Tudathasadásos állapot délelőtt egérnek lenni, este meg macskának

2019.09.22. 21:03

A Kossuth-díjas színésznő világhírűvé lett évfolyamtársak társaságában végezte a konzervatórium zongora szakát – az ének tanszak mellett –, majd bekerült a Színház- és Filmművészeti Főiskola prózai színész szakára. Már főiskolás korában megismerte az ország Keleti Márton Csínom Palkó című mozifilmjének női főszerepében, majd színvonalas televíziós játékokban alakította sorra a klasszikus és kortárs hősnőket – miközben pályakezdő éveinek színházi jelenléte saját megítélése szerint is lehetett volna fajsúlyosabb. Aztán a Macskák című musical 1983-as Madách Színházi bemutatója után - mely produkció előadásain nyolcszázszor bújt bele a Mindlevery nevű macska bőrébe - egyre több musicalben kapott főszerepet. Pályafutásában mára a pódium műfaj a meghatározó, ahogy közel állnak hozzá a Turay Ida Színház prózai előadásaiban megformált karakterek is. Magánéletében több mint negyvennégy éve hű társa a legendás Kex együttes egykori dobosa, a képzőművész, dokumentumfilm-rendező Kisfaludy András. Két leányuk egyike ugyancsak a színészi pályát választotta. Hűvösvölgyi Ildikó Origónak adott interjújában egyebek közt arról is beszél: tapasztalata szerint az ember életében sosem véletlenül történnek a dolgok, de az is dőreség, ha bárki a puszta tehetségével magyarázza a jó sorát.

 Gyerekkorát, kamasz éveit tekintve nem lett volna logikusabb, ha zenei pályát választ?

Ha csak azt nézzük, akkor az lett volna. Két évvel idősebb nővéremet hegedülni taníttatták a szüleink, én pedig az őrszentmiklósi – ma Őrbottyán – otthonunkból jártam át Veresegyházra zongorázni Lisznyay Szabó Gáborhoz. Ő korábban a Zeneakadémián tanított, amíg az ötvenes évek elején indoklás nélkül el nem bocsátották. Azzal együtt jó kedélyű, őszinte ember volt. Egy év után azt mondta a szüleimnek: gyorsabban fejlődnék, ha beíratnának egy fővárosi zeneiskolába. Attól kezdve Katinka nővéremmel bejártunk egy körzeti zeneiskolába a Köröndre. Ott esett, hogy kértünk egy autogramot Kodály Zoltántól az utcán, ahogy rótta a köröket a lakása környékén.

Úgy sejtem: családi háttere polgárinak mondható.

Édesanyám Felvidékről, a Csallóközből került Magyarországra. Somorján született, a három Záborszky lány egyike. Édesapjuk korán meghalt, és hogy meg tudjanak élni, édesanyjuk hozzáment Hodosi Vince kovácsmesterhez, így lettek ők Hodosi lányok. Mindhárman jó tanulók voltak. Júlia keresztanyám gyermekorvos lett a Madarász utcai gyerekkórházban. Az általa megszerzett gyógyszerekkel élhettem túl másfél éves koromban az egyszerre „bekapott" agyhártya-, mellhártya- és középfülgyulladást. Abban a korban kevesek jutottak hozzá megfelelő antibiotikumokhoz. Ami édesanyámat illeti: tanítónő volt Őrszentmiklóson, ott ismerte meg apukámat, aki számviteli ellenőrként járta az országot. Egyértelműen a falu értelmiségéhez tartoztak. Ám apai nagyapám még parasztgazda volt, úgy hívták, Kaincz. Édesapámék kilencen voltak testvérek: nyolc lány és ő. Később együtt vették fel a Hűvösvölgyi nevet. Nekünk Őrszentmiklóson nagyon sok könyvünk volt, rengeteget olvastam. Amellett az iskola televíziós készüléket is kikölcsönzött nyaranta az anyukámnak. Azon néztem kislányként a Mozart-operákat. Nagyon szerettem a komolyzenét, ahogy az éneklést is.

Nem illetődött meg, amikor bekerült egy fővárosi iskolába?

