Gryllus Dániel: Akkor éreztünk rá a felelősségre

Gryllus Dániel kétszeres Kossuth-díjas magyar zeneszerző, előadóművész, zenész.

Hetvenedik születésnapján a járvány miatt nem lehet együtt a család, de biztosan kerül az asztalra a fiatalkort idéző spagetti. Bőven vannak még tervek a tarsolyában, és a veszélyhelyzetben otthon töltött napok is viszonylag sűrűek. Valamivel több idő jut a dallamokra, a zeneszerzésre is. Telefonon értük el a kétszeres Kossuth-díjas Kaláka együttes alapítóját és vezetőjét, Gryllus Dánielt, aki csütörtökön ünnepli születésnapját. Az első hívás rövidre sikerült, mert kért negyed órát, hogy gyorsan rögzítsen valamit. 

Egy dallam volt, amit gyorsan fel kellett venni?

Igen. Már leírtam kottába is, csak éppen benne voltam, és akkor gondoltam, hogy már föl is veszem a telefonomra. Mert így szoktam csinálni.

Beledúdolja, vagy igyekszik hangszerrel feljátszani, hogy szóljon is valahogy?

Csak dúdolom, ez igazából csak saját magamnak van. Illetve csináltunk most egy dalsorozatot Lackfi Jánossal a húsvéti ünnepkörben, ami számomra eddig szokatlan módon történt. Én képzeltem el a dallamot, aztán küldtem át a Janinak, és ő a verset írta hozzá. Fantasztikus dolgokat tud kitalálni ezekhez. Most is egy ilyen dallamot találtam ki, amit majd át fogok neki küldeni.

És ez valamilyen szinten csatlakozik még a húsvéti sorozathoz?

Nem, azon túl vagyunk, inkább talán a mostani állapothoz van köze. De még nem olyan evidens, hogy ezt körvonalazni tudnám pontosan.

Gryllus Dániel Fotó: Polyák Attila - Origo

A járvány miatt többet tud zenével, kifejezetten a zeneszerzéssel foglalkozni?

Talán mondhatom, hogy igen. Többet ráér az ember, nekem itt vannak a hangszereim, van egy kis kuckóm, amit irodának hívok, ez alkalmas arra, hogy egy kicsit dolgozgassak.

Most úgysem utazunk, nem rohanunk. Sokkal jobban végig lehet gondolni dolgokat.

Például ezt a húsvéti ciklust nem nagyon tudtam volna megírni egy általános üzemmenetben, mert eléggé feszített munka volt. Délelőtt írtam egy dalt, átküldtem Jánosnak, ő visszaküldte másnap, én addigra már megírtam a következőt, akkor másnap délután megtanultam, fölvettem. De nem csak így a telefonba, hanem képpel együtt, hogy utána föltöltsem a Várkert Bazár oldalára. Pedig egy új dalt fölvenni nem olyan egyszerű, mert annak ülepedési idő is kell, de itt most határidőnk volt.

És lesz ennek valamilyen kimenete, kap valamilyen formát a jövőben?

Ez ugye kilenc dal, összesen félóra, ami már úgy súgja az embernek, hogy ezt folytatni kellene. Bizonyára lesz ennek valamilyen egységes felvétele, talán valamilyen hangszerelése is. Még nem tudom a pontos kimenetét, de arra gondoltam, hogy jövő húsvétra lehetne belőle bemutatót tartani. Addigra meg kell lennie a felvételnek, ha már belevágtam. Egyelőre csak szóló darab ez, de biztos lesz ebből valami folytatás, mert úgy érzem, hogy nagyon jól sikerült.

A mindennapi életét mennyire változtatta meg a járvány?

Egész másfajta életritmus ez. Persze az irodában minden nap van adminisztrálni, vagy válaszolni való. Mostanában kaptunk díjakat, itt van a születésnapom, nemrég volt az 50 éves évforduló, sok interjú is van, azokat az ember átnézi, visszaküldi. Aztán csináltam néhány karanténvideót is a barátaimnak, akik szeretik ezt hallgatni. Szóval nagyon el tud menni a nap. És olyan jókat tudok beszélgetni telefonon, amikre nem volt előtte alkalom.

Szintén barátokkal?

