Sára Sándor-díjat alapítanak

SÁRA Sándor
Budapest, 2018. szeptember 22. Életének 86. évében elhunyt Sára Sándor Kossuth-nagydíjas és Balázs Béla-díjas operatőr, filmrendező, a nemzet művésze, az egykori Duna Televízió első elnök-főigazgatója 2019. szeptember 22-én. A felvétel a Láthatatlan filmtörténet című könyvsorozat bemutatóján a budapesti Toldi moziban készült 2018. szeptember 5-én. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
Közleményt adott ki az emberi erőforrások minisztere, Kásler Miklós, amelyben bejelenti, hogy Sára Sándor-díjat alapít.
Vágólapra másolva!

A közlemény azt írja, hogy A közelmúltban meghalt kiváló rendező-operatőr, a Duna TV volt elnöke emlékére

Sára Sándor filmművészeti díjat alapít Prof. Dr. Kásler Miklós, az EMMI minisztere.

A Sára Sándor-díj régi kultúrpolitikai adósságot törleszt.

A 40 év alatti filmesek számára adható elismerés

Sára Sándor életútja előtti tiszteletadásként azon fiatal alkotóknak - rendezőknek, operatőröknek, illetve forgatókönyvíróknak - adományozható, akik műveikkel elsősorban a nemzeti összetartozás fontosságra irányítják rá a figyelmet.

Sára Sándor Kossuth-nagydíjas és Balázs Béla-díjas operatőr, filmrendező, a nemzet művésze, az egykori Duna Televízió első elnök-főigazgatója 2019. szeptember 22-én Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

A díjat 2020-ban augusztus 20-án, 2021-től március 15-én adják majd át.