Orbán Viktor jelenlétében adták át a megújult Csiky Gergely színházat - galéria

2019.11.11. 21:43

A mintegy 9,5 milliárd forintból felújított és kibővített kaposvári Csiky Gergely Színházat hétfőn adták át Orbán Viktor miniszterelnök jelenlétében.

Fülöp Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának művészeti, közművelődési és közgyűjteményi ügyekért felelős helyettes államtitkára, a színház igazgatója az Orbán Viktor kormányfő jelenlétében megtartott eseményen azt mondta,

a teátrum célja, hogy tartósan meghatározó szereplője legyen a magyar színházi életnek.

Olyan intézményként működjön, amely azonos művészeti igényesség mellett ugyanúgy képes elvállalni a tabuk ledöntését, ahogy a hagyományok megőrzését.

A képre kattintva galéria nyílik!Forrás: MTI/Varga György

Szita Károly (Fidesz-KDNP), Kaposvár polgármestere azt mondta, hogy a Csiky fogalommá, a kaposváriak ügyévé vált, amelyet féltve gondoztak, mert a város sorsa egybefonódott az épület sorsával: ahogy az egyre korosabb épületnek állnia kellett a megpróbáltatásokat, az itt élőknek úgy kellett megküzdeni hol a gazdaság hideg racionalitásával, hol a politikai széljárás időnként fojtogató hátrányaival.