Kerényi Imrére emlékeznek Balatonalmádiban és Veszprémben

Kerényi Imre miniszterelnöki megbízott
Vágólapra másolva!
Különböző programokkal emlékeznek a tavaly meghalt Kerényi Imrére Balatonalmádiban és Veszprémi Petőfi Színházban. 
Vágólapra másolva!

Az Isten szekerén címet kapta a Kossuth- és, Jászai Mari-díjas rendezőre, érdemes és kiváló művészre emlékező tárlat Balatonalmádiban, a Magtár Rendezvényközpontban, amit szeptember 26-án, csütörtökön, 16 óra 30 perckor nyitnak meg. A Balatonalmádi Város Önkormányzata és a Veszprémi Petőfi Színház rendezésében látható kiállítás

felidézi Kerényi Imre pályájának mérföldköveit és betekintést nyújt az életmű sorsfordító állomásaiba is.

A megjelenteket Keszey János, Balatonalmádi polgármestere köszönti, a kiállítást Kontrát Károly országgyűlési képviselő és a Kossuth-díjas Piros Ildikó nyitja meg.

Kerényi Imre rendező a Svejk a hátországban című darab próbáján a József Attila Színházban 1971-ben Forrás: Fortepan / Urbán Tamás

17 óra 30-tól tanítványok és pályatársak részvételével, egy emlékest keretében felidézik a legendás rendező alakját, amelyen Götz Béla, Hirtling István, Pikali Gerda és Piros Ildikó színművészek, valamint Makray Katalin olimpiai ezüstérmes tornász megfogalmazzák személyes gondolataikat Kerényi Imréről.

Kerényi Imre Forrás: Kerényi család

A Veszprémi Petőfi Színház kiemelkedően fontosnak tartja Kerényi Imre szellemi örökségének ápolását és továbbadását a fiatalok számára. Oberfrank Pál igazgató azt mondta a színház évadnyitó társulati ülésén: „egy éve távozott el közülünk Kerényi Imre, aki örökségként megbízott minket az általa megálmodott program folytatásával. Ennek értelmében együttműködési megállapodást kötöttünk Balatonalmádi önkormányzatával,

illetve két alkalommal nyolcnapos CARPE DIEM! elnevezésű, a testre, lélekre, szellemre ható ifjúsági tábort állítottunk össze, szerveztünk meg és vezényeltünk le Vörösberényben. Még két esemény része a programnak, egy szabadtéri tanévnyitó táncház helyi iskolák számára, illetve a Kerényi Imre tiszteletére megvalósuló emléknap szeptember 26-án.”