Felavatták Kertész Imre síremlékét Budapesten

2019.11.08. 13:07

Felavatták Kertész Imre irodalmi Nobel-díjas magyar író és felesége, Kertész Magda közös síremlékét a Fiumei úti sírkertben.

Kertész Imre irodalmi Nobel-díjas magyar író és felesége, Kertész Magda közös síremlékét a Fiumei úti sírkertben avatták fel. Hafner Zoltán irodalomtörténész, a Kertész Imre Intézet igazgatója az eseményen azt mondta, „Kertész Imre számára az autentikus létezés egyetlen lehetséges formája az írás lett. Történetek elmondása, miközben tudta, történetei elmondhatatlanok, és maga az írás is képtelen vállalkozás. Ez a paradoxon szinte mindegyik művének kiindulási pontja,  ám a kész mű ennek az önellentmondásnak a cáfolata is egyben. Az írás lett számára az identitás meg- és visszaszerzésének küzdőterepe. Kertész Imre kívülállásával nem kis árat fizetett, de a legsúlyosabb történelmi időkben is szabad maradt, és könyvei ebben a szabadságban fogantak. Emiatt lehetnek érvényesek ma is.” Az irodalomtörténész azt is elmondta, hogy Kertész Imre formát adott életének, mintát és példát hagyva, hogy mindenkinek saját magának kell megalkotnia a saját történetét és életét. „Tisztázni, hogy mennyire végzetszerű, illetve történelmileg mennyire determinált az egyén, mennyiben felelős a saját életéért. Kiszabadulhat-e a tömeglét, a nekünk szánt sorstalanság állapotából.”

Kertész Imre Nobel-díjas író és felesége, Kertész Magda a Magyar Szent István Rend átadása alkalmából tartott ünnepségen, 2014. augusztus 20-ánForrás: MTI/Kovács Attila

A síremléket a 2016-ban meghalt Kertész Magda elképzelései alapján Czakó Rita és Takács Máté szobrászművészek készítették. A síremlék hátoldalán a „Szeretet megvált” idézet olvasható Kertész Imre egy feljegyzéséből.

Kertész Imre író újonnan felavatott síremléke a Fiumei úti sírkertben 2019. november 8-ánForrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Az író születésének 90. évfordulója alkalmából is rendezett megemlékezésen Kelemen Barnabás hegedűművész és Hegedűs D. Géza színművész működött közre.

további tartalmak a rovatból