Gesztesi Károly élete utolsó pillanataiban is életeket mentett

Gesztesi Károly
Gesztesi Károly szombat délután 56 éves korában halt meg.
Vágólapra másolva!
Gesztesi Károly szombaton Budapest belvárosában vezette a kocsiját, amikor hirtelen rosszul lett. A Ferdinánd hídon haladt a Podmaniczky utca felé, érezte, hogy valami nincs rendben. Annyi ereje mégis volt, hogy autóját a szembe haladó forgalom irányába, a legközelebbi járdához kormányozza, majd hívta a mentőket. Ezzel elkerülte a súlyos balesetet, a többi autóval az ütközést, amivel emberek életét menthette meg - írja a Bors.
Vágólapra másolva!

A Bors információi szerint a színészt járókelők kezdték újraéleszteni, és több bejelentés is érkezett a mentőkhöz egyszerre, mert az arra közlekedők tudták, ha valaki a forgalommal szemben áll félre, az vészhelyzetre utaló jelzés, így aki látta a kocsit, az azonnal hívta a mentőket.

Bár a segítség perceken belül megérkezett, hiába próbálták az orvosok is újraéleszteni, nem jártak sikerrel.

Több esetkocsi is érkezett a helyszínre, de ötven perc elteltével a mentőorvosnak ki kellett mondania a felfoghatatlant, Gesztesi Károly meghalt.

Gesztesi Károly szombat délután 56 éves korában halt meg Forrás: Facebook

A halálában is életeket mentett

Az első hírek szerint a fia, Gesztesi Máté is a helyszínre sietett, de sajnos ő is csak tehetetlenül nézte, ahogy meghal az édesapja. Nem volt ideje elbúcsúzni.

Nem kétséges, hogy Gesztesi Károly a halála előtti percekben véghezvitt manőverrel életeket mentett.

Baleseti helyszínelés a budapesti Ferdinánd közelében 2020. január 4-én. Gesztesi Károly 56 éves színművész vezetés közben rosszul lett, infarktust kapott. Kocsijával félreállt, ám hiába jött gyorsan a segítség és próbálták 50 percen keresztül újraéleszteni, az orvosok nem jártak sikerrel Forrás: MTI/Mihádák Zoltán

Még az eszméletvesztése előtt odafigyelt, hogy ne guruljon ki a kocsija a nagy forgalmú Podmaniczky utcára, hogy ne ütközzön össze senkivel, ne legyen a forgalomnak útban.

Ilyen ember volt: udvarias és óvatos, mindig fontosabb volt számára mások kényelme, mint a sajátja

- írja a Bors.

GESZTESI KÁROLY
Színész, szinkronszínész. 1963. április 16-án született, Budapesten.

A Színház- és Filmművészeti Főiskola elvégzése után 1988-tól 1990-ig a Thália Színház társulatának tagja volt, 1990-1991-ig a Miskolci Nemzeti Színházban, majd 1992-1993 között a József Attila Színházban játszott. 1994-1998 között a Vígszínházhoz szerződött, 1998 óta pedig szabadúszó színész volt.

Gesztesi az ország egyik legkeresettebb szinkronszínésze volt, hangját adta többek mellett a Szupercsapat című akciósorozatban a Rosszfiúnak, a Trónok harcában Robert Baratheonnak, a Shrek című animációs filmekben a szerethető zöld ogrénak. Hallhattuk emellett Sylvester Stallone magyar hangjaként is, valamint ő adta a Ponyvaregényben Quentin Tarantino magyar hangját.

Játszott sorozatokban, például a Jóban Rosszban című TV2-produkcióban, számtalan mozifilmben, köztük a Valami Amerikában, a Magyar vándorban, a Szabadság szerelemben vagy a Csak szex és más semmiben. Három házasságából öt gyermeke született.