Kiderült, hogy eredeti az olasz kertész által talált Klimt-festmény

Klimt, festmény, portré
Vágólapra másolva!
Gustav Klimt 23 éve ellopott festményét találták meg véletlenül az észak-olaszországi Piancenzában decemberben - jelentették be pénteken művészettörténészek.
Vágólapra másolva!

Kiderült, hogy valóban Gustav Klimt 23 éve ellopott festményét találta meg az olaszországi Piancenza egyik galáériájának kertésze tavaly decemberben. A Bildnis einer Frau ('egy hölgy arcképe') című festményre a Ricci-Oddi Modern Művészeti Galéria udvarán találta meg a kertész, miközben a borostyánokat vagdosta az épület falánál. A festményt 1997-ben lopták el az intézményből. A kertész

az épület falában a borostyánágak alatt egy fémajtóval védett üreget talált.

Ott volt elrejtve egy fekete műanyagzsákban a festmény, amely sértetlennek tűnt.

A Bildnis einer Frau, azaz Egy hölgy arcképe című Klimt-festmény Forrás: Twitter/Vittorio Sgarbi

A művészettörténészek pénteken Piacenzában sajtótájékoztatón ismertették vizsgálatuk eredményét, ahol be is mutatták a rendőrök által védett festményt. „Bejelenthetem Piacenza népének, valamennyi szakértőnek és minden barátunknak, hogy a festmény eredeti” – írta a sajtótájékoztatóval egy időben küldött Twitter-üzenetében Laura Bonfanti, a galéria alelnöke.

A portré az Klimt egyik késői festménye, 1916-17-ben készítette, eltűnése a galériából a képzőművészet világának egyik legnagyobb rejtélye volt. A megtalált festmény

hátoldalán még ott voltak azok a pecsétek,

amelyek azt jelezték, hogy a képet kölcsönadták a galériának, ahol az új kiállítás előkészületei folytak, amikor a lopás történt. A rendőrség feltételezi, hogy a tolvajok szándékosan hagyhatták az üregben a festményt, hogy később, amikor a világ egyik leghíresebb műkincsrablásának híre feledésbe merül, érte menjenek.