Kaposváron ad koncertet az Omega

Vágólapra másolva!
Kaposváron lép fel az Omega október 25-én, a zenekar mintegy háromezer embert vár Tűzvihar című produkciójára a Kaposvár Arénába.
Vágólapra másolva!

Kóbor János, az együttes frontembere hétfőn a somogyi megyeszékhelyen tartott sajtótájékoztatón azt mondta, hogy a bő kétórás

kaposvári koncert lesz a főpróbája az együttes november 8-i budapesti fellépésének.

Az Omega Tűzvihar című turnéjáról korábban azt közölte, hogy „főszereplője a rock, a harmóniák, a mindenki által ismert és kedvelt Omega. A koncertsorozaton a progresszívebb időszak dalai szólalnak meg modern, lüktető hangszereléssel. A műsoron szereplő legrégebbi szám ugyan több mint ötvenéves, de egy kicsit sem lóg ki a sorból, a mai fülnek is kellemes, egyszerű szavakkal mesél.”

Az Omega a felcsúti Pancho Arénában is nagy sikerű koncertet adott Forrás: Szabó Gábor/Origo

Kóbor János a sajtótájékoztatón kitért rá, hogy a zenekar a Tűzvihar után jövőre, az Omega színpadra lépésének 60. évfordulójára az Omega Testamentum című koncertsorozattal jelentkezik, amelyet egy „nagyon komoly, progresszív, a mai kor rockízlésének megfelelő”, új anyagnak nevezett. Hozzátette: 2020-ban a koncertturnéval azonos című könyv jelenik meg az Omegáról.

A sajtótájékoztatón Szita Károly (Fidesz-KDNP), Kaposvár polgármestere arra emlékeztetett, hogy az 1962-ben alakult Omega a magyar könnyűzenei élet meghatározó zenekara.

A hazai könnyűzenei együttesek közül az Omega adta ki az első önálló albumot, az első CD-t és DVD-t, emellett a zenekar nevéhez fűződik a legtöbb eladott lemez, az „első igazi színpadi show is lézerrel és füsttel”.

Az Omega még mindig a leglátványosabb koncerteket adja a magyar rockmezőnyben Forrás: Szabó Gábor/Origo

Az Omega minden idők egyik legsikeresebb magyar rockzenekara. Az 1960-as évek második felében első közép-kelet-európai zenekarként turnézhatott Nagy-Britanniában. Világszerte több mint 50 millió albumot adott el, itthon eddig tizenhét stúdiólemez mellett több válogatást, koncertalbumot és DVD-t jelentetett meg. A zenekarban 1971 óta játszik együtt négy jelenlegi tag: Kóbor János énekes, Molnár György gitáros, Benkő László billentyűs és Debreczeni Ferenc dobos. Mellettük Szekeres Tamás gitáros és Szöllősi Kati basszusgitáros zenél hosszú évek óta az Omegában.