Budapesten lépnek fel a torokéneklés világsztárjai

Huun Huur Tu
Vágólapra másolva!
Az ősi hagyományok, a természet hangjai szólalnak meg a hagyományos tuvai torokének legismertebb, világhírű képviselőinek előadásában. A Huun Huur Tu novemberben játszik a budai Fonóban. 
Vágólapra másolva!

November 17-én, 19 órakor lép fel a Fonóban a Huun HuurTu együttes, a hagyományos tuvai torokének stílus legismertebb képviselője a világon. Ez az az énektechnika, mellyel egy énekes egyszerre két-három hangot is megszólaltat. Az együttes 1992-ben alakult Oroszország autonóm köztársaságában, Tuvában. Nevüket azonban csak később, egy amerikai turné után vették fel. Tuva Szibéria déli részén a mongol határon fekszik.

Az itt élő, türk-mongol nyelvet beszélő tuvinok dalaiban, akárcsak életükben központi szerepet játszik a természet, a környezet, az állatok. A Huun Huur Tu alapító tagjai Kaigal-ool Khovalyg, Sayan Bapa, Alexander Bapa és Albert Kuvezin a szovjet időkben más zenészekhez hasonlóan különböző állami együttesekben dolgoztak, amik

évtizedekig a megélhetést jelentették a fiatal zenészeknek,

de ahogy a zenei üzletet egyre inkább privatizálták, sok zenész döntött úgy, hogy elhagyja ezeket az együtteseket, és saját zenekart alapít. Legutóbb 2017-ben jártak Magyarországon, beszélgettünk is velük:

A '80-as évek végén az amerikai zeneetológus, Ted Levin Tuvában folytatott kutatómunkát, elsősorban a torokéneket, vagyis a xöömeit vizsgálta. Ekkor ismerkedett meg a Huun Huur Tu tagjaival, akiket később meghívott az Egyesült Államokba. A zenészeket kezdetben zavarta, hogy hallgatóságukat nem a zene, hanem a világ számára addig szinte teljesen ismeretlen különös énektechnikájuk érdekli.

Hamarosan azonban olyan népszerűek lettek, hogy Frank Zappával, majd a Kronos Quartettel, Ry Cooderrel, a Chieftainszel és L. Shankarral is dolgoztak együtt. A legtöbb tradicionális tuvai zenét egy szólóénekes vagy zenész adja elő, a Huun Huur Tu azonban ezeket a régi dalokat és dallamokat saját készítésű, hagyományos hangszerek kíséretében, eklektikus hangszereléssel adja elő.

A Huun Huur Tu Forrás: Fonó Budai Zeneház

Hasonló stílusban utazik a mongol gyökerű, mégis kínai zenekar, a Hanggai, akiket két évvel ezelőtt hallgattunk meg a Szigeten.