100 éves falak közt mutatják be a legjobb magyar sajtokat

Vágólapra másolva!
Idén Budafokon, a Törley Pezsgőmanufaktúra területén tartják a Magyar Sajtmustrát, amelyet először hat évvel ezelőtt rendezett meg a Sajtkészítők Egyesülete. 
Vágólapra másolva!

A Magyar Sajtkészítők Egyesülete 2013-ban rendezte meg először a Magyar Sajtmustrát. Az idei lesz a hetedik ilyen rendezvény, és október 12-13-án Budafokon, a Törley Pezsgőmanufaktúra 100 éves falai között tartják. A rendezvény

célja ugyanaz, mint indulásakor:

bemutatni és felvonultatni a magyar sajtkészítő szakma javát.

A szervezők úgy gondolták, hogy a budafoki patinás pincészet méltó és izgalmas teret biztosít Magyarország legszebb sajtjainak megismerésére. A kétnapos sajtvásáron a legmagasabb minőséget képviselő sajtokkal és tejtermékekkel találkozhatnak a látogatók. Természetesen a sajtok mellett készítőik is ott lesznek a rendezvényen, akiket megismerhetnek és kérdezhetnek is.

A rendezvényen lesz

  • Sajtverseny – nemzetközi zsűri előtt mérkőznek meg a magyar sajtok
  • Sajtkonyha – ínyenc sajtételeket lehet megkóstolni
  • Sajt és pezsgő – interaktív előadást tartanak, ahol kóstolni is lehet a sajtokat
  • Sajtvásár – a legtöbb Kárpát-medencei sajtkészítő ott lesz
  • Sajtműhely – egy-két műhelytitokkal lehet megismerkedni
  • Sajtkukac – kreatív játszótér, izgalmas feladatokkal
  • Utcazene – a swing és a gipsy jazz műfajában