Viccelődése miatt összetört egy drága műalkotást, most bocsánatot kért

Vágólapra másolva!
Bocsánatot kért hétfőn a művésztől az a kritikus, aki a hétvégén véletlenül összetört egy 20 ezer dolláros kortárs installációt egy mexikói művészeti vásáron.
Vágólapra másolva!

Avelina Lésper műkritikus a hétvégén tekintett meg egy kiállítást a mexikóvárosi OMR Galériában. Egy mexikói művész, Gabriel Rico által készített installációjánál több időt is eltöltött, és

a vizsgálódásának a vége az lett, hogy véletlenül össze is törte az egészet.

Az alkotás 20 ezer dollár, azaz nagyjából 6 millió forint értékű. A mű néhány véletlenszerűen összeválogatottnak tűnő tárgyból, labdákból, kövekből állt, amelyeket egy nagy felállított üvegtáblába ágyazott. Az alkotást megtekintő Lésper kritikus egy üres üdítősdobozt akart elhelyezni az installáció mellett, ám eközben véletlenül meglökte, és az egész darabjaira hullott. Lésper a történtekről posztolt videójában nem titkolta:

a véletlen baleset jól tükrözte a műről alkotott véleményét.

A galéria közleményében azt írta, hogy értetlenül állnak az eset előtt: „nem értjük, hogyan tehet tönkre egy műkritikus egy művészeti alkotást”; ez semmiképpen sem vall professzionizmusra – írták. A közleményből nem derült ki, hogy vajon kérnek-e kártérítést a tönkretett munkáért, annyit azonban jeleztek, hogy tárgyalnak a kiállítás szervezőivel és a művésszel a megfelelő kompenzációról.

Amúgy a videóban a Lésper vállalta, hogy helyrehozza a hibáját, összeszedi az alkotás darabjait, és újból felállítja a művet, de

leszögezte, hogy fizetni nem tud a kárért.

Azt is felvetette, hogy esetleg fel lehetne fogni a történteket a mű evolúciójaként. A történtek heves vitát robbantottak ki egy műalkotás megítélésével kapcsolatban. A mexikói alkotó installációja a művész szándékai szerint az emberi és a természeti környezet találkozását és egymásra hatását akarta megjeleníteni az ember által készített tárgyak (focilabda, teniszlabda) és a természetben található objektumok (toll, kövek) segítségével.

Az OMR Galéria szerint Rico keresett művész, a gyűjtők sokat adnak munkáiért. A nő egyébként már a hét elején bocsánatot kért a véletlen rongálásért.