Mindenféle előzmény nélkül adta ki legújabb albumát Eminem

Vágólapra másolva!
Még egy-egy dalt sem közölt legújabb albumáról Eminem. Egyszerűen csak megjelent tizenegyedik albuma 202. január 17-én, pénteken.
Vágólapra másolva!

Mindenféle kampány nélkül dobta piacra legújabb, sorban a tizenegyedik stúdióalbumát Eminem. A 20-számos Music to Be Murdered By pénteken jött ki, nagyjából másfél évvel a legutóbbi, Kamikaze című után. Egyébként Eminemnek

van rutinja abban, hogyan kell egy lemezt a szokványostól eltérő módon megjelentetni.

Valószínűleg rájött, hogy már anélkül is bőven meglesz az album sikere. Persze ehhez az is kell, hogy ne szúrja el a számokat. A négy év szünet után, 2017-ben kiadott Revival-nál például – a mostanihoz hasonló hallgatás helyett inkább – komoly médiapoénnal oldotta meg a marketinget:

Tökéletes kamuhalommal promózik Eminem

Nemlétező gyógyszer, kamu reklám és egy halom utalás. Több mint valószínű, hogy Eminem megint sejtelmes kampánnyal promózza új albumát. Eminem menedzsere, Paul Rosenberg az Instagrammon tett közzé egy fotót, amin egy CD-t tart a kezében. A borítón csak a szókimondó szövegek figyelmeztetést lehet értelmezni, a többi talán nem is fontos.

Az új lemezen több, vendégművésszel előadott szám is van. A felkért zenészbarátok között van például Ed Sheeran is. A lemezről a Darkness című dal kapott először videót, ami csütörtök este debütált a YouTube-on. A szám és a hozzá készült klip is a 2017-es Las Vegas-i mészárlást dolgozza fel. Így: