Kinyitnak a múzeumok és a parkok a járvány lecsengésével Sanghajban

Ennyire kihaltak a koronavírus miatt Sanghaj mindig nyüzsgő utcái - Megdöbbentő fotók
Vágólapra másolva!
Több múzeum, galéria és közpark nyitott ki ismét Sanghajban, ahol a helyi hatóságok szerint már lecsengett a koronavírus-járvány. A sanghaji hatóságok közleménye szerint a város vezető idegenforgalmi látványosságainak 69 százalékát hétfőtől ismét megnyitják a közönség előtt.
Vágólapra másolva!

Az egyik legnépszerűbb turistacélpont, a vadaspark is újra fogadja a látogatókat.

A Sanghaji Múzeum pénteken hét kiállítását nyitotta meg a látogatók előtt. Naponta kétezer belépőt adnak el online, az újranyitás első napján ezren keresték fel az intézményt. A látogatóknak kötelező a maszk viselése, és belépés előtt a hőmérsékletüket is megmérik.

- mondta Szilvia Csen, az egyik látogató.

A színházak és a mozik egyelőre még zárva tartanak Forrás: Nicoco

A hétvégén öt további sanghaji művészeti galéria, köztük a Kínai Művészeti Palota és a Sanghaji Kortárs Művészeti Múzeum is fogadott már vendégeket. Egyéb kulturális létesítmények és sok könyvesbolt is kinyitott már.

A színházak és a mozik, ahol egyszerre nagyobb tömeg gyűlhetne össze, azonban egyelőre még zárva tartanak.

A város közparkjaiból 198 már szintén fogadja a közönséget. A helyi hatóságok azonban korlátozták a látogatók számát: a tavalyi év azonos időszakában mért látogatószám felét engedik naponta a parkokba belépni. Március 20-ig a város további 335 parkját is megnyitják.