Deep Purple: Másfél óra bíborszínű ragyogás Budapesten

2019.12.10. 09:32

Zseniális, másfél órás koncertet adott hétfőn este Budapesten a Papp László Arénában a Deep Purple. A hetvenes, nyolcvanas, kilencvenes évek dalai óriási sikert arattak. Helyszíni beszámoló a koncerten történtekről az egyik legnagyobb Deep Purple-rajongó, Edvi László újságíró tollából.

Miközben gyűlt a tömeg december 9-én a Papp László Arénában a Deep Purple fellépésére, néztem az arcokat. Vajon, ki mit vár ettől az estétől?

A közönség egytizede lehetett huszonéves. Ők hallották a szülőktől-nagyszülőktől, hogy ez a név olyan legendát takar, amelyet látni kell. A Deep Purple tagjai műfajt teremtettek akkor, a hetvenes években - mondhatták az elődök. A fiatalok meg jönnek, mert a buli mégiscsak buli, bár soha nem hallottak tőlük semmit a Smoke on the Water-en kívül. A különböző zenei megosztókon sem ezt a bandát hallgatják, de az említett „füstös számnál" majd beavatottként éneklik a refrént az énekessel. A szelfi meg jól mutat a közösségi oldalakon. Lássák csak az otthon maradottak, mire nem jöttek el!

Ian GillanForrás: MTI/Mohai Balázs

De – ahogyan ez ebben az esetben normális – a középkorúak tették ki a közönség nagy részét. Akik nagyjából egykorúak az 1968-ban született együttessel.

Nekik megvan minden lemez a bandától. Egy-egy nyugati kiruccanás alkalmával vették Bécsben, a tehetősebbek Münchenben a World of Musicban, amely – kis túlzással – az állomástól a Marienplatzig ért. Aztán egyszer csak megjelentek a hazai boltokban is a lemezek, majd a CD-k. Kapásból sorolják a klasszikusokat.

És itt voltak a régi idők nagy tanúi is. A Nagy Generáció tagjai, akik csak Bamba Nemzedéknek hívták az előbb említetteket. A nagy öregek fiatalon soha nem láthatták a zenekart. Azt sem tudták, hogy néznek ki a tagjai, de néha játszotta a rádió a Strange Kind of Woman-t, meg a Smoke on the Water-t. Akkor érezték, hogy nem csak olyan muzsika van, ami kitöltötte a könnyűzenei műsorok 99 százalékát. Ez a generáció adott ki félhavi fizetést egy-egy Purple-lemezért a Múzeum körúti zenebolt előtt feketézőknek. Ha valakinek volt kamionos ismerőse, olcsóbban is hozzájuthatott egy-egy lemezükhöz. Aztán megnyílt Németh Oszkár és Solymos Tóni lemezboltja, és minden egyszerűbbé vált.

Ian Paice dobos a brit Deep Purple rockegyüttes koncertjén a Papp László Budapest SportarénábanForrás: MTI/Mohai Balázs

Ezek az örökifjak ott voltak 1987-ben, amikor először lépett fel a csapat Magyarországon. Ráadásul a klasszikus felállásban, amely soha többé nem jött ide. Ők azóta is összekuporgatják a pénzt a beugróra, hogy elmondhassák egymásnak: én még láttam őket Ritchie Blackmore-ral és Jon Lorddal. És még emlékszem, amikor Gillan a Child in Time-ot énekelte. Jók-jók ezek a mai dalok, ügyes fiú ez a Morse, meg ez az Airey, de ez a Purple már nem az.

Persze, hogy nem! Pontosan tudta ezt az öt, Budapesten most fellépő zenész is. A 74 éves Ian Gillan és Roger Glover, a 70 éves Ian Paice. A Nagy Ötösből megmaradt trió. A ritmusszekciót alkotó Glover-Paice duóval nem volt gond, a kérdőjelet az énekes Ian Gillan ittlétének jogosságát firtató gondolat után kell kirakni. Mert Gillan már negyvenes éveiben sem énekelt úgy, mint a húszas éveiben. Nyilván hetvenes éveire még kevesebb maradt abból a hangból, amiért megőrült egy generáció. Ez valamilyen szinten természetes. Míg a dobos és a basszusgitáros még hetven fölött sem kopik bántóan, addig a hangszálát használó ember teljesítménye meredeken csökken. És itt jön a koncert előtti legnagyobb kérdés, mi a jobb: látni a 74 éves Gillant, és szánalommal hallgatni énekét, vagy élvezni egy olyan fiatalember előadásában a nagy Purple-slágereket, aki remekül elő tudja adni azokat, ám a születésük pillanatában még szülei is gyerekek voltak.

