Vágólapra másolva!
A Nemzeti Filharmonikus Zenekar elmúlt esztendeje kiemelkedő számú koncerttel, komoly sikerekkel zárult. Az együttes háza tájáról, az ott végbement változásokról, tervekről és a szakmai pozíció kihívásairól beszélgettünk a Nemzeti Filharmonikusok főigazgatójával, Herboly Domonkossal.
Vágólapra másolva!

„A történet gyermekkoromban kezdődött, tulajdonképpen családi kötődésből szántak zenei pályára" – mesél a korai évekről Herboly Domonkos.

– teszi hozzá mosolyogva. „Ettől függetlenül egyéb területek is nagyon érdekeltek, mint például a gazdaság. Mire tanulmányaimat befejeztem, addigra a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarában dolgoztam félállásban, valamint számos profi zenekarban megfordultam, sőt egy kicsit tanítottam is, tehát a szakmának egy-egy részébe már belekezdtem. Diploma után mégis úgy döntöttem, hogy szakítok a pályával, sőt még a területet is el akartam hagyni, és a Közgázra mentem tanulni, így évekig nem is mentem kultúra közelébe" – mesél a köztes időszakról. „De lassan elkezdtem visszasodródni. Először egy kulturális rendezvényszervező cégnél lettem asszisztens, később a Brüsszeli Magyar Kulturális Intézetnél gazdasági vezető, majd a Debreceni Filharmonikusok igazgatójaként éreztem, hogy

A Nemzeti Filharmonikusok főigazgatója szerint az előző évadot már az új művészeti vezetés tudta összerakni és megtervezni Fotó: Hirling Bálint - Origo

Herboly Domonkos munkája legizgalmasabb kihívásaként elsősorban azt jelöli meg, hogy rengeteg művésszel dolgozik együtt, „akik mind egy-egy különálló indivídum. Nekik úgy kell magas fokú művészeti teljesítményt nyújtaniuk, hogy közben együtt kell működniük társaikkal. Ebből azután számos probléma adódik, melyek életszerű és jó problémák."

Az előző évad meglátása szerint egy olyan évad volt, amit már az új művészeti vezetés tudott összerakni és megtervezni, ennek okán rengeteg munkával telt, s fókuszában az állt, hogy minél több műfajban tudja megmutatni magát a Nemzeti Filharmonikus Zenekar, valamint a Nemzeti Énekkar is.

Ez kiemelkedően magas koncertszámmal, jelentős színpadi megterheléssel párosult. Ezzel szemben „az ősszel kezdődött évad nyugodtabb; nem a színpadi terhelés, hanem a műhelymunka kerül előtérbe: több időt, energiát fektetnek bele, könnyebben el tudnak mélyedni a művészek a programokban. Ebben szakaszban vagyunk, töltekezni kell" – foglalja össze Herboly Domonkos.

"Középtávú célunk a közönséggel megértetni, elhitetni, hogy a komolyzene egy nagyon is közeli, emberközeli műfaj. Úgy gondolom a mutatók alapján, az alapokat le tudtuk tenni, és a 2020-as év arról szólhat majd, miként tudjuk ezt továbbfejleszteni, és újabb utakat kijelölni."

Herboly Domonkos szerint a kortárs zenének fontos szerepe van abban, hogy amikor az ember visszatér a klasszikusokhoz, milyen füllel teszi azt Fotó: Hirling Bálint - Origo

A Filharmonikusok műfaji sokszínűségével kapcsolatos kérdésünkre a főigazgató elmondta: „a műfaj mindig a komolyzene, de tavaly volt például egy olyan sorozatunk, amelyben kortárs magyar szerzőknek a műveit mutattuk be, amelyre reflektáltak hazai jazz zenészek. Ez például egy viszonylag úttörő vállalkozás, egy újdonság volt rengeteg tanulsággal."

– mutat rá a főigazgató.

2020-ban a Filharmonikusok tervei között szerepel egy japán turné Kobayashi Ken-Ichiro mesterrel, aki egy évtizeden keresztül volt zenei igazgatója a Nemzeti Filharmonikus Zenekarnak.

80 éves születésnapját ünnepli velük Budapesten és egy japán koncertkörúton, „amely úgy szakmai, mint lelki szempontból is fontos lesz számunkra érzelmileg. A további izgalmas tervek jelenleg titkok. Nyáron készülünk továbbá egy nagyszabású Beethoven-ünnepélyre, hiszen 250 éve született a jeles zeneszerző."

– tekint a jövőbe Herboly Domonkos. „Az egyik célom – jegyzi meg továbbá –, hogy művészeink érzelmi hullámzásait, esetleg konfliktusait elsimítsam, kezeljem, valamint jövőképet tudjak vázolni számukra."

"Az elkövetkező generációk hogyan fognak komolyzenét hallgatni? Azt tudom, hogy fognak, mert a zene eltűnni soha nem fog, de a mikéntje, felhasználási módja rendkívül izgalmas számomra" – zárja a beszélgetést a Nemzeti Filharmonikusok főigazgatója, Herboly Domonkos.