Ezt mondta a visszatérésről Sas József

sztárok, Elhagyja az országot a humorista, Sas József
Vágólapra másolva!
Sokan azt hitték, hogy valami újabb baj van Sas József egészségével, amikor az édesapjáról és az életről szóló, A nemzet komédiása című könyv második, november 9-re meghirdetett bemutatóját váratlanul lemondták. Másfél héttel korábban az író, Markos Zoltán jelentette be, hogy a márciusban sztrókot kapott humorista is elmegy a rendezvényre. 
Vágólapra másolva!

A Bors felkereste a 80 éves humorista feleségét, hogy elmondja milyen állapotban van a férje. De az asszony helyett maga Sas József vette fel a telefont.

- mondta el a férfi, aki még márciusban kapott kétoldali sztrókot, ami miatt többek között akadozva és lassan beszélt.

Most azonban teljesen folyékonyan beszél már.

Sas József Forrás: MTI/Kollányi Péter

Sas Józsefet még egy hónapja is beszélni tanították, és rengeteg segítséget is kap, a gyors fejlődés a férfi akaratának is köszönhető.

– tette hozzá a művész, akit szinte 24 órás felügyelet alatt tartanak az otthonában és három ápoló foglalkozik vele.