Itt még a Beatles-ízt is ki lehet próbálni

The Beatles
Paul McCartney 
John Lennon
Vágólapra másolva!
A hétvégén lesz az első magyarországi Beatles fesztivál, a Beatles Weekend, ahol a világ elsőszámú John Lennon-előadója mellett fellépnek magyar Beatles-rajongók is. A rengeteg zene mellett a Beatles-ízzel is meg lehet ismerkedni. 
Vágólapra másolva!

Hétvégén, azaz október 5-6-án rendezik az első nemzetközi Beatles hétvégét, a Beatles Weekendet Budapesten. A rendezvény első napja az Analog Music Hall-ban, a második pedig a Hard Rock Cafe-ban lesz. Az eseményt egyébként a világ 5 legjobb Beatles Tribute zenekara közé sorolt, idén 15 éves The BlackBirds és a magyar Beatles Múzeum, az Egri Road hozta tető alá. A The BlackBirds volt

az első magyar zenekar, akik kijutottak a liverpooli Beatles fesztiválra,

megnyitotva a kaput a magyar zenekarok előtt. Azóta már az egész világot bejárták, és szinte az összes Beatles fesztiválra eljutottak. Liverpoolban már ötször turnéztak. Ezeknek a fesztiváloknak a hangulatát szeretnék most a magyar közönségnek is elhozni.

Beatles Weekend Hungary Forrás: Origo

Budapesten a Beatles Weekend fővédnöke az ukrán Sergey Radchenko, aki a liverpooli Beatles Múzeum nagykövete. Eljön John Lennon híres sapkáinak liverpooli tervezője, Helen Anderson is. A fesztivál fő műsora – a világ első számú John Lennon-előadója – a chicagoi Jay Goeppner és a The BlackBirds közös nagykoncertje lesz.

A hétvégén a magyar Beatles-rajongó zenészek is ott lesznek. B. Tóth László - a Retró Rádió és a Poptarisznya legendás műsorvezetője lesz a Beatles Weekend házigazdája. Fellép Petruska, Czutor Zoltán, előadást tart Mikó István Jászai-díjas színművész és Márton András, a KFT együttes dobosa is. Rajtuk kívül fellépési lehetőséget kap a Magyarországi Beatles Tehetségkutató nyertese is. A fesztivál másik nagy szuperkoncertje az Abbey Road 50, ahol is az idén 50 éves nagylemez koncertszerű bemutatása lesz a Vitáris Ivánnal kiegészült The BlackBirds együttes előadásában.

A Beatles Weekend területén egész napos Beatles Börze (korabeli lemezek, ritkaságok) mellett a magyar Beatles Múzeum – az Egri Road – shopja is várja az érdeklődőket eredeti Beatles ajándéktárgyakkal. Ritka és új erősítőkből és hangszerekből kiállítást tart a Vintage '52 hangszervíz és a VOX. A Beatles ízekre kíváncsi közönség pedig megkóstolhatja a Sgt. Pepper's Cafe and Bar ételkínálatát és a Rengeteg RomKafé limitált kiadású Beatles forrócsokijait.