Meghalt Alexandru Darie rendező

Vágólapra másolva!
Alexandru Darie rendező, a román színház egyik meghatározó alakja, a bukaresti Bulandra Színház igazgatója 60 éves volt.
Vágólapra másolva!

A művész beteg volt, az utóbbi két hétben kórházi kezelésre szorult. A rendező Iurie Darie népszerű román színművész fia volt.

Alexandru Darie a bukaresti színművészeti egyetem rendezés szakán végzett 1983-ban, majd romániai vidéki színházakban dolgozott, például Nagyváradon és Piatra Neamton. 1989-ben rendezőként alkalmazta a bukaresti Teatrul de Comedie színház, ahol színpadra állította a Szentivánéji álmot.

Ez a darab meghívást kapott a Londoni Nemzetközi Színházi Fesztiválra, majd a produkciót a világ húsz legjobb előadása közé jelölték.

Darie az Egyesült Államokban és Japánban is rendezett.

2002-ben nevezték ki a bukaresti Bulandra Színház igazgatójává, amelyet a román színházi szakma a főváros és az ország egyik legjobb teátrumának tart.

Az intézmény tagja a Kolozsvári Állami Magyar Színházzal együtt az Európai Színházi Uniónak, amelynek elnöki tisztségét 2006-ban töltötte be Darie.