Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
A legenda szerint a darabban elcsattanó színpadi csók változott önök között valódivá Bodrogi Gyulával, aki Ádám fiuk édesapja lett. Idővel ugyan elváltak útjaik, de a hivatalos válást sosem érezték fontosnak. Maradtak barátok, a mai napig vannak közös fellépéseik.
Szerintem ez teljesen normális.
Ezt mindig említi, de arról soha nem beszél, hogy miért hagyta ott tizennyolc év után a József Attila Színházat.
Nem fontos az ma már.
Csak érdekelne. Nem sokkal azután távozott, hogy volt osztálytársát, Iglódi Istvánt nevezték ki a teátrum igazgatójának. Fodor Imréhez való kötődése nem magyarázhatja a dolgot, hiszen őt 1975-ben Miszlay István váltotta, aki 1982-ig vezette az intézményt, s ön az ő vezetése alatt is a társulat tagja maradt, főszerepek sorát alakítva. Például a Koldusopera Polly-ját, amely előadásában Bodrogi Gyula alakította Peackockot, Szemes Mari pedig Peacocknét. Aztán már Iglódi igazgatása alatt játszotta el Angliai Erzsébetet Schiller Stuart Mária című darabjában. Azt Valló Péter rendezte, Fehér Anna volt Mária, Andorai Péter pedig Leicester grófja. Az ön Erzsébet-alakítása kapcsán a kritika – nem először – drámai erejét is említette. 1984-ben mégis otthagyta a József Attila Színházat. Miért?
Optimális esetben a színház hierarchikus intézmény, a legjobb értelemben. Amelyben a színész a teljesítménye alapján juthat előre. Zárójelben: ma ez már másként van, de most a hajdani időkről beszélgetünk. Majd' két évtized után én ebben a hierarchiában meglehetősen előre kerültem. Amikor az önkormányzat, amelyet akkoriban még érdekelt a színészek véleménye, megkérdezte, hogy Miszlay István után Sík Ferencet vagy Iglódi Istvánt szeretnénk-e direktorunknak, mi az utóbbit választottuk. Többen is voltunk, akik egykor egy osztályba jártak vele. Hamarosan azt vettem észre, hogy az új igazgatót nem érdekli a társulatban kialakult hierarchia. Konkrétan egy meglehetősen méltatlan feladatot akart rám osztani, amelyben ki kellett volna szolgálnom a direktor által vendégnek meghívott színésznőt. A méltatlanságokat már a családi tapasztalatok miatt is rosszul tűröm. Visszautasítottam a „lehetőséget", majd elmagyaráztam, hogy mi, merre, meddig. Azután kaptam meg Erzsébet szerepét, de nyilvánvaló volt, hogy a megváltozott légkörben előbb-utóbb el fog fogyni a levegőm. Szerencsére azon a nyáron Kazimir Károly meghívott a Körszínházba Lope de Vega A magyarországi fenevad című darabjába, amiben Szerencsi Éva édesanyját játszottam. A előadás nagy siker lett, és nem sokkal később Kazimir szerződést ajánlott a Tháliába. Ami persze mégsem volt egy egyszerű menet.
Miért nem?
Kazimir eredetileg nem engem választott a nyári előadás anyaszerepére, hanem színházának egy vezető színésznőjét, aki azonban fájós térdeire hivatkozva visszautasította. Nyilván azért, mert nem akart anyaszerepet alakítani. Amikor aztán az előadás a nyári siker után felkerült a Thália repertoárjára, a kollegina térdei hirtelen meggyógyultak, és átvette a szerepet. Nem sokkal később az említett kollegina Kazimir háta mögött átszerződött a Nemzeti Színházhoz. Akkor hívott fel Kazimir Karcsi, hogy menjek át hozzájuk. Kértem három nap gondolkodási időt, magam sem tudom, miért, talán, mert tizennyolc év, az mégiscsak tizennyolc év. De akkor már a jelenlegi párommal, Döme Zsolt zeneszerzővel éltem, aki azt mondta: ne hülyéskedjek, mondjak igent Kazimirnak, hiszen nagyon rosszul érzem magam az angyalföldi társulatnál. Átmentem a Nagymező utcai teátrumba, ahol tíz évig a tenyerükön hordtak. Én már kimaradtam Kazimir Károly eposzokra koncentráló rendezői korszakából. Sokszor voltunk partnerek Gálvölgyi Jánossal, százon felüli szériákat játszottunk olyan előadásokban, mint például a Családi ágy, A doktor úr, Az év asszonya. Aztán Kazimir Károly meghalt. Bocsánat, elszólás volt. Előbb kirúgták, és meghalt.
A hivatalos verzió szerint maga hagyott fel a színházvezetéssel.
Akkor bizonyára mi, egykori kollégái tévedünk. A távozó igazgatót a mi támogatásunkkal váltó Mikó István másfél éves direkciója alatt még hittem benne, hogy van társulati jövőm. Aztán megint változott a helyzet, a fejünk felett dőltek el a dolgok. A vezetői pozícióba érkező kollegina rúgott ki negyvennégy embert. Szóvá tettem, azt is említve, hogy édesanyám megjósolt egy ilyen helyzetet. Mindegy már, senkit nem akarok bántani, de ami történt, megtörtént.
Tudható, hogy nem műfaja a szabadúszás. Huszonhét éve azt teszi. Megszokta?
Nem lehet megszokni. Az elején segített, hogy akkoriban Bodrogi Gyula volt a Vidám Színpad igazgatója. Feladatokat kaptam tőle, otthonosabban érezhettem magam a színházában. De nem az volt a vágyam, hogy a Vidám Színpadon komédiázzak. Fura szerzet vagyok. Sosem mondtam el Gyulának, hogy az jár a fejemben: én még mindig drámai színésznő szeretnék lenni. Más irányban sem próbálkoztam eladni magam.
Miért nem?
Azt hiszem, a lelkem legmélyén – hiába bármennyi szakmai képesség – nem vagyok „színésznő". Nem tudom magam diszponálni, illetve nem éreztem otthonosan magam az itthoni színházi viszonyok között. Ha zongoristának megyek, ha keramikus leszek, akkor simább lett volna az utam.
Már diplomás színészként sosem jött szembe önnel külhoni lehetőség?
Még hatvanhatban, ahogy elkezdtem a pályát. A József Attila Színház tagjaként, vendégként kértek fel a KISZ Központi Művészegyüttesének egy produkciójába, ahol egy cigánylányt alakítva kellett énekelni, táncolni. Simon Zsuzsa rendezte, az volt a címe, hogy Hej, cigányok; az Irodalmi Színpadon adtuk elő. Volt benne egy siratóének, amit én írtam, utóbb derült ki, hogy dallamvilágában örmény motívumok dominálnak – mit tesz Isten, a Voithok ősei között van egy erős örmény ág. Lényeg, hogy egy nap szól nekem Szirmai Béla, a KISZ Központi Művészegyüttesének vezetője: látta a műsort egy amerikai fickó, aki cigánylányt keres, engem választott. Kiderült, hogy a pasi Soul Hurok cégétől jött, amelyik olyan művészeket menedzsel, mint Antonio Gades vagy Frank Sinatra. Elmondta, tudja, hogy nem vagyok cigánylány, de ha kimegyek hozzájuk Amerikába, akkor bekerülhetek egy jól fizető show-ba, közben tanulhatom a nyelvet, segítenek beindítani a kinti karrieremet.
Nem volt rossz ajánlat.
Hogy mehettem volna? Akkor voltam harmadik hónapja várandós a fiammal. Felföldi Anikó ment ki helyettem egy turnéra a Rajkó Zenekarral. Aztán ő is hazajött. Az ember hazája elég erős mágnes.
A fiuk miként élte meg a szülei sajátos kapcsolati modelljét?
Úgy, ahogy én, vagy ön, azt, hogy a szülők sosincsenek otthon. Nem könnyű színészek gyerekének lenni.
Önt azért csak „behúzta" az édesanyja hivatása.
Mai fejjel nem húzna be, de kinek van ennyi esze gyerekként?
Nagymamának milyen karakter?
Nem tudom. Mindnyájan nagyon elfoglaltak vagyunk, az unokák is, magam is. A tizennyolc éves Bence budapesti amerikai suliba jár. A tizenöt éves Enikő énekesnő szeretne lenni, nagyon jól csinálja.
Saját szülei válása után jó kapcsolatban maradt az édesapjával?
Persze, nem bántam, hogy újranősült. Gyermeke már nem lett, ám a fiam sokat volt náluk. Halála után én intéztem el, hogy nevezzék ki posztumusz ezredessé. Bőven megérdemelte.
Ön, hála ég', még időben kapott olyan feladatokat a hivatásában, amelyre mindig is vágyott. Négy éve játszotta el a miskolci Nemzeti Színházban Mrs. Tooth szerepét Edward Albee Mindent a kertbe! című darabjában, Zsótér Sándor rendezésében. Ezt követte a Nemzeti Színházban bemutatott újabb Zsótér-rendezés, a fővárosi Nemzeti Színházban, Brecht A gömbfejűek és a csúcsfejűek című művében. Zsótér Sándor miként „talált"önre?
A Bodrogi Gyulával közös produkciónk avatta fel a Nemzeti Színház Bajor Gizi szalonját. Zsótér akkoriban a teátrumban rendezett. A büfében kérdezte meg: eljátszanám-e Mrs. Tooth-ot. Visszakérdeztem: azért jutottam-e az eszébe, mert az anyám is játszotta a figurát? Azt mondta, hogy nem, de nem adott egyéb magyarázatot. Nem feszegettem a dolgot. Ismertem, imádtam a rendezéseit. A próbák alatt képes volt megújítani, úgy éreztem magam, mint amikor elindultam a pályán. Azt az energiát, hozzáállást érzem, mint amikor A kaktusz virágára készültem. Más kérdés, hogy Zsótér Sándor munkái elsősorban egy szűkebb, vájt fülű közönség számára értékelhetőek igazán.
A nemrég pozícióba került Olt Tamás művészeti igazgató és Fülöp Péter direktor ajánlottak önnek szerződést az újjáépült, új irányba induló kaposvári Csiky Gergely Színháznál. Elfogadta, hamarosan a Csárdáskirálynőben alakítja Cecíliát. Pestről is van, volt érdeklődés ön iránt a Zsótér-produkciókat követően? Keresték esetleg menő művész színháztól?
Nem járok premierekre, nem haverkodom. Ráadásul – írja meg, hogy nevetve mondom -, a V az az utolsó a névsorban. Ki jut el odáig? Kaposváron társulat van, szeretnek, és az jó. Meg ritka. Tényleg nem lennék már színésznő. Összességében unalmas, nincs megbecsülés, még annyi sem, amennyit anyám megélhetett boldogabb korszakában.
Mi lenne, ha nem színész? Ja, tudom: külkeres vagy keramikus.
Az a múlt. Nézem a dokumentumfilmeket, amelyben komoly tudósok, etológusok mennek ki a természetbe az állatok közé, mint Jane Goodall a csimpánzokhoz. Ilyesmivel szívesen foglalkoznék egy másik életben. Delfinekkel, oroszlánokkal is. Kedvelem az állatokat, mert ők semmit sem tesznek szimpla gonoszságból.
