Vidnyánszky Attila: Egyedülálló helyszín lehetne a Városligeti Színház a gyerekek számára

Nemzeti Színház sajtótájékoztató
 Vidnyánszky Attila
Vágólapra másolva!
„Egyedülálló helyszín lehetne a gyerekek számára a Városligeti Színház” – mondta Vidnyánszky Attila szerdán a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, a Magyar Teátrumi Társaság (MTT) elnöke bízik abban, hogy a szakma véleménye hatni fog, és megvalósulhat a beruházás.
Vágólapra másolva!

Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója, a Teátrumi Társaság (MTT) elnöke a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában beszélt a Városligeti Színházról. Annak kapcsán nyilatkozott a Városligeti Színház visszaépítéséről az Ötvenhatosok terére, hogy a Liget Budapest projekt megvalósításának kereteit meghatározó Városligeti Építési Szabályzatot

a főváros vezetése úgy módosítaná, hogy ne valósulhassanak meg azok a beruházások, amelyeknek a kivitelezése érdemben még nem kezdődött meg.

A műsorban elhangzott, hogy a Magyar Teátrumi Társaság (MTT) arra kéri nyílt levélben Karácsony Gergely főpolgármestert, hogy ne lehetetlenítse el a Városligeti Színház visszaépítését a Fővárosi Önkormányzat.

Vidnyánszky Attila Fotó: Polyák Attila - Origo

Az MTT nyílt levelében felidézik, hogy a Városligetben már 1879 óta állt egy fából ácsolt színkör, amelyet 1909-ben építettek át kőszínházzá, a 20. század elejének neves építészpárosa, Vágó József és Vágó László tervei alapján. Az épületet 1951-ben bontották le, amikor a Városliget széléből egy széles sávot kihasítva és lekövezve kialakították a tömegrendezvényeknek teret adó Felvonulási teret.
Vidnyánszky Attila elmondta, hogy fantasztikus az infrastrukturális háttere a magyar színjátszásnak, világviszonylatban is különleges adottságaink vannak, az elmúlt években komoly felújítások kezdődtek el és fejeződtek be vidéki és fővárosi színházaknál. Budapesten egyetlen terület igényelne még fejlesztést: a gyerekszínház. A városligeti színház az egyetlen olyan színház volt, amely direkt gyerekek számára épült meg. Az intézmény az eredeti tervek alapján épülne újjá, korszerű belső térkialakítással, 300 férőhellyel. „Összekapcsolva a ligettel, egyedülálló helyszín volna” – mondta, hozzátéve, hogy

fájdalmas és érthetetlen számukra, hogy miközben egyetlen fát sem kellene kivágni, mégis a zöldterületekre hivatkozva akadályoznák a beruházást.

Azt is mondta, hogy hiszi azt, hogy ez a szakma általános véleménye, és bízik abban, hogy ez hatni fog. Vidnyánszky Attila beszélt az MTT-nek a színházi élet újraindulásáról megfogalmazott ajánlásairól is. Mint mondta, elképzeléseik szerint szeptember közepétől indulhatna az új évad, komoly elmaradásaik vannak a nézők felé, az előadásokat pótolni kell. Azt mondta, szeretnék hinni, hogy júliustól a szabadtéri színházak elindulhatnak, teljes értékű szezon kezdődhet.

A közönség elhelyezéséről pedig azt mondta: a külföldön is bevált technikák átvehetők, hajlandó a magyar szakma is ilyen intézkedéseket megvalósítani, de abban bízik, hogy erre már nem lesz szükség.