Talpraesett kislány voltam, nem féltem semmitől. Pedig láttam ezt-azt, például az este fél tízes vonaton – amellyel hazajárunk – még mutogatós bácsit, felhevült szerelmeseket is. Hetyke magabiztossággal figyeltem a világot. Mintha éreztem volna, hogy valamiféle színpadi pályám lesz, s a színpadhoz mindenképpen kellenek a tapasztalatok. Nemcsak zenéltem, hanem énekeltem, sőt nagy versmondó is voltam már kisgyerekként.

Hűvösvölgyi Ildikó színművészFotó: Csudai Sándor - Origo

A zeneiskola után zeneművészeti szakközépiskolában tanult tovább.

Adta magát a dolog, ráadásul, hogy zavartalanul folytathassam a zenei tanulmányaim, 1967 nyarán a szüleinkkel felköltöztünk Budapestre. Nagy szívem van, szép dallamokat játszottam a Konzervatórium felvételijén, csak a technikám nem volt sehol. Kertész Lajos tanár úr mégis azt mondta: "Ez a kislány kell nekem!" Együtt kezdtem Rohmann Imrével, Schiff Andrással, eggyel felettem járt Ránki Dezső, Kocsis Zoltán. A Zeneakadémia szellemét idéző légkörbe kerültem, ami azért falusi kislányként elég idegen volt. Korábban is hallgattam klasszikus lemezeket, az Operák könyve volt a mesekönyvem, kívülről tudtam az összes történetét, el is báboztuk őket a nővéremmel a magunk tervezte jelmezekbe öltöztetetett figurákkal. Ám a konzervatórium: ott gyakorolni kellett, gyakorolni és gyakorolni. Én azonban sosem fértem a bőrömbe. Tizenhat évesen ugyan felvettem az ének szakot - megfordult a fejemben, hogy operaénekesnő leszek - de már éreztem: nem ebben az intézményben találok az utamra.

Kárba veszett négy év volt?

Dehogy. A zeneirodalmat Legány Dezső tanította, a mai napig megvannak azok a hangjegyfüzetek, amelyekbe a zenetörténet nagy korszakai vannak lekottázva fő dallamaik szerint. Mai napig tudom Mendelssohn olasz szimfóniájának, vagy Bach zongoraversenyeinek fő- és melléktémáit. Sokat profitáltam mindebből, amikor tíz évig vezettem a Bartók Rádió Muzsikáló délután című műsorát. Ugrin Gábor a kóruséneklést szerettette meg velem. A kecskeszakállas Huzella Elek zeneszerző is különleges egyéniség, nagy hatású pedagógus volt, a zeneelmélet és zeneszerzés tanára. Sokat kaptam a konzervatóriumtól, de azt is megértettem: nekem túl magasan van ott a léc. Becsületemre legyen mondva: leérettségiztem, a vizsgakoncertemen volt Bach- és Mozart-szonáta is. Utóbbit a mai napig el tudom játszani, be is csempésztem az első tételt a Turay Ida Színházban játszott, Edit Piaf életéről szóló darabba, amelyben Marguerite Monnot zeneszerzőnőt játszom. A konzervatóriumi tanáraim kapcsán ugyanakkor el kell mondanom: nem csak észrevették, hogy van bennem egy más irányú tehetség is, de támogattak is benne, hogy „megtaláljam magamat". Kertész Lajos, a zongoratanárom órákon át beszélgetett velem egyfajta pótapaként – hiszen édesapám rengeteget utazott. Az énektanárnőm, Fábry Edit meg azt mondta: "Mucika, belőled úgyis musical színésznő lesz!" Majd elküldött Jeszenszky Endre mester balettiskolájába. Amit nála tanultam, annak a Macskákban vettem hasznát Mindlevery szerepében.

Pusztán tanárai habitusán, illetve az ön megkapó egyéniségén múlott, hogy a konzervatórium akadémikus közegében nem csak elfogadtak, de támogattak is egy olyan hallgatót, aki kilóg a sorból? Vagy más is segítette pályára állni? Konkrétan arra gondolok: interjúiban ritka természetességgel szokta említeni a hitét, amikor élete rázósabb, vagy szerencsés fordulatairól esik szó.

