Sorra újulnak meg a színházak az országban

Eiffel Műhelyház
Budapest, 2019. április 8. A próbaüzem első előadására gyülekeznek az Operaház dolgozói a Magyar Állami Operaház épülő logisztikai központja aulájában, a X. kerületi Eiffel Műhelyházban 2019. április 7-én. MTI/Máthé Zoltán
Vágólapra másolva!
2010 óta csaknem 15 milliárd forinttal több pénz jut a színházak támogatására és a kormány támogatásával sorra újulnak meg a színházak vidéken és a fővárosban egyaránt - írta közleményében az Emberi Erőforrások Minisztériuma. Több pénzt kapnak a fővárosi, a vidéki és a független alternatív színházak is. 
Vágólapra másolva!

2010-hez képest két és félszer többet fordít a kormány kultúrára,

idén az összeg eléri az 584 milliárd forintot.

Idén még több támogatás jutott a budapesti színházaknak, mint korábban. A fővárosi színházak 500 millió forinttal nagyobb keretből gazdálkodhatnak 2020-ban, a kormány emellett a vidéki színházaknak 30 százalékkal, a független alternatív színházaknak 20 százalékkal nyújtott több forrást, mint az előző évben.

Nemcsak a színházak működésére van több pénz, hanem zajlanak a színházfejlesztések is. Budapesten is sorra újulnak meg a színházak.

A kormány 2 milliárd forintot fordít a Nemzeti Színház korszerűsítésére,

amelyből a színpadtechnika felújítása valósul meg.

Folynak a felújítási munkálatok a Magyar Állami Operaház Andrássy úti épületében is.

A kormány támogatásából újult meg

  • az Erkel Színház (1,8 milliárd Ft),
  • a Thália Színház (1 milliárd Ft),
  • A Millenáris parkban új legmodernebb színháztechnikával felszerelt épületet kapott a Nemzeti Táncszínház (4,6 milliárd Ft).
A próbaüzem első előadására gyülekeznek az Operaház dolgozói a Magyar Állami Operaház épülő logisztikai központja aulájában, a X. kerületi Eiffel Műhelyházban 2019. április 7-én Forrás: MTI/Máthé Zoltán

A magyar kulturális terület legnagyobb intézménye gazdagodik az átadás előtt álló Eiffel Műhelyházzal is, egy raktárközponttal, ahol próbákra és előadásokra egyaránt lehetőség van.

Ez a beruházás 27,6 milliárd forintból valósul meg.

Már kormánydöntés van a Modern Opera beruházás támogatásáról, valamint a Nemzeti Táncegyüttes állandó játszóhelyhez juttatásáról, melyhez közel 700 millió forintot biztosítanak - írja a minisztérium.

József Attila Színház, Városligeti Színház

A következő évek feladata lesz a József Attila Színház felújítása is - írják a közleményben.

A Liget Budapest Projekt keretében tervben van a Városligeti Színháznak a megépítése is. Ám a színház sorsa kérdésessé vált, miután az októberben megválasztott

új budapesti városvezetés kimondta, hogy nem kér a Ligetben épülő kulturális beruházásokból.

Megújulnak a vidéki színházak is

A vidéki színházak is sorra újulnak meg a Modern Városok Program keretében.

9,5 milliárd forintos ráfordításból kívül-belül megújult a kaposvári Csiky Gergely Színház.

Nyíregyházán 1,2 milliárd forintból felújították a Rózsakert Szabadtéri Színpadot. A debreceni Csokonai Színházban 6,35 milliárd forintból, a Győri Nemzeti Színházban, valamint a neki otthont adó II. János Pál téren 22 milliárd forintból, a Veszprémi Petőfi Színházban pedig 9,28 milliárd forintból végeznek felújítási munkálatokat. Szintén megújul a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház is.

4 milliárd forintos támogatásával elkezdődött a Szolnoki Szigligeti Színház épületének felújítása, illetve a kecskeméti Katona József Színház felújításának előkészítése is.

Átláthatóbb finanszírozás

A színházak pénzügyi finanszírozása is átláthatóbb lesz. A tavaly elfogadott kulturális törvény átlátható működési modellt, kristálytiszta, kiszámítható helyzetet és felelősségi viszonyokat teremt a színházak fenntartásában - írja a minisztérium.

Az önkormányzatok ezután is szabadon dönthetnek, hogy önként vállalt feladatként fenntartanak-e saját színházat vagy sem, és ha igen, azt csak önkormányzati vagy vegyes (állami és önkormányzati) fenntartásban kívánják-e működtetni.

A minisztérium közlése szerint ez teljesen tiszta helyzetet teremt:

a színház működéséért a fenntartó a felelős.

Önkormányzati színház önkormányzati pénzből, állami színház állami pénzből, vegyes fenntartású színház állami és önkormányzati forrásból fog működni.

Az önkormányzatok március 1-ig kérhetik a kormánytól a vegyes (önkormányzati és állami támogatásból) működtetésű színházak fenntartását, azt követően kerül sor a megállapodások megkötésére és a 2020. évre szóló állami támogatás összegének megállapítására.