Igen, és sokkal ráérősebben. Ahogyan utoljára fiatal korunkban, koncertek után még leültünk vacsorázni például. Manapság ez csak vidéken fordul elő, ha turnén vagyunk. Ha itt vagyunk, Pesten, akkor biztos, hogy szétszéledünk. A többi zenésszel is legfeljebb fesztiválok vagy közös közreműködések alkalmával van mód arra, hogy kicsit beszélgessünk. Vagy esetleg utazás alkalmával, ha közös az út, de az sem ennyire nyugis, mint mostanában. Följönnek a régi témák, és elhangzanak, hogy „jaj, az úgy volt?” meg „áhá, ja, most már értem”.

Fotó: Polyák Attila - Origo

Legutóbbi beszélgetésünkkor azt mondta, hogy noha soha nem írt verseket, mindig is szerette őket. Talán még jobban is, mint a prózát. Most, hogy több idő juthat olvasásra, borult esetleg az arány?

Az biztos, hogy most kicsit többet olvastam prózát, de inkább bibliai jellegű dolgokat a húsvéti ünnepkörben. Nem is tudom, hogy volt-e bármikor olyan, hogy ennyire meg tudtam volna élni ezt a hetet, mint most. Idevaló kommentárokat, énekeskönyveket is nézegettem. És persze most is olvasok verseket. Éppen itt volt előbb egy Weöres Sándor-kötet az asztalomon, mert valamit néztem belőle. De az biztos, hogy most sem vagyok az a nagyon hosszú regényekbe belefeledkező típus. Ez így alakult.

Mennyire foglalkoztatják a járvánnyal kapcsolatos híradások?

Azt hiszem, hogy kicsit talán már sok is volt belőlük. Annyiféle dolgot hall az ember, hogy néha már azt hiszi, hogy itt valamiféle tenyérjóslás folyik. Valaki korábban már mondott olyat, hogy ennek már áprilisban vége lesz, hát ezt már nem mondják. Aztán van, aki azt mondja, hogy majd ha a Plútó kimegy a nem tudom én, honnan, akkor történik valami, a másik azt mondja, hogy ez pillanatok alatt lecseng, de majd jön egy sötétebb szakasz. Meg aztán van, aki azt mondja, hogy oh, hát ez eltart egészen télig. Szóval én nem tudom, melyik a hiteles forrás, mert mindegyik vagy kutató, vagy virológus. Szóval úgy tűnik, hogy szaktekintélyek mondanak egymásnak látszólag ellentmondó dolgokat. És talán ronda, ha azt mondom, hogy kezdem kicsit soknak tartani, és ha nem is unom ezeket, de biztos, hogy nem tudok már többet befogadni. A statisztikai adatokat pedig annyira nem követem már. Tudom, hogy nagyon sokan meghaltak Olaszországban. De érdekes, hogy több ismerősöm él New Yorkban, és az egyik azt mondta, hogy ott dzsungel van, és borzasztó az egész, a másik meg pont az ellenkezőjét állította, vagyis hogy milyen jó állapotok vannak. Ahogy Magyarországon is sokan sokféleképpen élik ezt meg. És az, hogy nekem itt van ez a kis műhelyem vagy irodám, ahol tudok muzsikálni, mindjárt egész más, mintha be lennék zárva többedmagammal egy egyszobás lakásba, és azt mondanák, hogy nahát onnan ne menjek ki.

Mi a legnehezebb a bezártságban, mi a legfájdalmasabb?

Fájdalmat nem érzek, és lehet, hogy az egy hónap kevés arra, hogy kifulladjon a dolog. Lehet, hogy ha augusztusban is itt ülök, akkor már nem leszek annyira nyugodt. Tulajdonképpen most egész sűrű az élet. Ezen a héten föl kéne vennem az egész Pál Apostol-ciklust úgy, hogy én itthon vagyok, és majd egy győri templomban Ferenczi Gyuriék játszanak hozzá élőben az Öt Templom Fesztivál alkalmával. Én nem tudok ott lenni, képernyőn vetítenek ki. Ez is egy izgalmas kísérlet, úgy tudom, közvetíti majd a televízió is.

Fotó: Polyák Attila - Origo

Ha jól tudom, egy helyen lakik a család egy része. Ennek ellenére is megtartják a távolságot? Nem is találkozik Vilmossal vagy az unokákkal?

