Sokat sejtet Taylor Swift filmjének előzetese

színészek kedvenc ételei
Taylor Swift, énekesnő: töltött fahéjas tekercs
Vágólapra másolva!
Kijött Taylor Swift a Netflixszel közösen készített dokumentumfiljének trailere, amiből arra enged következtetni, hogy a film jócskán a kulisszák mögé enged betekinteni. 
Vágólapra másolva!

Csütörtökön jelent meg Taylor Swift a Miss Americana című dokumentumfilm trailere. A filmet csütörtökön mutatták be az idei Sundance Filmfesztiválon, majd január 31-étől lesz elérhető a Netflixen. Az előzetest egy nap alatt

már több mint 3 millióan indították el

a Netflix YouTube-csatornáján, és a kétperces összeállításából joggal lehet arra következtetni, hogy jó mélyen benézhetünk az énekesnő kulisszák mögött zajló életébe.

A beharangozó leginkább a Taylor Swift átalakulásával kapcsolatos jelenetekre épül. Két percben kapunk ízelítőt abból, hogyan lett a kedves countryt játszó énekes lányból komoly társadalmi üzeneteket is átadni akaró popcsillag.

Január végén jön a Taylor Swiftről szóló dokumentumfilm

Január végén kerül ki a Netflixre a dokumentumfilm, amely Taylor Swift eddigi pályafutásának jó pár évét felöleli. A Sundance Fesztiválra időzíti dokumentumfilmjének bemutatóját Taylor Swift. A Lana Wilson rendezte Taylor Swift: Miss Americana című filmet január 23-án vetítik a fesztiválon, majd a hónap végétől már a Netfliexen is elérhető lesz.

Hónapokkal ezelőtt még kérdéses volt, hogy egyáltalán elkészül-e a film, ugyanis Swift korábbi kiadója, a Big Machine Records alapítói nem adtak neki engedélyt, hogy a régebbi, náluk készült zenéit használja a filmhez. Ezt a kiadó képviselői jó ideig tagadták, aztán Swifték közreadtak egy, a kiadó által írt levelet, amelyből egyértelműen kiderült, hogy megtagadták az engedélyt. Végül december elején jobbnak láttak hátrálni, így az énekesnő megkapta a zöld lámpát.