Roger Glover basszusgitáros a brit Deep Purple rockegyüttes koncertjénForrás: MTI/Mohai Balázs

A legismertebb Purple-dalok szerzője, Ritchie Blackmore, aki kétszer is nagy dérrel-dúrral ott hagyta a csapatot, évente ad néhány koncertet alkalmi társaival, ahol elhangzanak a legnagyobb Purple-számok. Egyebek mellett a Child in Time is, melyet eddig szentségtörésnek érzett bárki is előadni. Blackmore 38 éves énekese, Ronnie Romero gyönyörűen énekli a koncerteken azt is, és a további négy énekesnek írt többi Blackmore-klasszikust is. Hozzánk legközelebb, Prágában lehetett megnézni azt a formációt tavaly tavasszal, és az O2 Arénában a cseh után messze a magyar szóból lehetett a legtöbbet hallani a nézőtéren. Akik elutaztak oda Magyarországról, azokat nyilván nem zavarta, hogy egy kölyök énekli a Gillanhez köthető klasszikus nótákat. Ők Ritchie Blackmore-t akarták látni-hallani, és az általa komponált csodákat. És pluszban kaptak egy énekest, aki remekül adja elő azokat a dalokat.

De térjünk vissza Budapestre.

Blackmore már régen nincs a Deep Purple-ben, itt van viszont a csapathoz először 1970-ben csatlakozott Ian Gillan. A „Voice of Deep Purple”, ahogy akkor hirdették fellépéseit, amikor szólóban lépett fel a kilencvenes évek elején. Két dolog miatt mindenképpen kalapot kell emelni előtte. Először is azért, mert ebben a korban még városról városra utazik, szállodából szállodába cuccol, hogy esténként megmutassa magát rajongóinak. Másodszor azért, mert nem rakatja fel a hangmérnökével a hetvenes években készült énekét, melyre csak tátognia kellene, hanem minden este kiáll a színpadra és énekel. Élőben. A külseje, a mozgása olyan, mint két kortársának, Robert Plantnek és Ozzy Osbourne-nek volt 20 éve. Amikor legutóbb szólókoncertet adott itt, 2 óra 5 percet töltött a színpadon. Sajnos akkor az értelmetlenül magas jegyárak miatt a csarnok felét fekete lepellel kellett letakarni, ami biztos rosszul nézett ki a színpadról.

Steve Morse gitáros a brit Deep Purple rockegyüttes koncertjénForrás: MTI/Mohai Balázs

Most ilyen gond nem volt, mert a Papp László Arénában telt ház fogadta a Deep Purple-t. Akik ott voltak, életre szóló élményhez jutottak. Majdnem csillagos ötös volt a buli. Remekül megválasztott számokkal, az ének-hangszerszóló arány tökéletes keverésével, az átlag feletti színpadképpel, meg egy nem várt meglepetéssel. Ian Gillan ugyanis talán az 1987-es második budapesti koncert óta nem teljesített ilyen jól hazánkban zárt térben. Igaz, az énekrészek után azonnal eltűnt a paraván mögött, kevesen tudhatták rajta kívül, hogy mit csinált ott. De a színpadon nyújtott teljesítménye az este legkellemesebb meglepetése volt. És szokásától eltérően nem is telepedett rá a produkcióra, nem vitte túlzásba a szerepét. Ezúttal tényleg igaz: öt egyenrangú világsztár varázsolt Budapesten.

Minden idők talán legjobb koncertnyitó számával, a Highway Starral indítottak. Nem volt olyan gyors, mint 1987-ben, mikor először nálunk jártak, de azóta nemcsak az együttes lett 32 évvel idősebb, hanem a tagjai is. Ian Gillan énekes, Roger Glover basszusgitáros és Ian Paice dobos most is itt volt. És az első dalt három további, hetvenes évekbeli klasszikus követte: a Pictures of Home, a Bloodsucker és a Demon's Eye. Bő negyedóra alatt maguk mellé állítottak mindenkit a teremben. Ilyen tempóban huszonévesek sem tudnak masírozni, úgyhogy lassítaniuk kellett.

