Meghalt Millie Small, az egyik leghíresebb ska-dal előadója

Millie Small
5th October 1965: Jamaican pop singer Millicent Small, who soared into the top twenty with her record 'My Boy Lollipop' at the age of 16 (Photo by Michael Stroud/Express/Getty Images)
Vágólapra másolva!
Meghalt a jamaicai Millie Small, minden idők egyik leghíresebb ska-felvételének előadója.
Vágólapra másolva!

73 éves korában meghalt Millie Small, aki a My Boy Lollipop, minden idők egyik leghíresebb ska-dalának előadója. A jamaicai énekesnő 73 éves volt, és halálát stroke okozta kedden. Small mindössze 18 éves volt, amikor a My Boy Lollipop című dallal

a brit és az amerikai slágerlistán egyaránt a második helyig jutott.

A kislemezből 7 millió darabot adtak el világszerte, ezzel minden idők egyik legsikeresebb ska-dala lett a felvétel. Az énekesnő halálhírét Chris Blackwell, az Island Records alapítója közölte. Ő volt az, aki a tehetséges Millie Smallt 1963-ban Jamaicából Londonba vitte, és producerként járult hozzá a My Boy Lollipop sikeréhez. „Nagyon magas hangja volt, mint egy kislánynak.

Dalával ő tette nemzetközileg ismertté a ska műfaját” – mondta Blackwell a Jamaica Observernek. Azt is mondta, hogy a dallal együtt járták a világot, az énekesnő mindenütt tévéshow-kban szerepelt. A My Boy Lollipop szövege eredetileg My Girl Lollipop volt, a dalt az ötvenes évek közepén Robert Spencer, Morris Levy és Johnny Roberts írták a Cadillacs doo-wop formáció számára.

A ska jamaicai zenei műfaj, amely a reggae egyik előfutára volt. A dalnak számos feldolgozása született az elmúlt évtizedekben, Millie Smallé mellett a brit ska-csapat, a Bad Manners verziója vált széles körben ismertté, Top 10-be jutott a brit listán 1982-ben. Millie Small mindössze három stúdióalbumot készített, az utolsó 1970-ben jelent meg, azt követően lényegében visszavonult a nyilvánosság elől.