100 milliók jutottak a rászorulóknak, és most újra indul a koncertsorozat

Vágólapra másolva!
Szeptember közepétől tovább folytatódik Mága Zoltán által indított 100 templomi jótékonysági koncertsorozat szeptember 12-től tovább folytatódik magyarországi állomásokon.
Vágólapra másolva!

„Bátor összefogásra és cselekedetre van szükség ma is, mert a siker kulcsa az egységben, az összefogásban, egymás kölcsönös megsegítésében van” – ezt még a 2019. augusztus 23-ai, Szent István téri díszelőadás után mondta a Liszt Ferenc-díjas hegedűművész, Mága Zoltán, aki a héten újra koncertkörútra indul. Mága Zoltán, Budapest díszpolgára, aki a 2019. augusztus 23-i hatalmas sikerű Szent István téri díszelőadást követően ezen a héten újra koncertkörútra indul.

Mága Zoltán a karitatív koncertsorozatot 2018. március 19-én Marosvásárhelyről indította útjára, és célja az volt, hogy megmutassa, hogyan lehet vallási és etnikai hovatartozás nélkül, egy emberként kiállni a szabadságért, az igazságért, a jövőért. Ez lesz a második koncertsorozat, ami ezúttal is hátrányos helyzetben élőknek, nagycsaládosoknak, beteg gyerekeknek, kórházaknak, tehetséges fiataloknak, iskoláknak nyújt segítséget. Emellett pedig a templomok felújítását is szeretné segíteni. Az első száz templomi koncerttel és az eddigi állomássokal

több száz millió forint értékben segítettek már bajba jutott embereknek, magyarországi, erdélyi, vajdasági, felvidéki és kárpátaljai közösségeknek.

Az idei koncertsorozat díszelőadásán, a Szent István-bazilika előtti teret közel tízezer ember töltötte meg. Az hangversenyre négy országból érkeztek határon túli fellépők és vendégek: Erdélyből, a Felvidékről, Kárpátaljáról és a Vajdaságból is. Az est díszvendége Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök volt, aki elmondta, hogy Mága Zoltán segítségével hamarosan

egy életmentő, betegfigyelő monitort adományoznak

a Szegedi Gyermekklinikának. Szintén a gálaesten Kozma Imre Atyától, a Máltai Szeretetszolgálat Alapítójától és Mága Zoltántól a határon túlról érkező és magyarországi cigány és nem cigány gyerekek jelképesen átvették azt az adományt, már hagyományosan nyújt Mága Zoltán az iskolakezdés előtt álló 1000 rászoruló gyereknek.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma kiemelt támogatásával megvalósuló másodjára útnak indított 100 templomi jótékonysági koncertsorozat ismét 100 magyarországi és határon túli településen zajlik. Az elkövetkezendő időszakban a következő helyszíneken és időpontokban lehetnek részesei a karitatív hangversenyeknek:

  • Mád, 2019. szeptember 12. csütörtök, 15:00
  • Mád, 2019. szeptember 12. csütörtök, 18:30
  • Tokaj, 2019. szeptember 13. péntek, 18:30
  • Etyek, 2019. szeptember 14. szombat, 18:00
  • Üllő, 2019. szeptember 15. vasárnap, 11:00
  • Cegléd, 2019. szeptember 15. vasárnap, 18:00
  • Baja, 2019. szeptember 16. hétfő, 19:00
  • Abaújszántó, 2019. szeptember 17. kedd, 18:00
  • Nagykanizsa, 2019. szeptember 18. szerda, 19:00
  • Békés, 2019. szeptember 19. csütörtök, 18:00
  • Heves, 2019. szeptember 20. péntek, 18:30
  • Budapest, 2019. szeptember 21. szombat, 18:00
  • Földeák, 2019. szeptember 22. vasárnap, 14:00
  • Mezőhegyes, 2019. szeptember 22. vasárnap, 19:00
  • Oroszlány, 2019. szeptember 23. hétfő, 18:00
  • Gyula, 2019. szeptember 24. kedd, 18:30
  • Eger, 2019. szeptember 25. szerda, 18:00
  • Mezőkövesd, 2019. szeptember 26. csütörtök, 18:00
  • Dunaújváros, 2019. szeptember 27. péntek, 17:00
  • Békéscsaba, 2019. szeptember 28. szombat, 19:00
  • Tiszafüred, 2019. szeptember 29. vasárnap, 11:00
  • Karcag, 2019. szeptember 29. vasárnap, 18:00
  • Sárospatak, 2019. szeptember 30. hétfő, 18:00
  • Szombathely, 2019. október 1. kedd, 18:00
  • Fót 2019. október 2. szerda, 18:30
  • Miskolc 2019. október 3. csütörtök, 19:00
  • Komló 2019. október 4. péntek, 16:00
  • Pécs 2019. október 4. péntek, 19:00
  • Budapest 2019. október 6. vasárnap, 18:00
  • Nyíregyháza 2019. október 7. hétfő, 19:00
  • Sümeg 2019. október 8. kedd, 18:00
  • Debrecen 2019. október 9. szerda, 18:00
  • Hajdúszoboszló 2019. október 10. csütörtök, 18:00
  • Szolnok 2019. október 11. péntek, 19:00
  • Budapest 2019. október 12. szombat, 18:00
  • Vajdasági turné 2019. október 15. – október 25.
  • Erdélyi turné 2019. október 28. – november 07.
  • Tass 2019. november 09. szombat, 16:00
  • Dömsöd 2019. november 10. vasárnap, 17:00
  • Szabadszállás 2019. november 11. hétfő, 17:00
  • Komárom 2019. november 30. szombat, 17:00