoknak a művészeknek a megsegítésére, akiknek nincs állandó szerződésük kőszínházi vagy egyéb intézménnyel. 
Vágólapra másolva!

A Thália Színház hétfőn Színházi Szolidaritási Alap létrehozását jelentette be, azoknak a művészeknek a megsegítésére, akik nem rendelkeznek állandó szerződéssel egyetlen kőszínháznál vagy egyéb intézménynél. A kezdeményezés alapítói Kálomista Gábor igazgató és Schell Judit művészeti vezető.

A mai napon tájékoztatjuk a közvéleményt, hogy megalapítjuk a Színházi Szolidaritási Alapot. Az alap célja, hogy azoknak a művészeknek, akiknek nincs állandó szerződésük kőszínházi vagy egyéb intézménnyel, az elkövetkezendő nehéz időszakra az alap a lehetőségeihez képest támogatást nyújtson. A részletekről a lehető legrövidebb időn belül tájékoztatni fogjuk a művésztársadalmat.

A Thália Színház vezetősége úgy döntött, hogy ezt az alapot 15 millió forinttal támogatja. Az alap várja azon intézmények, magánszemélyek jelentkezését, akik a célokkal egyetértve támogatni kívánják.

Az alap támogatásának lehetőségéről később fogunk részletes tájékoztatást adni az érdeklődők számára. Reméljük, hogy az alap hozzá tud járulni ahhoz, hogy ebben a rendkívül nehéz és eddig számunkra ismeretlen helyzetben egymással összefogva segítse azon kollégákat, akik különösen nehéz helyzetbe kerülnek - írja a közlemény.

Az alap elérhetősége: szinhaziszolidaritasialap@gmail.com

Schell Judit, a Thália Színház színművésze és művészeti vezetője, valamint a Színházi Szolidaritási Alap alapítója Fotó: Csudai Sándor - Origo

Schell Judit az Origónak elmondta, az alap a „színházi előadásokban résztvevő művészeknek: színészeknek, táncosoknak, zenészeknek tud segíteni. Egy kuratórium fogja eldönteni, hogy milyen mértékben és kiket tud támogatni az alap. A kuratórium pedig művészeti főtitkárokból áll majd össze.”