Igen, megtartjuk, és nem találkozunk. Közvetlenül nem. A húsvéti együttlétünk is a Zoommal ment, és igaz, hogy furcsa volt, de legalább mindenki látott mindenkit. Hét telefon képe volt a kijelzőn. Még az is rajta volt, aki nem Magyarországon van.

Hasonlóan ünneplik majd a születésnapját?

Nem tudom. Gondolom, hogy valami hasonló lesz. Nagy bulit nem csapunk.

És készültek valami komolyabbra a járvány előtt?

Nem is tudom. Általában össze szokott ülni a család, olyan 10-15 ember. A mamám is itt lakik, ő már a kilencvenhatodikban van. Elbeszélgetünk, vacsorázunk, vagy valami hasonló. Amikor legények voltunk, össze is jártunk a Kalákán belül, hogy megünnepeljük a születésnapokat. Balázs mamája mindig rántott húst csinált, egészen fantasztikusat tudott csinálni. Kisebb szeletekből, de úgy százat is talán. Nálunk pedig mindig spagetti volt később. A feleségem mindig azt csinált, és abból irgalmatlan mennyiséget be tudott zabálni a társaság. Úgyhogy most direkt kértem is, hogy legyen spagetti. Ha már úgyis ketten vacsorázunk, akkor a fiatalkorunkra emlékezzünk.

Úgy tudom, készültek pihenőre az év elején a tavalyi, jubileumi év miatt. Azt mekkorára tervezték, mennyire szólt bele a járvány?

Elvileg ez január-február lett volna. És nem is pihenő, inkább szabadság volt, hogy ki tudjuk fújni magunkat, vagy feltöltődjünk, mert nagyon sokat játszottunk tavaly. Sokat dolgoztunk, stúdióban is voltunk. Utaztunk is: repültünk, hajóztunk, autókáztunk.

A jubileum miatt mennyivel volt erősebb a tavalyi év egy átlagos évnél?

Nagyon nehéz átlagos évet mondani, mert minden évben van valami speciális. Ebben az volt a speciális, hogy nagyobb eseményeket is megvalósíthattunk. Például a Kányádi-estet, az Ady- vagy a Kiss Anna-évfordulót. És elég sokat utaztunk a határon túli magyarsághoz is.

Megszámoltam, több mint 36 határátlépésünk volt.

De legalább ennyit utaztunk két éve is, mikor az Arany János-emlékév volt. Akkor például huszonötször repültünk. Tavaly azért ennyiszer nem szálltunk repülőre, de voltunk diaszpóra turnén Dél-Amerikában, ahol mindig nagyon kedves közösség fogad minket. Főleg Buenos Airesben, de voltunk Montevideóban és Santiagóban is. És hát Európában is sok helyen játszottunk, voltunk Isztambulban meg Rómában is. Mondhatjuk, hogy az ókori kultúra két fellegvárában, Rómában és Konstantinápolyban koncertezett az – igaz, hogy nem 2000, de legalább - 50 éves Kaláka együttes.

És az idei program mekkora részét érinti jelenleg a járvány?

Hát óriásit. A Kaláka Fesztivált már elhalasztottuk. Nem lehet megcsinálni, és igazából nem is lehet előkészülni rá, mert nem tudjuk, hogy milyen állapotban leszünk mi, milyen állapotban lesz a közönség, mennyire félnek majd eljönni. És ugye Egerben nagyon koncentrált a fesztiválélet. Ott nem is nagyon lehet csúsztatni programot, hiszen minden héten van valami. Nem tudjuk még, mit hoz a jövő, de például a kapolcsiak nagyon bíznak abban, hogy július második felében meg tudják csinálni a fesztivált. A Művészetek Völgye a mi szívünknek is nagyon kedves, de nem mernék nagyobb tétben arra fogadni, hogy meg tudják tartani. Szeptembertől valószínűleg fogunk már koncertezni, de ez egy visszafogottabb év lesz minden szempontból.

Ez körülbelül hány koncertet jelent?

Nem tudom, de azt igen, hogy tavaly csak felnőtt koncertből volt száz. És akkor ahhoz jönnek még a gyerekműsorok, a betlehemes koncertek, az alkalmi közreműködések meg a stúdiómunkák. Ekkora iramban biztos nem dolgoztunk volna idén, de amikor márciusban elkezdtük, mindjárt az első héten volt nyolc-kilenc koncert. Az utolsó a Vannak vidékek című Kányádi-est volt március 9-én a Nemzeti Színházban, és nagyon örülök, hogy még meg tudtunk tartani. Bogdán Zsolttal, a kiváló kolozsvári színésszel közösen csináltuk. Még születésnapi köszöntésnek terveztük annak idején, de sajnos emlékezés lett belőle.