Ian Gillan énekes (b) és Steve Morse gitáros a brit Deep Purple rockegyüttes koncertjénForrás: MTI/Mohai Balázs

De csak egy picit. Jött a lírai Sometimes I Feel Like Screaming, a Ritchie Blackmore utáni éra talán egyetlen sikeres száma, majd a már lassan 25 éve itt lévő gitáros, Steve Morse nyomott egy ügyes, ám érdektelen szólót. Ezek voltak az este leggyengébb pillanatai, ám ezekkel más banda pályafutása csúcsához közelítene. De ez a Deep Purple. Már 51 éve szinte mindig a topon. És arról sem feledkeznek el, aki nagyban hozzájárult ehhez az indulástól az ezredfordulóig. Jött a 2012-ben elhunyt alapító billentyűs, Jon Lord emlékére írt Uncommon Man. A szám végén a zenészek fölötti kivetítőn megjelent a néhai társ fényképe. Ezután hallgathattuk meg méltó utódjának, Don Airey-nek a szólóját, amiből kinőtt a Lazy, amelyben Ian Gillan frissen szerzett mikulássapkában énekelt és szájharmonikázott.

Minden dicséretet megérdemel a műsor összeállítója, mert összesen csak két, 21. században szerzett nóta szerepelt a programban. A Lazy után túlestünk a Time for Bedlam-on, és egy újabb lenyűgöző billentyű-improvizáció után (melyben szerepel szintetizátor, orgona és klasszikus zongorahangzás) a finisbe fordultak. Perfect Strangers, Space Truckin' és zárásként a világ talán legismertebb rockriffjével a Smoke on the Water következett. 1 óra 12 perc tömény rocktörténelem. Régebben hosszabbak voltak a koncertjeik, de most a 20-25 perccel több, kevesebb lett volna.

Steve Morse gitáros (j) és Don Airey billentyűs a brit Deep Purple rockegyüttes koncertjén a Papp László Budapest SportarénábanForrás: MTI/Mohai Balázs

Jöttek a fotók, a műlevonulás, a közönség nem mozdult. Komoly együttes ritkán megy haza ráadás nélkül. Igaz, a hetvenes évek másik Purple-énekese, David Coverdale a nyáron ezt megcsinálta sokkal fiatalabb társakkal egy szolid egyórás program után. Itt volt 20 perc ráadás, két újabb klasszikussal a Hush-sel és a Black Night-al. Ez volt az igazi örömzene. Hihetetlen, hogy 50 év után is élvezettel csinálták. Minden párosításban szóltak a hangszerek. A két „új” fiú, Steve Morse és Don Airey úgy felelgetett egymásnak a hangszerével, mint anno Ritchie Blackmore és Jon Lord, csak míg utóbbiak a színpad két széléről tették ezt, addig az előbbiek egymás mellett állva. Ritka csemege volt a két őstag, Ian Paice és Roger Glover kettőse is. Előbbi óramű pontosságú alapjaira a kedves rókapapa tekintetű és mosolyú basszusgitáros olyan szólót rittyentett, amilyet e hangszer feltalálója biztos nem tudott elképzelni. Reggelig lehetne élvezni ezt a részt, de bő másfél óra után vége volt a dalnak. Ezek az öregurak ismét olyan előadást produkáltak, amellyel sokadszor is bizonyították: 50 éve ők a rock királyai.

Meddig még?

A buli után mindenki azt találgatta, vajon látjuk-e még Budapesten a csapatot? Azzal, hogy eljátszottak kilenc hetvenes években írt dalt, egy-egy nyolcvanas és kilencvenes években szerzettet, az ember egyértelműen úgy érezte, hogy lassan közelít a pályafutást záró turné.

Steve Morse gitáros a brit Deep Purple rockegyüttes koncertjén a Papp László Budapest SportarénábanForrás: MTI/Mohai Balázs

Érthető, hiszen 1968-ban írták ki a plakátokra először azt a nevet, hogy Deep Purple. 49 éve, hogy először szerepelt az aktuális Deep Purple-lemezen főszereplőként a következő három név: Ian Gillan, Roger Glover, Ian Paice.

De a folytatáson most tényleg felesleges rágódni. Mi, rajongók egyszerűen csak hálásak lehetünk a Deep Purple-nek, hogy eljöttek Budapestre, és bíborszínűre festették a Papp László Arénát.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK