Vágólapra másolva!
Felavatták a Koreai Kulturális Központ új épületét Budapesten. A 3 milliárd forintos beruházással átépített 8 ezer négyzetméter összterületű intézet világszinten az ötödik, Európában pedig a legnagyobb koreai kulturális központ. Az épület megnyitását Magyarország és Dél-Korea diplomáciai kapcsolatfelvételének 30. évfordulójára időzítették.1989-ben Magyarország volt az első közép-európai ország, amely megnyitotta dél-koreai nagykövetségét.
Vágólapra másolva!

A ünnepélyes ceremónián beszédet mondott Dr. Baranyi András, keleti kapcsolatok fejlesztéséért felelős helyettes államtitkár, Choe Kyoo-sik, a Koreai Köztársaság magyarországi nagykövete, valamint Kim Tae-hoon, a Koreai Tengerentúli Kulturális és Információs Szolgálat (KOCIS) igazgatója.

A központ épülete a II. kerületben Forrás: Fotó: Mudra László

Az első magyarországi Koreai Kulturális Központ 8 évvel ezelőtt, 2012-ben nyílt meg a XII. kerületben. Az új, II. kerületi központ épületet pedig 4 évvel ezelőtt vette meg a koreai állam a Közép-európai Egyetemtől.

Jelenleg 27 országban 32 központ működik, ebből 9 Európában. A budapesti az európai intézetek közül a legnagyobb.

Az intézmény legfőbb célja, hogy megismertesse és népszerűsítse a koreai kultúrát Magyarországon, és erősítse Magyarország és a Koreai Köztársaság kapcsolatát. A Központ tehát lehetőségeket biztosít a koreai kultúra megismeréséhez, így számos kulturális eseményt és tanulási lehetőséget kínál az érdeklődőknek a koreai nyelvtanfolyamoktól a taekwondo edzéseken át a K-pop kultúrához kapcsolódó táncokig. Bemutató konyhájukban főzőkurzust, kulturális műhelyükben koreai kézműves tárgyakat készíthetnek a látogatók.

Táncos előadás az ünnepi megnyitón Forrás: Fotó: Mudra László

A most átadott 3 emeletes kulturális komplexumban 100 fős színházterem, kiálltóterek, szemináriumi termek, bemutatókonyha, többezres állományú könyvtár, gyermekkönyvtár, teapavilon, taekwondo edzőterem is található, továbbá egy külön emelet a koreai nyelv, a hagyományos viselet és kézművesség, valamint a teaszertartás megismerésére nyújt lehetőséget. A tetőteraszon jövőre koreai pavilon nyílik, bárki látogathatja majd.

A hely tehát nem csupán kultúra közvetítői szerepet tölt be, hanem találkozópont is. A tervek szerint nem csupán koreai, de kortárs magyar művészeknek is biztosítanak bemutatkozási lehetőséget.

Az épülettel együtt egyébként

két időszaki tárlatot, egy cheonsongi fehérporcelán és az elmúlt 30 év jelentősebb koreai építészeti projektjeit bemutató kiállítást is meg lehet nézni

Az újranyitást emellett gazdag eseménysorozattal ünneplik. A központban fellépnek többek között a Koreai Nemzeti Művészeti Konzervatórium cselló tanszékének vezető professzora és növendékei, a koreai kortárs jazz kiválósága, és egy kortárs táncegyüttes is. A programokon a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.