Miért vonult vissza a színészettől Szombathy Gyula?

Szombathy Gyula
Budapest, 2014. október 9. Szombathy Gyula Saunders szerepében Ken Ludwig A hőstenor című vígjátékának próbáján a budapesti Thália Színházban 2014. október 9-én. A színdarabot október 11-én mutatják be Réthly Attila rendezésében. MTI Fotó: Kallos Bea
Vágólapra másolva!
Márciusban Kossuth-díjjal is elismerték a Jászai-díjas, kiváló- és érdemes művész Szombathy Gyula munkásságát. A színművész jelenleg balatonalmádi otthonában várja a járvány miatt elhalasztott átadót. Az Origónak adott telefonos interjújában felidézi gyermekkora intézetben töltött korszakát, szolnoki pályakezdését - amely időszakban megtanulhatta az öngondoskodás legfontosabb tudnivalóit is. Szó esik a Vígszínházban, az Arizona Színházban, a soproni Petőfi Színházban, a Radnóti Miklós Színházban, a Thália Színházban megélt élményeiről. Szerepekről és egyéb tapasztalatokról az emberi viszonyok kapcsán. Azt is elmondja: miért vonult vissza néhány éve a hivatásától, miért nem hiányzik már a színésznek a színház. Beszél arról is: marad-e humorérzéke az embernek, ha olyasvalamivel kell szembenéznie, ami a legkeményebb fickókat is megviseli. A kiváló színésszel több mint két héttel ezelőtt, az egész országot érintő kijárási korlátozások idején, online beszélgetett Sztankay Ádám.
Vágólapra másolva!

Mikó Istvánhoz csatlakozva alapítója lett a Soproni Petőfi Színháznak, amelynek az önök érkezése előtt nem volt saját társulata. A színházteremtésben mennyi része volt annak, hogy méltatlannak érezte az Arizona „kimúlását"?

Volt bennem dac, miközben a szívem is fájt a kollégákért, akiket szintén elküldtek. Sopron számukra is lehetőséget teremtett. De a Sopron és Budapest közötti kétszázhúsz kilométeres távolság miatt nem volt egyszerű a helyzet. A Fővárosi Művelődési Központban próbáltunk, majd kettőkor indult a társulati busz Sopronba, az esti előadásra. Éjjel jöttünk vissza Budapestre.

Nyolc év után szerződött vissza a fővárosba, a Radnóti Miklós Színházhoz. Elég volt a buszozásból?

Sopronban vetődött fel az ötlet: érdekes lenne együttműködni egy fővárosi teátrummal. A Bálint András igazgatta Radnóti Miklós Színház mutatta be Valló Péter rendezésében a Háztűznézőket, három soproni színésszel: Hacser Józsával, Mikó Istvánnal és velem. Több mint kétszázszor játszottuk. Közben újabb szerepekre hívtak a Radnótiba vendégként. Egyszer csak több lett ott a feladatom, mint Sopronban. Bálint András felajánlotta: cseréljünk, legyen a fővárosi teátrum az anyaszínházam. Ötvenöt évesen kerültem oda, ott töltöttem érett színészkorom nagy részét. Nagyszerű időszak volt, sorolhatatlan, milyen sok jó szerepet kaptam.

Budapest, 2000. május 10. Szávai Viktória (Dejanira, színésznő), Szombathy Gyula (Forlipopoli őrgróf), Schell Judit (Mirandolina, a fogadósnő) és Gubás Gabi (Ortensia, színésznő) (b-j) jelenete Carlo Goldoni Mirandolina című darabjának próbáján. A színművet május 14-én mutatta be a Radnóti Színház Valló Péter rendezésében Forrás: MTI/Sándor Katalin

Tizenkét év után mégis átment a Tháliába.

Természetes, hogy bármilyen szép éveket is töltöttem a Radnóti Miklós Színházban, idővel ott is ritkulni kezdtek a nekem való feladatok. Hetvenedik évemhez közeledve magam is elgondolkodtam: nem akkor kellene-e lejönni a színpadról, amikor azt még méltósággal megtehetem? De milyen a színház, illetve a színész? Amikor megkeresett Herczeg Tamás - a Szegedi Szabadtéri Játékok jelenlegi igazgatója, az akkoriban átalakult, újrainduló Tália Színház művészeti menedzsere -, és elmondta a terveiket, nem tudtam nemet mondani. Azt gondoltam, amit mond, az számomra levezetésként is izgalmas lehet. Mert az már tudtam: hamarosan mindenképpen befejezem a pályafutásomat.

Mit talált izgalmasnak Herczeg Tamás ajánlatában?

Például azt, hogy minden színpadra kerülő előadásból televíziós játék is lesz. Továbbá rádiójátékok is készülnek majd a Thália égisze alatt. Úgy is lett, kiváló rendezőkkel készültek a felvételek. Dolgoztam például egykori évfolyamtársammal, Kőváry Katalinnal, vagy említhetem Vajda Istvánt is, aki Kazinczy Ferenc Fogságom naplója című művének rádiós változatát rendezte.

2013-tól 2015-ig volt tagja a Tháliának. Eleve három évre tervezte a levezetést?

Tévéztünk, rádióztunk, mentek a darabok – miközben a szervezetem jelezte, sok lesz ez. 2017-ben komoly operáción estem át. Talán a három év is sok volt.

Budapest, 2013. december 5. Pindroch Csaba (b) Miroszláv Frankics és Szombathy Gyula (j) Juraj Ardonjak szerepében Ivan Kusan és Tasnádi István Balkán kobra című zenés vígjátékának próbáján a budapesti Thália Színházban 2013. december 5-én. A darabot Rusznyák Gábor rendezésében december 6-án mutatták be Forrás: MTI/Kallos Bea

Pedig szokták mondani: a színészt az tartja életben, hogy a színpadon lehet.

