Nem volt senkije, ezért az operaházra hagyta többmilliárdos vagyonát

Vágólapra másolva!
Az amerikai operaházak történek egyik legnagyobb adományában részesült a St. Louis-i Operaház, amelyre 45 millió dolláros vagyont hagyott végrendeletében egy operarajongó nő.
Vágólapra másolva!

45 millió dolláros (13,8 milliárd forint) vagyont hagyott a St. Louis-i Operaházra egy operarajongó nő. Ez az amerikai operaházak történek egyik legnagyobb adománya. A tavaly decemberben 96 évesen, szívelégtelenségben meghalt Phyllis Hernden Brissenden adományának köszönhetően több mint duplájára, 80 millió dollárra emelkedik a St. Louis egyik elővárosában, Webster Groves-ban működő operaház alapítványi tőkéje.

Andrew Jorgensen főigazgató szerint a hagyatékból várhatóan már 2022-ben némi pénzhez jutnak, de még további évekbe telik, míg teljesen elrendezik egy ekkora vagyon sorsát. A szomszédos Illinois államban élő Brissenden családja áruházakból gazdagodott meg. Az idős hölgynek nem voltak közeli rokonai,

gyakran mondogatta, hogy neki az operaház jelenti a családot.

A főigazgató szerint Brissenden „rajongása az operaház iránt fertőző volt, az opera volt az élete, és ezt megmutatta a felajánlásban is”. A jótevő, aki a kezdetektől támogatója és felügyelőbizottsági tagja volt az 1976-ban alapított operaháznak, már életében 2,5 millió dollárt (770 millió forint) adományozott az intézménynek, de többnyire névtelenül tette. Ha csak tehette, Phyllis Hernden Brissenden az illinoisi Springfieldből átruccant St. Louis-ba, és minden operát annyiszor nézett meg, ahányszor csak tudott.