Annyian rendelnek a retro hanghordozóból, hogy nem bírják a gyártók

a velünk élő retrokütyük, hagyományos audiokazetta
Vágólapra másolva!
Megszorult Amerika legnagyobb kazettagyártója, és hiába a keresleti robbanás, ha nem megy a gyártás. 
Vágólapra másolva!

Ahogy az Origo is megírta, 1986 után a 2019-es lehet az első év, amikor több pénzt termelnek a hanglemez-, mint a CD-eladások. És úgy néz ki, egy másik retro hanghordozó is lendületbe jött, ez pedig a magnókazetta. 2018-ban 23 százalékkal több kazettát adtak el, mint egy évvel korábban, azonban van olyan ország,

ahol még ennél is nagyobbat robbant a kazettapiac.

Az Egyesült Királyságban 125 százalékkal több mágnesszalagos kazettát adtak el, mint 2017-ben.

A hagyományos audiokazetta: műanyag házban felcsévélt magnószalag Forrás: AFP

A kereslet látható robbanása ellenére az amerikai kazettagyártás olyan lomha, hogy nem képesek teljesíteni a megrendelt mennyiségeket. Ennek pedig legfőbb oka, hogy a kazettákban lévő szalag elkészítéséhez szükséges egyik alapanyag

jelenleg hiánycikk a világon.

Legalábbis a kívánt minőségben biztosan. A legnagyobb amerikai kazettagyártó, a National Audio Company azért szorult meg, mert az egyetlen gyár, ahol előállítják a gamma-vas-oxidot az Államokban, az idei év nagy részében felújítás alatt állt – írja a CoS.

A kazettákban felcsévélt szalagjai poliészter típusú műanyag fóliából vannak. Erre többnyire ragasztásos eljárással hordják fel a mágneses anyagot, ami majd rögzíti az audió jeleket. Később, a száradás után polírozzák, csíkokra vágják, majd beletekerik a kazettaházakba. A fóliákra felvitt mágneses anyag többféle lehet, ezek közül a legelterjettebb a gamma-vas-oxidos.