Zsigmond Vilmos fotóiból nyílt kiállítás a Párizsi Magyar Intézetben

Energa Camera Image Filmfesztivál, Fényképezte Zsigmond Vilmos
Fényképezte Zsigmond Vilmos
Vágólapra másolva!
Fényképezte Zsigmond Vilmos címmel nyílt az Oscar-díjas operatőr fotóiból kiállítás a Párizsi Magyar Intézetben. Korábban az Origo is megírta, hogy óriási sikerrel mutatták be a világ talán legfontosabb operatőrfesztiválján, a Camerimage-on a Zsigmond Vilmosról készült dokumentumfilmet. Zsigmond Vilmos a világ valaha élt egyik legnagyobb operatőre volt, négyszer jelölték Oscar-díjra, a Harmadik típusú találkozások című Spielberg-filmért meg is kapta.
Vágólapra másolva!

A párizsi Photo Saint Germain rendezvénysorozat keretében látható tárlat a Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeumban négy évvel ezelőtt rendezett kiállítás anyagának válogatásából készült, amelyen először mutatkozott be fotográfusként a világhírű operatőr.

A Zsigmond Vilmos (1930-2016) által fényképezett amerikai filmek a francia nézők körében is népszerűek, ám fotóit eddig csak kevesen láthatták. A kiállítótérben megtekinthető a SPARKS Zsigmond Vilmosról készített dokumentumfilmje is, amelyben az operatőr fotográfusi munkásságáról beszél.

November 16-án a tárlat kísérő rendezvényeként a Grand Action mozi egy teljes estet szentel Zsigmond Vilmos munkásságának.

John Savage és Zsigmond Vilmos A szarvasvadász forgatásán Forrás: AFP

A Párizsi Magyar Intézet pénteki közleménye emlékeztet arra, hogy az Oscar-díjjal és több rangos nemzetközi filmes elismeréssel kitüntetett operatőr nevéhez olyan filmek kötődnek, mint a Szarvasvadász, a Harmadik típusú találkozások vagy a Fekete Dália.

Filmjeinek védjegye a világítás találékony használata, a fény művészi alkalmazása.

Egyedülálló stílusának köszönhetően munkássága sokszínű: képei hol költőiek, hol realisták, részletezőek vagy grandiózusak.

Zsigmond Vilmos az 1950-es évek elején még Magyarországon kezdett el érdeklődni komolyabban a fotóművészet iránt. Nagy hatást tett rá Dulovits Jenő Művészi fényképezés című, több nyelven is kiadott műve. Ennek segítségével autodidakta módon megtanulta a kompozíciós elveket, a fénykezelés jelentőségét, a filmnyersanyagok sajátosságait.

Az előhívást szintén maga végezte, így lehetősége volt megtanulni a fotózás laborálási eljárásait is.

Ezek a tanulságok aztán operatőri munkájában tovább értek, fejlődtek, és alkalmazásukkal jött létre e nagyszerű filmes életmű, melynek indulása egybefonódik az amerikai film meghatározó korszakával, az Új Hollywood-nak nevezett filmtörténeti periódussal.

A kiállítás gerincét adó fotóanyag az 1950-es években indul, és napjainkig bezárólag több csoportban mutatja be Zsigmond Vilmos alkotói gondolkodásmódjának fő jellegzetességeit.

A kiállítás 2019. december 20-ig tekinthető meg Párizsban.