A Kaláka Fesztivál idénre tervezett programját sikerült átemelni 2021-re?

Egy az egyben azt szeretnénk megvalósítani, amit idén júniusra terveztünk. Mindenkivel beszéltünk, úgyhogy mindenki tudja. Hát Istenem, 40 évig nem maradt el, most egyszer elmarad. Hogy ha az ember csinál valamit, és mindjárt a második alkalommal elmarad, azt nagyobb tragédiának éli meg. Nekem már az évek gyorsabban telnek, olyan közel lett két karácsony, hogy csak na.

Fotó: Polyák Attila - Origo

Idén kapta meg második Kossuth-díját a Kaláka együttes, ami azért is nagy dolog, mert korábban nem volt még zenei együttes a kétszeres Kossuth-díjasok listáján. Sokan beszélnek a díjakkal járó felelősségről, és nyilván nem csak a Kossuth-díjjal kapcsolatban. De mit jelent, mikor az ember a másodikat kapja a Kossuth-díjból?

Az az igazság, hogy a felelősség nem a Kossuth-díj kapcsán lett fontos nekünk. Hanem akkor, amikor énekelünk klasszikusokat, értékes alkotásokat, és azt az emberek megtanulják. És úgy idézik a verset, szinte dalban. Pláne gyerekek, akik egy-két verset tőlünk ismernek meg. De mondhatom a diaszpóra közösségeket is vagy a határon túli magyarságot, ahol kicsit szorongatottabb helyzetben van a magyar nyelv.

Ilyen helyzetekben sokkal inkább éreztünk felelősséget, vagy inkább úgy mondom, hogy ráéreztünk a felelősségre.

A Kossuth-díj inkább egy pecsét, egy megerősítés, hogy akkor „csináljátok így tovább!”. Nekem nem zárókőnek, hanem sokkal inkább továbblendítőnek tűnik ez a díj. Végül is az első után talán még nagyobb intenzitással tettük a dolgunkat. Az azóta eltelt húsz évben tényleg rengeteg minden történt: az összes nagy költői összeállítás a Hangzó Helikon-sorozatban, Kosztolányi, Kányádi, Szabó Lőrinc... Szóval nagyon zsúfolt volt ez a húsz év, mostanában többet voltunk turnén is. Rengeteget utaztunk az első időkben is, de talán nem ennyire szerte-széjjel a világban, és ezek is fontosak. Ez a díj egy megerősítés, ad egy rangot, és nagyon jó érzés, hogy így látják a munkánkat azok, akik arra hivatottak, hogy ezt megítéljék. És ott van a díjak mellett a közönség is. Volt egy színész barátunk, akivel sokat fölléptünk együtt, és az egyik óriási sikerű koncert után mondta, hogy „látod, most ők is odaadták a Kossuth-díjat”.

És ha már lendületet ad a Kossuth-díj, akkor adja magát a kérdés, hogy mik a tervek a jövőre.

Én nagyon szeretném többfelé elvinni a Kányádi-összeállításunkat, hogy gondozhassuk Sándor bácsi emlékét. Neki a Halottak napja Bécsben című versében van az, hogy „szóródik folyton porlódik / él pedig folyton porlódik / szabófalvától san franciscóig”. És ebben az is szép, hogy mindkét település kívül van a Kárpát-medencén, és élnek ott magyarok. Bár Szabófalván, ami Észak-Moldvában van, már egyre kevesebben tudnak magyarul. Szóval

jó lenne Kányádi Sándor nyomában koncertezni, és ezt talán még dokumentálni is lehetne egy riportfilm formájában.

Ilyesmiken töröm a fejem. A húsvéti dalciklusról már beszéltünk, az is tovább fog élni, és hát vannak a hagyományaink is, például a Marczibányi téri koncertek, amik most elmaradtak. Ott van a Várkert Bazárba tervezett születésnapi koncertem, amit nem tudtunk megtartani, de október 28-ára megvan az új alkalom. Nem marad ez el, csak éppen nem most van.