A színész is ember, az emberek ugyanakkor nem egyformák. Van, akit a munka tart egyben, más szeret megpihenni. Ötvenöt évig voltam színpadon, már elsőévesként beugrottam a József Attila Színház Húszévesek című előadásába, mert lebetegedett egy idősebb kolléga. Elsősök még nem léphetnek fel, de engem mégis beajánlott egy rendezőhallgató, egyben az előadás asszisztense. Nekem ötvenöt év bőven elég volt a hivatásban. Hiányzott már, hogy a színpad helyett az otthonom legyen az életem központja.

Jelenlegi házassága csaknem harminc éve tart. Úgy fogalmazott egyszer: „Nem volt végig kacagtató tarka tavasz ez a három évtized." Miért nem?

Akadtak nehézségek. Ám Erzsi is, én is túl voltunk már a korábbi házasságok buktatóin, szülőkként találkoztunk. Korábbi életünk hibáit próbáltuk nem újra elkövetni, de emberek vagyunk, így akadtak azért „haragszom rád" helyzetek is. És az is tény, hogy a színész az idegrendszerével dolgozik, ami érzékeny hangszer.

Hogyan találkoztak?

1991-ben váltam el, eléggé magam alatt voltam. Bánsági Ildikóval játszottam együtt egy darabban, neki panaszoltam el: nehezen megy az egyedüllét. Ajánlotta, lakik a szomszédjában egy hölgy, baráti a viszonyuk, szerinte érdemes lenne megismerkednem vele. Az eltelt évek igazolják, hogy érdemes volt.

A felesége mivel foglalkozik?

Már ő is nyugdíjas. Adótanácsadó volt, az egykori APEH-nál dolgozott.

Nem az intim részletek érdekelnek, hanem a lelke működése: az egykori válása idején min gyötrődött leginkább?

Nem én kezdeményeztem a válást, ráadásul akkor volt tizennégy éves a lányunk. Érzékeny kor. De nem mai történet ez, a sebek gyógyultak, a viszonyok rendezettek.

Jó apa volt?

Szerintem igen, amikor éppen nem kellett huszonnégy órában dolgoznom. Biztos, hogy nem értem rá annyit foglalkozni a családdal, mint amennyit egy civil hivatás engedett volna. Ám amikor együtt voltunk, az intenzív együttlét volt. Balatonalmádit is a közös nyaralásokon szerettem meg annyira – Réka lányom kétéves kora óta jártunk ide, különböző bérelt házakba -, hogy végül itt lett a lakóhelyem.

Rékát nem vonzotta a színészet?

Én szerettem volna, ha érdekli, de miután tizennégy éves korától külön éltünk, nem akartam erőltetni.

Milyen hivatást választott?

A két jóvágású unokám édesanyja. Egyikük már huszonegy éves, a másik tizennyolc.

Jó nagyapa?

Az unokáim minden nyáron velünk voltak Almádiban, „nyúztam" őket rendesen. Imádták. Ahogy a feleségem lányának, Andreának a fia is. Persze tizenhárom éves koruk után már nem volt akkora szám a nagypapa, mentek a saját dolguk után, de ma is jóban vagyunk.

A saját korával ugyancsak? A hetvenötöt töltötte be januárban.

Próbálom megszokni, humorral tekinteni rá. Nem olyan egyszerű. A betegségből kijöttem, de félévente kontrollra járok. Mindig tökös fickónak tartottam magam, de van az a kór – a korról nem is szólva -, ami egy tökös fickót is megvisel. Olykor nekikeseredek. Ám néha elég, ha kisüt a nap, máris jobb lesz a kedvem. Szerencse, hogy egyáltalán nem hiányzik a színház, de a színészet más terepei sem. Mindent eljátszottam, ami általam eljátszható. Szeretek tévét nézni, most arra is van időm.

A Magyarország Kiváló Művésze díjjal kitüntetett Venczel Vera (k) és Szombathy Gyula színművészek, valamint a Magyarország Kiváló Művésze díjjal elismert Monori Lili színművész az 1848-as forradalom kitörésének évfordulója, a nemzeti ünnep alkalmából a Pesti Vigadóban rendezett ünnepségen 2016. március 11-én Forrás: MTI/Illyés Tibor

Miket néz a tévében?

Szeretem a krimiket, a tudományos-fantasztikus filmeket. Gyűjtöttem a színházi felvételeket, szinte minden szerepem meg van dvd-n, olykor azokat is előveszem. Szokatlan helyzet: eddig engem néztek, most én nézek másokat, vagy éppen önmagamat a hajdani produkciókban.

A Kossuth-díj jókor jött?

Nagyon örültem neki, csak még „nem ért ide" a karantén miatt. Azt gondolom, nincs abban semmi kivetnivaló, ha egy színész elképzeli: mi lenne, ha megkapná a Kossuth-díjat. Látja maga előtt a helyzetet, ahogyan átveszi, majd slágfertigen, meghatottságát leplezve fogadja a gratulációkat. Velem sem volt ez másként. Először el sem akartam hinni, csak akkor sikerült, amikor megkaptam az értesítést az átadási ünnepségről. Akkor egy hétig diétáztam, hogy jól álljon rajtam a kiválasztott öltöny, közben foglaltunk szobát egy budapesti szállodában. Majd jött a hír, hogy a vírus miatt el kell halasztani a ceremóniát. Most már azért is vigyáznom kell magamra, hogy nehogy posztumusz kapjam meg a díjat. Lám, csak megmaradt a humorom.