Gyerekkoromban titokban látogattuk a templomot, hiszen édesanyám tanítónő volt, a párt azonnal eltiltotta volna a pedagógushivatástól, ha kiderül, hogy hívő. Én tizennégy évesen titokban, „fű alatt" konfirmáltam a tisztelendő úrral. A többiek közösen, a karzaton elbújva lestem őket, sírdogálva, hogy nem lehetek közöttük, miközben nálam jobban senki sem ismeri a katekizmust. Ám amikor bejutottam a konziba, elsőre felvettek a Színművészeti Főiskolára, vagy pályám sikeresebb korszakaiban hajlamos voltam természetesnek venni a dogokat. Elbizakodtam, a tehetségemmel magyaráztam a sikereket, egyes változásokat pedig a szerencsés véletlennel. Olyankor kezdtem hanyagolni a templomba járást, nem olvastam a Bibliát. De akkor mindig küldtek nekem egy feladatot föntről – például a Mária evangéliumát, az Apácákat, vagy egy Remenyik-verset –, amellyel visszatereltek a helyes ösvényre. Az embernek meg kell fogalmaznia a céljait, de azt is tudnia kell, hogy mégis csak fentről irányítják a választott útját.

Fotó: Csudai Sándor - Origo

Konzervatóriumi tanárai tanácsolták, hogy jelentkezzen a Színház- és Filmművészeti Főiskolára?

Nem, én akartam. És a Jó Isten. Amikor tizenhat évesen felvettem az ének szakot, egyben elkezdtem országos szavalóversenyekre járni. Az egyiken ott volt Keleti István, az akkori ifjúsági amatőr színjátszás legendás teátrumának, a Pinceszínháznak vezetője, és megkérdezte: nem lenne-e kedvem náluk játszani? Lehetne ezt is a véletlenre fogni, de ma már azt hiszem, hogy így kellett történnie. A fénykorát élő Pinceszínházban Sörös Sándor, Szakácsi Sándor, Szerencsi Éva voltak a felettem lévő korosztály ismertté lett tagjai. Karinthy Frigyes Az emberke tragédiája volt az egyik sikerelőadásunk Fodor Tamás rendezésében, amelyben én Évikét játszottam, későbbi macskatársam, Gyabronka József pedig Ádámkát, Luciferit meg Korcsmáros György.

Amikor leérettségizve jelentkezett a Színművészeti Főiskolára, Horvai István és Kapás Dezső prózai osztályába került. Pedig abban az évben indult az első musical évfolyam Vámos László vezetésével.

Színésznek jelentkeztem, fogalmam sem volt, hogy musical osztály is indul. Az osztályvezető tanárok közül csak Békés András nevét ismertem, aki a hatvanas évektől rendezett az Operaházban is. Ő indította a párhuzamos prózai színészosztályt, bántam, hogy nem hozzá kerültem.

Összességében: döcögősebb vagy felhőtlen éveket töltött a tanintézményben?

Akadtak gondjaim, méghozzá életemben először. Azt történt, hogy Horvai István felvett egy kislányt, aki a felvételin nagyon talpraesett volt, majd első évben kiderült, hogy a helyzetgyakorlatok során alig több mint egy görcshalmaz. Nagyon gyerek voltam még, amely gyermekiség összesimult a pinceszínházi működéssel, de a főiskola már más tészta. Volt az elején egy helyzetgyakorlat, amelyben rózsákat dobáltam egy kisfiúnak, lelkesen, odaadóan. Ennyi tellett, mesevilágban éltem, nem csoda, egyik iskolapadból kerültem a másikba. A többiek hahotáztak, címet is adtak a produkciómnak: Rómeó és Ildikó. Osztálytársam volt Egri Kati, aki színházi szülők gyermeke. Velünk járt a nálam két évvel idősebb, fantasztikusan tehetséges Takács Kati is. Nem értettem, hogy miért jó, amit ők csinálnak, és miért nem jó, amit én? Nem bántottak, de éreztem, hogy Horvai tanár úr nem szeret, márpedig a szeretet repít, az ellentétje bénít. De nem hibáztatom: gyerek voltam és halálosan féltem. Amikor Beckett-gyakorlatokra került sor, inkább bevetettem magam a zongora mögé és a Török indulót játszottam megszállottként, csakhogy ne kelljen felmennem a színpadra.

Nincs még vége, a folytatáshoz lapozzon!

Előző
Következő