Szarka Tamás Miklósa Erikával ad újévi koncertet

Szarka Tamás, Ghymes együttes
Budapest, 2019. március 24. Szarka Tamás a Ghymes együttes koncertjén a Budapest Kongresszusi Központban 2019. március 24-én. MTI/Mohai Balázs
Vágólapra másolva!
Legismertebb szerzeményei mellett új szólóalbuma, a Sósósó, és a 2018-as, budapesti tűzijáték dalai is megszólalnak Szarka Tamás újévi koncertjén a Müpában. Közreműködik majd Miklósa Erika, a Hunyadi János Ének-Zenei, Nyelvi Általános Iskola kórusa, valamint az Óbudai Danubia Zeneakar. 
Vágólapra másolva!

Január 7-én ad újévi koncertet a Müpában a Kossuth-díjas Szarka Tamás. A híres Tánc a hóban, az Alhambra, vagy a Kézfogás című szerzeményei mellett az idén a Nemzeti Színházban bemutatott szólóalbuma, a Sósósó dalai is elhangzanak majd. A koncerten közreműködik Miklósa Erika Kossuth-, Liszt- és Prima Primissima-díjas koloratúrszoprán énekesnő, a Hunyadi János Ének-Zenei, Nyelvi Általános Iskola kórusa Felszeghy-Tóth Annamária karnagy vezetésével, valamint az Óbudai Danubia Zenekar Dénes-Worowski Marcell vezényletével.

Szarka Tamás a Ghymes együttes koncertjén, a Budapest Kongresszusi Központban 2019 márciusában Forrás: MTI/Mohai Balázs

Szarka Tamás Kossuth-díjas előadóművész, zeneszerző, költő 40 éve áll színpadon. Dalaira a már jól ismert, sajátos stílus jellemző irodalmi értékű szövegvilága mellett. Zenéje és versei hatnak az értelemre, az érzelmekre és az érzékekre. A zene mélyről jön és erőt ad. Szarka Tamás az elmúlt évtizedek alatt

több mint 300 dalt szerzett,

és a 35 éves Ghymes Együttes működése alatt eddig 27 önálló albumot jelentettek meg, melyekhez túlnyomórészt a zenéket ő komponálta, dalszövegeit pedig ő írta.

Saját haláláról írt dalt Szarka Tamás

Sósósó címmel új lemezt készítet Szarka Tamás. A Ghymes együttesben ismertté vált Kossuth-díjas zenész, énekes, dalszerző, költő az új albumot május 25-én a Nemzeti Színház nagyszínpadán mutatja be. A koncerten nemcsak a legújabb dalokat játssza el zenekarával, hanem elhangzanak Ghymes-számok és a tavaly augusztus 20-i budapesti tűzijátékra írt félórás grandiózus zenéjéből is hallhat majd részleteket a közönség.

A 2018. augusztus 20-i budapesti tűzijáték zenéjét, verseit Szarka Tamás írta. A 30 perces, grandiózus mű szól Szent István intelmeiről, Magyarországról, annak születéséről, fennmaradásáról, és a hozzá való mai viszonyunkról. Egész estés zenés színházi darabjait mind siker koronázta (A cigánytábor az égbe megy, Vérnász, Benyovszky, Dózsa, Mária). Az Éden földön című darabját 2015. szeptember 25-én mutatta be a Nemzeti Színház, és azóta már

20 ezren nézték meg.

35 éve zenélnek, pedig az első próbából csak egy rántott sajtozás lett

Két különálló produkció összevonásával, Szarka Tamás és zenekara valamint a Ghymes zenekar fúziójával egy megújult csapat koncertezik március 24-én a Budapesti Kongresszusi Központban. A Ghymes zenekar 35 évének legismertebb dalaival készülnek, ráadásul gyerekkórusos támogatással. Már jóval több mint 3 ezer koncertet adtak a világ 25 országában, most pedig egy kicsit új dologra készülnek a fúzióval.

Szarka Tamás Rudolf Péter felkérésére komponálta meg az Üvegtigris 2. filmzenéjét. Több mint 3000 koncertet adott a világ 25 országában, 4 nagykoncertet a Budapest Arénában és 2016-ban közös koncertet a világhírű Grammy-díjas gitárossal, Al Di Meolaval.