Az improvizációs jazz legendás triója lép fel a Müpában

Vágólapra másolva!
A napokban indul a KCL fúziós jazzt játszó trió világ körüli turnéja, amely februárban Budapestet is érinti. 
Vágólapra másolva!

10 év után újra együtt zenél a Wayne Krantz, Keith Carlock és Tim Lefebvre hármasából álló, fúziós jazzt játszó KCL, és a napokban induló világ körüli turnéjuk Budapestet is érinteni fogja. A trió története a kilencvenes évék végén kezdődött, a New Yorki-i Greenwich Village szívében található 55 Bar nevű jazzklubban, ahol

csütörtök esténként Wayne Krantz, Keith Carlock és Tim Lefebvre jammeltek az apró színpadon.

Jazzkörökben hamar híre ment a fúziós jazzt játszó power triónak, így nem kellett hozzá sok idő, hogy csütörtökönként hosszú sorok kígyózzanak a klub bejáratánál. Természetesen a szakma sem ment el a tehetségük mellett, így rövid időn belül mindhárman elit zenészek társaságában találták magukat.

Krantz a Steely Dannel turnézott, a The Guardian kritikusa úgy fogalmazott, játéka valahol John Scofield és Bill Frisell között van. Carlock többek közt Sting mögött ütötte a dobokat a Sacred Love lemez turnéján, de játszott a Totóban, valamint John Mayerrel is, 2009-ben pedig a Modern Drummer olvasói

a legjobb dobosnak szavazták meg.

Lefebvre a jazz-zenészek mellett popzenekarokkal is fellépett (David Holmes, Empire Of The Sun), több magyar lemezen is szerepelt, Szakcsi Lakatos Bélát és Tony Lakatost is kísérte már, de az ő basszusa hallható David Bowie utolsó albumán, a Blackstar-on is.

A trió már 10 éve nem játszott együtt. Egyetlen stúdiólemezt adtak ki 2009-ben, amit a The Guardian és az All About Jazz kritikusa is négy csillaggal jutalmazott az elérhető ötből. Egy évtizeddel az album után pedig Magyarországra is eljön a trió: február 20-án lépnek fel a Müpában.