Kaptak két ajándékhónapot a kisvonatok szerelmesei

Miniversum
Miniversum terepasztalok.
Vágólapra másolva!
Elhalasztja bezárását a Miniversum. A látogatók gyakorlatilag megrohamozták a kiállítást: az Andrássy úti épület előtt naponta kígyózó sorok állnak, mivel novemberben kiderült, hogy a kiállítás idén január végén bezár. A hatalmas érdeklődés miatt a tulajdonosok úgy döntöttek, két hónappal meghosszabbítják a nyitva tartást.
Vágólapra másolva!

November elején derült ki, hogy hat év után végleg bezár a Budapest belvárosában látható Miniversum, Közép-Európa leglátványosabb vasútmodell kiállítása. A tervek szerint január 31-én zártak volna, de mivel a bejelentés után a látogatók megrohamozták a kiállítást, a tulajdonosok a meghosszabbítás mellett döntöttek, és rátettek két hónapot a nyitva tartásra. Így

2020. március 31-ig tekinthető meg

az óriási, részleteiben kidolgozott, folyamatos mozgásban lévő terepasztal. A bejelentés utáni hétvégéken, valamint a téli szünetben szinte folyamatosan 1,5-2 órás sorok álltak az Andrássy úti épület előtt. (Egyszerre nagyjából 225 ember fér el a kiállítás területén, ezért gyakran várakozni kell a bejutásra.)

A kép fél évvel a nyitás után készült Fotó: Szabó Gábor - Origo

Nem lehetett kérdés a meghosszabbítás, mivel a tulajdonosok és az üzemeltetők szeretnék a látogatókat maradéktalanul kiszolgálni. A kiállításra az előre megváltott jegyek - függetlenül a rányomtatott érvényességi időtől - a zárásig érvényesek.

Martisz Gábor, a Miniversum ügyvezetője a döntésről azt mondta, „elnézést kérünk azoktól, akik többszöri próbálkozás után, vagy hosszas várakozás mellett sem jutottak be a Miniversumba. Szeretnénk kárpótolni a látogatókat, és

ezért úgy döntöttünk, hogy a bontási munkálatok rovására kitoljuk a nyitva tartást március 31-ig.”

Fotó: Szabó Gábor - Origo

Sokan szeretnék megmenteni a kiállítást

A Miniversum bezárásának híre külföldre is eljutott, ezért a világ több országából érdeklődtek a kiállítás iránt, de Magyarországról is rengetegen jelezték, hogy megvásárolnák a gigantikus terepasztalt. Erre azonban nincsen lehetőség, a Miniversumot ugyanis kifejezetten a jelenlegi Andrássy úti helyszínre tervezték és építették be, ezért

nem megoldható, hogy ugyanilyen formában máshol összerakják.

„Legutóbb Miamiból kaptam e-mailt, hogy kivinnék oda a kiállítást, de Angliából, Németországból, Ausztriából és Izraelből is érdeklődtek. Legalább 60 ilyen jellegű megkeresést kaptunk, de a terepasztaloknak csak egyes elemei mozdíthatók: többek között a figurák, az épületek és a vasúti, közúti járművek. A sínek, a domborzat, és számos elem ragasztva van, ezek nem bonthatók, ahogy a technikát sem lehet egy az egyben máshova áthelyezni” – mondta Martisz Gábor.

Forrás: Miniversum

Az ügyvezető azt is elárulta, hogy a rajongók létrehoztak egy Mentsük meg a Miniversumot elnevezésű csoportot, és többen összeesküvés-elméleteket gyártottak, azonban

a bezárás kizárólag üzleti döntés volt.

„A Miniversumot hat évvel ezelőtt álmodtuk meg és hoztuk létre, a befektetők határozott időtartamra terveztek. Ez az időszak most lejárt. Büszkék vagyunk arra, amit az elmúlt évek során elértünk és megvalósítottunk. Ez messze túlszárnyalta az elképzeléseinket. A jövőben azonban mindannyian szeretnénk új kihívások elé nézni, és más üzleti terveink vannak” – mondta Martisz Gábor, aki szerint most a csúcson tudják abbahagyni.

Forrás: Miniversum

Fotókiállítással, interaktív tanórákkal búcsúznak

Március végéig látható a Miniversum születését, építésének történetét bemutató 24 képből álló fotókiállítás, amely érdekességekkel és kulisszatitkokkal várja a látogatókat a játszóház mögötti folyosón. A terepasztalok mögé is bepillanthatnak az érdeklődők 4-8 fős tárlatvezetések keretében. A kulisszák mögötti túra során benézhetnek a vezérlőterembe is, és megnézhetik, hogyan irányítják az asztalokat. Ez a program eddig kizárólag hétvégéken volt elérhető, de a mostani a hatalmas érdeklődés és túljelentkezés miatt március végéig minden hétköznap délután is tartanak kulisszák mögötti tárlatvezetést.

Forrás: Miniversum

Az általános iskolás csoportoknak lehetőségük nyílik interaktív tanórákra jelentkezni. Ezeken tematikusan vezetett játék közben tanulhatnak különböző témákról. Megismerhetik többek között a Föld domborzati viszonyait, a különböző településtípusokat, de felső tagozatos diákok rendhagyó történelemórán is részt vehetnek. Interaktív tanórákra jelentkezni március 31-ig, a Miniversum bezárásáig minden hétköznap lehetőség van.